Victor Ponta volt román miniszterelnök egy televíziós interjúban követendő példaként említette Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnök diplomáciai aktivitását, aki békemissziója részeként Kijev, Moszkva és Peking között ingázott, majd Washingtonba utazott.

Hirdetés

Egy ország, amely fele akkora, mint Románia, és nincs kijárata a Fekete-tengerhez, sikeresen érezteti jelenlétét a nemzetközi színtéren vezetője tevékenysége által. Orbánt dicsérték a kijevi látogatásért és kritizálták a moszkvai látogatásért, de továbbra is aktív és jelen van fontos tárgyalásokon

– mondta Ponta, aki jelenleg Marcel Ciolacu miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója. 

Ponta bírálta Klaus Johannis államfőt és Nicolae Ciuca szenátusi elnököt, akik – szerinte – semmilyen jelentős hatást nem értek el a nemzetközi találkozóikon, jelenlétük inkább formális volt, mint hatékony. Orbán Viktor kapcsán az exkormányfő kiemelte, hogy sikerült aktív kapcsolatot fenntartania fontos nemzetközi vezetőkkel, beleértve Donald Trump volt amerikai elnököt is. Megemlítette, hogy a magyar miniszterelnök az egyetlen európai vezető, aki közvetlen és nyílt kapcsolatot tartott fenn Trumppal, ami azt jelzi: képes eligazodni a bonyolult nemzetközi politikában. 

Orbánnak sikerült közvetlen kapcsolatot fenntartania Trumppal. Megmutatva, hogy valódi ráhatása van, sikeresen kezeli a nemzetközi kapcsolatokat. Ez azt mutatja, hogy Orbán olyan vezető, aki hatékonyan tudja használni erőforrásait és befolyását

– fogalmazott Ponta.

Korábban írtuk

Victor Pontát tavaly nyáron kérte fel tiszteletbeli tanácsadónak Marcel Ciolacu román miniszterelnök azzal a feladattal, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban segítse őt. Pontának befolyásos kapcsolatai vannak Kínában, korábban több alkalommal szorgalmazta a román–kínai kapcsolatok erősítését. A volt kormányfőt 2016-ban ugyancsak tiszteletbeli tanácsadónak kérte fel Alekszandar Vucsics szerb elnök.