Kiemelte, hogy Törökország számos területen nélkülözhetetlen partnere az EU-nak, és Magyarország továbbra is elkötelezett az együttműködés ezirányú erősítése mellett.

Hirdetés

A két ország arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését a pénzügyek, a védelmi ipar, az energetika, valamint a migráció elleni küzdelem terén – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály kiemelte: 2010-óta a Törökországba irányuló magyar export másfélszeresére, a kereskedelmi forgalom pedig több mint a duplájára emelkedett. Törökország jelenleg hazánk huszadik legnagyobb kereskedelmi partnere, tavaly rekordot döntött és 4,7 milliárd dollárra emelkedett a kétoldalú áruforgalom. Több mint 100 török tulajdonú vállalat működik Magyarországon.

Kitért arra, hogy éppen 100 éve létesült a két ország között diplomáciai kapcsolat. Idén török-magyar kulturális évadot hirdettek az évforduló alkalmából, ennek keretében országonként 100 rendezvényt tartanak. A jövő évi magyar-török tudományos és innovációs év fontos témája lesz a védelmi ipar, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, és az ösztöndíjprogramok – sorolta.

Korábban írtuk

A pénzügyminiszter Magyarország EU-elnökségi prioritásait ismertetve tájékoztatta a török kollégáját, hogy cél az EU és Törökország közötti, mára elavult vámunió modernizálása, és Magyarország a vízumliberalizáció ügyében is támogatja Törökországot.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Törökország a migráció tekintetében frontországnak számít, rendkívüli erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló migráció megállításáért.

Tájékoztatott arról is, hogy Magyarországnak fontos, hogy az energiahordozókat a lehető legtöbb forrásból tudja beszerezni. A földgáz jelenleg döntően a Török Áramlat vezetéken érkezik Magyarországra, 2024 második és harmadik negyedévében összesen 275 millió köbméter török földgáz várható, ami növeli hazánk energiabiztonságát.

Hangsúlyozta, hogy a most aláírt megállapodással szorosabb együttműködés jön létre az állami pénzügyekben, például a makrogazdasági és költségvetési tervezés, államadósság-kezelés, vagy a kincstár modernizációja terén.

Mehmet Simsek török pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a kiemelt stratégiai partnerséghez hozzájárul a most aláírt megállapodás. A soros magyar elnökség alatt a török-EU kapcsolatok is előrébb juthatnak, és köszönetet mondott Magyarország támogatásáért. A fontos témák között a vámunió modernizációját, a vízummentesség kérdését, és az Európai Befektetési Bank törökországi működésének újraindítását emelte ki. Megvitatták közlése szerint azt is, hogy milyen befektetéseket tudnának közösen végrehajtani.