Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház
Hirdetés

Az angol „escape” elsődleges jelentése: menekülés, szökés. Az eszképizmusnak nevezett művészeti és filozófiai irányzat nevében is e szó szerepel: képviselői a társadalmi realitástól való elszakadásra törekszenek, és jellemzően képzelet szülte világokban bujdosnak a valóság elől. A számítógépek, laptopok klaviatúráján található egy „Esc” (vagyis Escape) felirattal ellátott billentyű, melynek megnyomásával megszakíthatjuk az éppen futó műveletet, bezárhatjuk a képernyőn felugró ablakot.

Eme előzetes ismeretek birtokában nem nehéz kitalálni, mi az [Escape] – A Donkihóte-projekt című darab központi motívuma: a konkrét vagy objektív valóságtól való elfordulás. A kortárs magyar dráma az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színház közös produkciója, így nyáron a Városmajorban, ősztől az Örkényben láthatja a közönség.

A Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia által írott és Kovács D. Dániel által rendezett darab főszereplője egy Hunyadi Barna nevű, negyvenes éveinek elején járó angoltanár, aki elhagyta a pályát, és alkalmi tolmácsmunkákból él. Fennmaradó idejében elméletileg a PhD-dolgozatát írja, gyakorlatilag azonban a virtuális valóságban bóklászik, vagyis kedvenc számítógépes játékainak valamelyikével játszik.

Barátnője – a pedagógusként dolgozó Lilla – egyszer csak közli vele, hogy terhes, de ez a hír nem zökkenti ki igazán. Az viszont, hogy a lakásukban elment az áram, így nem tudja folytatni a megkezdett játékot, alaposan felzaklatja. Kapja hát magát, és az egyik karakter, egy paplovag páncélját magára öltve, pallosát lóbálva felbukkan az áramszolgáltató ügyfélszolgálatán, hogy intézkedést kérjen.

Korábban írtuk

Szokatlan külsejével és beszédével eléri a kívánt hatást, így a való élet egyéb szituációiban, egyéb helyszínein is kezd úgy kezd viselkedni, mintha egy képzelet szülte birodalomban volna. Csakhogy egyre több jel utal rá, hogy a fejében elmosódnak a játék és a realitás határai, így a szó konkrét és átvitt értelmében is egyre nagyobb távolság választja el Lillától, mígnem…

Az [Escape] érzékletes képet rajzol a közegről, amelyben a főszereplő igazán jól érzi magát: gyakran hangoznak el benne a gamerek (a számítógépes játékosok) szókincsébe tartozó szavak és kifejezések, és a darab látványvilága is a videójátékokat idézi – az animált jelenetek előállításáért, a hang- és fénytervezéséért felelős munkatársak tehát igencsak jó munkát végeztek.

Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

Azok az apróbb megoldások, amelyekből kitűnik, hogy egy szenvedélyes gamer a való világban előadódó szituációk – például egy közönséges bolti bevásárlás – során sem tud teljesen elszakadni kedvenc időtöltésétől, szintén ötletesek.

De miért viselkedik így a főszereplő?

Az egyik jelenetből arra lehet következtetni, hogy egyszerűen megsértődött, mert a főnöke, az igazgató eltulajdonította tőle a projektet, amelyen tanárként kezdett dolgozni, amikor még tanított. Volt kollégája szerint persze máshogy történt a dolog. Így nem derül ki egyértelműen, mi Barna magatartásának oka, amelyről a befogadó leginkább annyit állapíthat meg, hogy meglehetősen furcsa: a pótcselekvésre, a számítógépes játékokkal való foglalatosságra rengeteg időt, energiát és figyelmet fordít, míg az objektív valóságban való helytállásra meglehetősen keveset.

Egy ponton kijelenti ugyan, hogy a virtuális valóságban – vagyis a videójáték világában – legalább egyértelműek a szabályok, míg az objektív valóságban nem azok, és neki esze ágában sincs utolsó statisztává válni a saját életében, csakhogy ez kissé tankönyvízű magyarázat.

A Hajduk Károly által megformált főszereplő egyébként nem szimpatikus. Csetlés-botlását elnézve a nézőnek kezdetben az a benyomása róla, hogy élhetetlen vesztes, aki szeret másokra mutogatni, maga helyett másokat hibáztatni. A befogadó már emiatt sem kíván feltétlenül azonosulni vele, ám amikor kiderül, hogy elmulasztott elmenni a barátnője ultrahang-vizsgálatára, mert a játék miatt megfeledkezett az alkalomról, a róla alkotott vélemény immár ellenszenvvé válik – a néző ezek után még annyira sem tud szurkolni neki, mint addig.

A Tenki Réka alakította Lilla már jóval szimpatikusabb, szerethetőbb figura: ott dolgozik, ahol egykor Barna – tehát akár ő is megsértődhetett volna az igazgató viselkedése miatt, de nem tette, ehelyett kitartott, hogy legalább egyiküknek legyen állandó, biztos jövedelme –, és higgadtan, különösebb megrázkódtatás nélkül veszi tudomásul, hogy várandós. Kettejük közül egyértelműen ő az érettebb, kiegyensúlyozottabb személyiség – kár, hogy ennél többet nem nagyon tudunk meg róla.

Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

A többi mellékszereplő rajza Lilláénál is elnagyoltabb: a Barna nyomába szegődő, háromfős forgatócsoport alakjai – egy tétova dokumentumfilm-rendező, egy együttérző operatőr, egy megkeseredett hangtechnikus – kimondottan vázlatosak. A befogadó egy ponton túl sejteni kezdi, hogy az alkotók számára e három figura elsősorban ürügy arra, hogy kritikát fogalmazzon meg a média működését, továbbá egyes youtuberek hozzáállását, tartalomgyártási gyakorlatát illetően – ám e bírálat meglehetősen általános.

Hogy e forgatócsoport valójában Sancho Panza több személlyé alakított megfelelője a darabban, korántsem magától értetődő. Az [Escape] és a Cervantes műve közti párhuzamok távoliak, a XVII. századi nagyregény csupán a látóhatáron felsejlő tájékozódási pont, nem elsődleges sorvezető.

Úgyhogy felvetődött bennünk: lehetséges, hogy Don Quijote neve elsősorban marketingszempontokból – a nézők színházba csalogatása végett – került a darab alcímébe? Hiszen az [Escape] jóval direktebb módon idézi meg például J. R. R. Tolkien A Gyűrűk ura című, iskolateremtő fantasytrilógiáját vagy éppen Frank Herbert nagy hatású sci-fijét, A Dűnét. Előbbiből egy ikonikus zenei témát használ fel, utóbbiból például a félelem elleni litániát citálja: „Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.”

Az [Escape] – A Donkihóte-projekt tehát alapvetően valóságból való menekülésről, továbbá a felnövés halogatásáról szóló dráma. Továbbá egy sokáig megoldhatatlannak hitt probléma megoldására tett kísérlet drámája is, amelyben néhány aktuálpolitikai kiszólás is helyet kapott. Vélhetőleg az Y és a Z generáció tagjai – tehát az 1981 és 2010 között születettek – fogják igazán érteni és élvezni.

A korban előttük járók között jó eséllyel lesznek olyanok, akik kissé furcsának és kuszának találják majd. Bár bizonyára így is elgondolkodnak a tényen, amelyre az egyik mellékszereplő – a már említett operatőr – utal: Magyarországon immár nem egy, de legalább két nemzedék akad, amelynek néhány tagja elsősorban a számítógépes játékokból tanult meg angolul…