Papucs miniszterelnök, vaduló Wilders

Hosszú vajúdás után, bő hét hónappal a november 22-ei előre hozott parlamenti választások után beiktatták az új holland kabinetet. Köszönhető ez annak, hogy május 15-én a győztes Szabadságpárt, a Néppárt, az Új Társadalmi Szerződés (NSC) és a Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) befejezte a tárgyalásokat, és sikerült bemutatnia a koalíciós megállapodást. Az új kormányt kompromisszumos jelölt, a korábban munkáspárti, de 2021 óta független Dick Schoof fogja vezetni.

Teher alatt

Mindenkit meglepett a Szabadságpárt tavalyi elsöprő győzelme az alsóházi választásokon. A szavazók negyede Geert Wilders mellett tette le a voksát, aki ezzel megkerülhetetlenné vált a progresszív, baloldali pártok nagy bánatára. Csalódásukat nem sikerült feldolgozniuk, az azóta eltelt időben mindent bevetettek, hogy megakadályozzák az új kormány felállását. Ami aztán részben azért húzódott el másfél hónapig, mert a baloldali pártok keményen támadták az első miniszterelnök-jelöltet, az egyébként munkáspárti Ronald Plasterket, azzal vádolván, hogy a gyógyszercége szabálytalanul bánt egyes szabadalmakkal – ennek hatására visszalépett. A támadásoktól tartva több politikus inkább a kabinetből való kimaradás mellett döntött.

A négy koalíciós párt megállapodását persze nem csak a baloldal hátráltatta. A zárt ajtók mögött gyakran szappanoperába illő jelenetek játszódtak le. Pieter Omtzigt, a tavaly augusztusban megalakult NSC vezetője több alkalommal szó szerint sírva fakadt, és megszakította a tárgyalást; véleménye szerint a Wilders nem tartotta tiszteletben az alkotmányt korábbi iszlámellenes kijelentéseivel. Megérte sírnia, Omtzigtnak, bár támogatottsága a választások óta megfeleződött, sikerült szinte mindent elérnie, amit szeretett volna. Az ő kérésére vált „parlamenten kívülivé” a kabinet, aminek lényege, hogy a kabinet és a parlament közötti kapcsolat az eddiginél lazább; nincsen hagyományos értelemben vett koalíció, hanem a négy párt egy nagy vonalakban megírt megállapodás szerint működik együtt, illetve a kabinet nemcsak a négy pártnak a politikusaiból áll, hanem technokratáknak is helyet ad. Ugyancsak Omtzigt javaslata volt, hogy a koalíciós pártok vezetői ne vehessenek részt a kormányban, hanem maradjanak a parlamentben frakcióvezetőként. Utóbbi javaslat szellemében nem lett végül Hollandia miniszterelnöke a választásokon legtöbb szavazatot szerző Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders.

Geert Wilders elfogadta ezt a kompromisszumot, de az új kabinet első parlamenti vitáján leszögezte, hogy „ezt még sokan meg fogják bánni”. Wilderst egyébként az utóbbi hónapokban mintha kicserélték volna. A vérmes politikus megszelídült, elhatárolódott a korábbi iszlámellenes kijelentéseitől, csakúgy mint Hollandia Európai Unióból való kiléptetésének tervétől, mindezek mellett pedig beállt az Ukrajnát támogatók körébe. Wilders egy fél évre a parlament legdemokratább politikusává vált, ám most, miután megalakult a kabinet, a Szabadságpárt arcaként visszatért régi, szókimondó énjéhez.

Ki hol áll?

És ha már szókimondás, Wilders már az első parlamenti vitán „papucsnak” nevezte Dick Schoofot, akit egyébként ő maga választott ki a miniszterelnöki posztra. Wilders szerint Schoof nem állt ki kellő határozottsággal a minisztereit ért támadások ellen, amikor az ellenzék azt firtatta, hogy miért vannak „rasszisták” a kabinetben. Mondani sem kell, a Szabadságpárt minisztereire gondoltak. Wilders elvárta volna, hogy az új miniszterelnök felháborodottan visszautasítsa az ellenzék támadásait, de az ehelyett magyarázkodni kezdett.

Érdemes tudni, hogy a „papucs” miniszterelnök régebben a titkosszolgálat és a terrorelhárítás vezetője volt, május 28-áig pedig a Dilan Yeşilgöz (Mark Rutte utódjaként a Néppárt jelenlegi vezetője) által vezetett Igazságügyi Minisztérium főtitkáraként tevékenykedett. Schoof a legelső miniszterelnöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy elődjei közül Mark Rutte inspirálta leginkább. Július ötödikén pedig azt írta az X-en, hogy Orbán Viktornak nincsen felhatalmazása arra, hogy az EU nevében Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon. Ezek után felmerül a kérdés, hogy Dick Schoof valójában nem egy Mark Rutte 2.0-e, vagy arról van csak szó, hogy az örök hivatalnoknak egyszerűen még szüksége van egy kis időre, hogy magára találjon ebben az új szerepben? A következő hónapokban kiderül. Egyelőre, miközben a parlament nyaral, a kabinet a megállapodás kidolgozásán iparkodik.

Az új kabinet 16 miniszterből és 13 államtitkárból áll. Érdekesség, hogy Dirk Beljaarts gazdasági miniszternek és Zsolt Szabó digitalizációs államtitkárnak magyar felmenői vannak. Szintén érdekesség, hogy három új minisztériummal bővült a kormány, külön minisztériumot kapott a lakhatás, a „zöldnövekedés” és a migráció, tehát lényegében a holland válságjelenségekre reagált a koalíció.

Az új kormány migrációval kapcsolatos politikája bizonyára újdonságokat hoz majd. A hollandok 76 százaléka úgy gondolja, hogy csökkenteni kell a migránsok beáramlását. Ez is az egyik oka annak, hogy a tavalyi választásokat a Szabadságpárt nyerte meg. 2005 óta ugyanis Geert Wildersé a legerősebb migránsellenes hang a holland parlamentben. A lakosság 1980 óta négymillió emberrel bővült, ebből hárommillióan bevándorló-hátterűek. Málta után Hollandiában a legnagyobb a népsűrűség az Európai Unió országai közül. A legtöbb bevándorló munkavállaló, egyetemi hallgató vagy menedékkérő. Bár a migránsoknak csak 13 százaléka tartozik utóbbi kategóriába, hosszú távon leginkább ők maradnak az országban. 2010 és 2016 között például egymillióan érkeztek Hollandiába, 13 százalékuk menedékkérő, 41 százalékuk dolgozni, illetve egyetemre járni jött. Az utóbbi csoport létszáma öt év elteltével 28 százalékra apadt, a többi az alatt az idő alatt kivándorolt. A menedékkérők csoportja pedig 25 százalékra emelkedett. Ráadásul az utánuk érkező családtagokat már nem a menedékkérők csoportjába számolják. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a hollandok már nem érzik magukat otthon a saját országukban. A menekültközpontok környékén élő holland emberek panaszkodnak a migránsok viselkedésére, sokan például inkább máshova mennek el bevásárolni, mivel a saját falujukban a migránsok gyakran rabolnak vagy fenyegetően viselkednek.

Az új migrációs minisztérium, a szabadságpárti Marjolein Faberrel az élén, ezt a problémát szeretné megoldani. A nagy vonalakban megírt koalíciós megállapodásban többek között az szerepel, hogy az új kormány „migrációs válsághelyzetet” hirdetve fogja szigorítani a jelenlegi bevándorlási politikát, amit a határok védelmének megerősítésével kezdenek. Továbbá úgynevezett „opt out” záradékot nyújtanak be az Európai Bizottsághoz, amellyel azt akarják elérni, hogy Hollandiának ne kelljen az EU migrációra vonatkozó szabályait figyelembe vennie. Kérdés azonban, hogy ez sikerülhet-e, hiszen az összes tagállam beleegyezése szükséges hozzá.

Bár a környezetvédelmi politikában nem lesznek nagy változások, a BBB koalíciós részvételének köszönhetően az állatállomány csökkentése lekerül a napirendről, illetve a nitrogénkibocsátásra vonatkozó szigorú szabályokat is megváltoztatják. Autópályán újra az óránkénti 130 kilométer lesz a sebességhatár, 2019 óta a hollandok napközben legfeljebb százzal hajthattak a sztrádán környezetvédelmi megfontolásokból.

Elég erős a pálma?

Bár a parlamenten kívüli kabinet súlyos kompromisszumnak tűnhet a Szabadságpárt részéről, igazából új lehetőséget is teremt. Az együttműködő pártok közötti kötelék lazább, mint egy hagyományos koalícióban, ezért továbbra is a saját meggyőződésük szerint képviselhetik magukat, például uniós színtéren is. A Szabadságpárt a Fidesz mellett tört lándzsát a Patrióták Európáért nevű új európai parlament frakcióban, miközben Wilders papucsnak nevezi az Orbántól szinte kötelezően – és szűkszavúan – elhatárolódó Schoofot. De úgy tűnik, hogy a holland Néppárt is folytatja a saját kampányát, hogy nyeregben maradjon, ha megbukna a kormány. Szinte keresik ugyanis rá az alkalmat, hogy kritizálhassák Wilderst, és immár jobboldali pártként pozicionálják magukat. Alighanem abban reménykednek, hogy visszaszerzik az elvesztett jobboldali szavazóikat, akik azért hagyták el őket, mert éveken keresztül lényegében baloldali–liberális politikát folytattak.

A hollandok 39 százaléka azt gondolja, hogy a kabinet nem fogja megérni az új évet, vagyis nem igazán bíznak ebben az új konstrukcióban és a politikusokban. Az új kabinet embertelen nyomás alatt áll, és a baloldali pártok mindent meg fognak tenni, hogy tönkretegyék.