Fotó: X
A Las Vegas-i óriási képernyőgömb is áldozatul esett
Hirdetés

„Jelenleg úgy becsüljük, hogy a CrowdStrike frissítése 8,5 millió Windows-eszközt érintett, vagyis az összes Windows-gép kevesebb mint egy százalékát” – írta a Microsoft saját blogbejegyzésében szombat este.

A CrowdStrike segített egy skálázható megoldás kidolgozásában, amely a Microsoft Azure infrastruktúráját segíti a javítás felgyorsításában – közölte a Microsoft, hozzátéve, hogy a technológiai óriás az Amazon Web Services-szel és a Google Cloud Platformmal is együttműködött a „leghatékonyabb megoldások” kidolgozásában.

A CrowdStrike péntek reggel arról küldött figyelmeztetést ügyfeleinek, hogy a széles körben használt Falcon Sensor szoftver okozta a Microsoft Windows összeomlását és a számítástechnikai zsargonban „kék halálnak” nevezett meghibásodást.

A meghibásodás a Microsoft 365 alkalmazásokat és szolgáltatásokat érintette. Az amerikai technológiai óriásvállalat a honlapján azt írta, hogy befejezte a hibaelhárítási műveleteket, és valamennyi, korábban érintett Microsoft 365 alkalmazás és szolgáltatás helyreállt.

Korábban írtuk

Az informatikai hiba globális problémát okozott, a légi közlekedés és számos iparág is érintett volt, a bankoktól a médiavállalatokig.

A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll az informatikai hiba mögött, a problémát azonosították, megoldást is találtak rá, s a javítás már folyamatban van.