Példa nélküli radikalizálódás zajlik Németországban. A német közvélemény egyre elutasítóbb Angela Merkel migránspolitikájával szemben, a kancellár pedig most már uniós szintű fellépést sürget.

Csak öt hét telt el azóta, hogy német tüntetők mosolyogva, integetve üdvözölték a müncheni állomásra beérkező menekültvonatokat. Azóta a Wilkommenskultur mély válságba került. Noha a Markt und Sozialforschung intézet októberi felmérése szerint a németek kétharmada továbbra is szívesen lát külföldieket az országban, számos jel utal arra, hogy a pozitív válasz mögött leginkább évtizedes beidegződések és a politikai megbélyegzéstől való félelem áll. A kérdésfeltevésen láthatóan sok múlik. Ugyanezen intézet egy másik felmérése szerint például a németek négyötöde állítaná vissza a határellenőrzést. De a növekvő migránsellenességet támasztja alá az ARD televízió felmérése is, amely szerint a szeptemberi 38-ról, október elejére 51 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akik tartanak a menekültek áradatától.

A német hangulatváltozás korántsem váratlan, a rendszer ugyanis túlterhelt. Naponta öt-tízezer ezer ember érkezik, miközben már most háromszázezren várakoznak kérelmük elbírálására. Nagyon úgy fest, hogy a nyáron előjelzett 800 ezer helyett az év végére másfél millió menedékkérő érkezik Németországba, ami gyakorlatilag a lakosság közel két százalékát jelenti. Thomas de Maiziere belügyminiszter október 6-án be is jelentette, hogy többet nem közölnek hivatalos becsléseket a menedékkérők várható számáról, mert azt az embercsempészek „meghívólevélként értelmeznék”. Hozzátette, a növekvő szám miatt, esetleg a német embereknél is „elszakadhat a cérna”.

Átrajzolódó erőviszonyok

A félelem jogos. A cérna valóban egyre többeknél szakad el. Az elmúlt hónap során a kormányzó CDU népszerűségre 2,5 százalékkal, 39 százalékra esett. A CDU bajor testvérpártja és koalíciós partnere, a CSU pedig 5,3 százalékos csökkenést könyvelt el. Angela Merkel személyes támogatottsága két és fél hónap alatt 9 százalékkal, 47-százalékra csökkent. Ezzel együtt a kancellár asszony még mindig messze a legnépszerűbb német politikus, és miután az elmúlt évtizedben következetesen félreállította riválisait, pozícióját egyelőre nem fenyegeti senki.

Mindenképpen figyelmeztető tény azonban, hogy a jobboldali Alternatíva Németországnak párt (AfD) támogatottságra egyetlen hét leforgása alatt két százalékkal növekedve hét százalékra emelkedett, amivel a II. világháború óta először lépte át valódi jobboldali és patrióta párt népszerűsége a parlamenti küszöböt. Közben az AfD-vel szövetséges, a migránsok beáramlása ellen tiltakozó PEGIDA szervezésében egyre többek vonulnak az utcára az ország deli és keleti részein.

Merkelt saját térfeléről is egyre többen kritizálják. Október 7-én 34 kereszténydemokrata politikus írt nyílt levelet, tiltakozva a kancellár menekültpolitikája ellen. Az aláírók üzenete szerint Németország befogadóképessége elérte határait, a megállíthatatlan tömeges bevándorlás pedig szélsőséges csoportok megerősödéséhez vezet. Merkel bajor partnere, Horst Seehofer bajor kormányzó, akinek személyes népszerűsége az elmúlt hónapban több mint öt százalékot esett, szintén igyekszik a kancellárra kenni a felelősséget. Bajor keresztény-konzervatív szemmel nézve ugyanis riasztó, hogy a határ túloldalán, az Osztrák Szabadságpárt egy hónap alatt 15-ről 30 százalékra növelte népszerűségét. A migráció frontvonalán elhelyezkedő Bajorország ezért állandó harcot folytat Berlinnel a menekültek ellátásának finanszírozása, valamint a menekültpolitika szigorítása kapcsán. A CSU parlamenti frakcióvezetője Gerda Hasselfeldt a merkeli politikával nyíltan szembemenve egyenesen zárt táborok kialakítását követelte a határokra, ahonnan azonnal deportálhatnák a menedékstátuszra nem jogosultakat. Ilyenből ugyanis bőven akad. Az év első felében Németországba érkező menedékkérőknek 40 százaléka a Balkán biztonságos országainak valamelyikéből származik.

Törökország a porondon

Angela Merkel tehát komoly dilemma előtt áll. A kancellár legfőbb politikai tőkéje a hitelesség és a kiszámíthatóság. Most pedig éppen ezt tenné kockára egy radikális irányváltással. A kancellár nyilatkozataiból továbbra is magabiztosság és optimizmus tükröződik. Számos jel mutat arra, hogy Merkel – Orbán Viktor után szabadon – felismerte, hogy a migránsprobléma csakis nemzetközi szinten orvosolható. Október 8-án a ZDF-nek adott interjújában Merkel úgy fogalmazott, hogy a megoldás kivitelezhetetlen az unióval szomszédos Törökország együttműködése nélkül. A kancellár ezért támogatást ígért a törökországi menekülttáborok állapotainak javítása érdekében, valamint kiterjedtebb ellenőrzést követelt a török–görög határszakaszra.

Noha Ankara nem zárkózott el a kérés elől, minden bizonnyal megkéri majd az együttműködés árát. Nem kizárt, hogy Berlinnek a török állampolgárok németországi vízummentességének régóta halogatott megadásába kerül majd a dolog. Annyi már most biztosra vehető, hogy Ankara politikai és diplomáciai támogatást fog kérni Berlintől és az európai uniós országoktól Szíria-politikájához. A szeptember végi New York-i ENSZ konferencián Ahmet Davutoglu török külügyminiszter arra kérte Merkelt, támogassa a török–szír határon lévő repüléstilalmi zóna kialakítását, ahová száz-háromszázezer jelenleg Törökországban élő szíriait költöztetnének vissza. Németország és Európa ebben valószínűleg partnere lesz Ankarának.

Berlin uniós szinten is együttműködést próbál kieszközölni. Angela Merkel és Francois Hollande október 7-én tartott strausbourgi beszéde csalódást okozott, elemzők és sajtókommentátorok egyetértettek abban, hogy a két, nem éppen karizmájáról híres politikus nem tudott lelket önteni az európaiakba.

Mindenki maga deportál?

Szeptember 30-án az Európai Unió belügyminiszterei előzetes megállapodást írtak alá, melynek értelmében 2020-ig 800 millió eurót különítenének el azok deportálására, akiknek menedékkérelmét visszautasították és önként nem hajlandóak távozni. A brit The Times napilap egy titkos dokumentumra hivatkozva azt is tudni véli, hogy a belügyminiszterek összesen négyszázezer migráns kiutasítását tervezik. Az elkülönített összeg ennek fényében azonban kevésnek tűnik. Az AFP hírügynökség júniusi elemzése szerint 2000 és 2015 között az Európai Unió 11,3 milliárd eurót költött hasonló célokra, amiből több millió embert toloncoltak ki.

Hivatalos adatok szerint egyetlen ember kitoloncolása négyezer euróba kerül, mely összegnek a felét az útiköltség teszi ki. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanebben az időszakban illegális migránsok hozzávetőleg 15,7 milliárd eurót fizettek ki embercsempészeknek, hogy eljuthassanak álmaik földjére. Mindezek fényében a 800 milliós csomag alapvetően kevésnek tűnik, és arra enged következtetni, hogy az uniós tagállamok a jövőben is elsősorban saját pénzeszközeikre lesznek utalva.

Az unió belügyminiszterei emellett őrzött fogadóközpontokat létesítenének uniós és harmadik országokban, amelyekben a kérelmük elbírálásának idejére tartanák bezárva a menedékkérőket, ezzel előzve meg az esetleges továbbszökéseket. Erre leginkább azért van szükség, mert az elmúlt évek statisztikái azt mutatják mind a 28 tagországban, hogy a visszautasított menedékkérők 40-50 százalékát nem sikerül hazaküldeni. Ez az arány pedig a már most uniós országokban lévő migránsok magas száma miatt minden bizonnyal növekedni fog.

Az európai politikai elit ideje vészesen fogy. Noha a hamarosan beköszöntő hideg és a migránsáradat ebből következő apadása átmeneti lélegzetvételt jelenthet, a megoldást már nincs hova odázni, elvégre a tél nem tart örökké és ahogy az optimista szólás tartja, január, február, itt a nyár!

Sayfo Omar

A visegrádi modell

Noha egyéb területeken állandóak az érdekellentétek, migránsügyben már kezdetektől teljes az egyetértés a visegrádi országok között. A szlovák, cseh és lengyel kormányok már a leghevesebb nyugati össztűz idején is az Orbán-kormány mellé álltak és a magyar kormányfő retorikáját tették magukévá. A szavakat hamarosan tett is követi. Pozsony és Prága fegyvereseket, Varsó pedig logisztikai támogatást küld Magyarországra, a schengeni határok védelmére.

Bő egy hónapig támadta a nyugati sajtó és politikai elit Magyarországot a deli határokon épülő kerítés miatt. Miközben a Nyugat hazánk fasizálódását vizionálta, a visegrádi országok korábbi konfliktusokat félretéve, karakán módon álltak az Orbán-kormány mellé. Az érdekközösséget az érintett országok földrajzi elhelyezkedése, közel hasonló kultúrája és gazdasági helyzete mellett konkrét ügy is erősíti: Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Lengyelország is következetesen ellenzi a Nyugati országok, köztük Németország és Olaszország által propagált kötelező befogadási kvótát.

Az első támogató nyilatkozat június 19-én Robert Ficótól érkezett. A magyarokkal szemben korábban populista ellenszenvvel viseltető szlovák kormányfő a nemzetközi és a magyar sajtó legnagyobb döbbenetére úgy nyilatkozott: „Magyarország igyekszik erre a problémára önállóan reagálni, ami tiszteletet ébreszt.” Ficó nyilatkozata hűen képviselte a szlovák közvéleményt, amely a felmérések szerint a magyarral szinte teljesen megegyezően kihívásként és fenyegetésként élte meg a drámaian növekvő migrációt. A pozsonyi kormányzat Orbán Viktor keresztény Európát védő markáns retorikáját is magáévá tette: augusztusban a szlovák belügyminisztérium bejelentette, hogy csakis keresztény menekülteket szándékozik befogadni, miután a muszlimok mecsetek híján „nem éreznék magukat otthonosan”.

Az együttműködés szeptember 4-én kezdett körvonalazódni, amikor a négy visegrádi ország kormányfője a rendkívüli prágai csúcson közös nyilatkozatban tett hitet a schengeni határok védelme, illetve amellett, hogy a menekültkérdést a probléma keletkezési helyein kell kezelni. Gregorz Schetyna, a lengyel külügy tárca vezetője akkor, Orbán Viktor korábbi gondolatát magáévá téve jelentette ki, hogy Európának meg kell különböztetnie a gazdasági bevándorlókat a politikai menekültektől, mivel előbbiek száma hamarosan három-négy milliósra is duzzadhat.

Elsőként Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter ajánlott konkrét segítséget Magyarországnak a schengeni határok őrzésére, szeptember 24-én. A V4-ek csütörtöki találkozóján aztán konkretizálódtak a felajánlások. Csehország első körben huszonöt katonát és szárazföldi műszaki eszközöket küld Magyarországra. Szlovákia szintén katonákkal és rendőrökkel, Lengyelország pedig egy helikopterrel kíván hozzájárulni a magyar–horvát határ védelméhez. A hozzájárulás gesztusértékű. A határok tényleges védelme, valamint az azzal járó költségek továbbra is a magyar költségvetést terhelik. Ezzel együtt azonban Brüsszel számára egyértelmű az üzenet: Magyarország nincs egyedül.