Úszni vagy nem úszni? Csak ez itt a kérdés?

Talán a franciákat leszámítva senki nem lepődhetett meg azon, hogy nem indult el a triatlonozók versenye a Szajna szennyezettsége miatt. Hiába vetett be euró milliókat a szervező, a folyó az úszásra alkalmasnak minősített szintet talán eléri – ebben is erősen kételkedünk – de tisztább nem lesz.

A párizsi olimpia sajátossága, hogy a szervezők szeretnek szembemenni a logikával és az észérvekkel. Volt egy jó ötletük – jelesül úszni ott, ahol nem lehet, de jól néz ki a tévéközvetítésben – és azt akkor is megvalósítják, ha mindenki lehetetlennek gondolja. Aztán elérkezik a megvalósítás pillanata, és láss csodát, nem működik a zseniális terv.

A férfi triatlonisták versenyét hosszas halogatás, adatelemezgetés után végül a kiírt reggel nyolc órás kezdés előtt alig pár órával elhalasztották. Egy nappal. Jelen állás szerint szerda reggel a női triatlonisták kezdenek a Szajnában, majd a versenyük után jönnek a férfiak. Elméletileg. Ha ez sem jön össze, érdeklődve várjuk az újabb dátumot, de egyszer az olimpiai játékok azért befejeződnek. Korábban olyan hajmeresztő elképzelés is felmerült, hogy kiveszik az úszást a triatlonból, és duatlont rendeznek helyette. Igaz, az már egy másik sportág, de ugye az öttusánál is csak kikerült a lovaglás, tehát minden megtörténhet.

Azért képzeljük magunkat a sportolók helyébe. Sok esetben egy élet, de hosszú évek kemény munkája, erőfeszítése árán és számtalan lemondás mellett kijutottak a vágyott olimpiára, ahol saját maguk határait átlépve, magukból a legtöbbet kihozva szeretnék megmutatni teljesítményüket a világnak. Ennek érdekében az élsportolói felkészülést minden apró részletre lebontva tervezik meg, a kvóta megszerzése vagy a kvalifikációs sorozatok sikeres teljesítése mellett. Az olimpiai versenynaptól visszafele számolva határozzák meg különböző etapokban az edzések, edzőtáborok menetét, hogy arra a bizonyos napra csúcsformába érkezzenek.

Mindehhez hozzátartozik a mentális felkészülés is, hiszen sokszor leírtuk és elhangzott már, az olimpia teljesen más, a legrutinosabbak keze is megremeghet a tét alatt. Ezért a test mellett a lelket és a szellemet is trenírozni kell arra az egy napra, hogy a pillanat tört része alatt, akár egy másodperc leforgása alatt a tökéletes döntést hozhassa a sportoló, és a saját küzdelméből győztesen jöjjön ki.

És ott vannak még a (meg)szokások, egyes esetekben babonák, a versenyrituálé, amihez azért ragaszkodnak, hogy a tervet tökéletesen kivitelezhessék. Ennek egyik pillére a verseny előtt a helyszín megismerése, megtapasztalása, az „akklimatizáció”. Pontosan azért, mert a végeredmény érdekében nem egy többismeretlenes egyenletet szeretnének megfejteni. Párizsban viszont olyan képlettel találkoztak, amire ember nem tudja a megfejtést. A tavalyi tesztverseny sem jöhetett létre, mert a folyó nem tisztult meg a francia elvárás szerint, és Párizs egyik szimbóluma nem foglalkozik az olimpiai álmokkal, csak szépen csordogál önmagában. Elérkeztünk tehát az olimpiához, és a triatlon versenyzők a rajt előtti napokban sem úszhattak ott, ahol életük teljesítményét kellene nyújtaniuk.

Tulajdonképpen mindent felrúgtak a párizsi szervezők azzal, hogy a triatlonistákat és a hosszútávúszókat a látvány kedvéért a Szajnába kényszerítik. De a döntést nem érdemes csak a párizsiak nyakába varrni, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a sportági szövetségek sem tettek (ellen)lépéseket.

És még egy gondolat, ha a mérőműszer végre kimutatja a megfelelő határértéket, a versenyeket a Nagy Terv alapján megrendezik, ki vállalja a felelősséget azért, ha bárki fertőzést szed össze? A széttárt karok nem segítenek, a természeti jelenséget – esőt – sem lehet hibáztatni. Bár a sportolóktól elvárják, hogy minden körülményhez alkalmazkodjanak, a csúcsformát sem lehet ide-oda tologatni, és a kialakult helyzetről csak azok nem tehetnek, akikről a világ legnagyobb sporteseménye szólna.

Sajnos ott tartunk, hogy az egészségügyi határérték kifejezés és az olimpia egy mondatban kell szerepeljen.