„Szingapúrban három sima játszmában megvert, örülök neki, hogy sikerült ellopnom az első szettet. Talán ha a második meglett volna, akkor máshogyan alakul, de összességében ő jobb játékos, kiválóan kihasználta az gyengeségeimet. Nem éreztem a szerváját, egyféleképpen tudtam csak lefogadni, Magyarországon egyszerűen ilyet nem adnak”

Hirdetés

– értékelt az MTI-nek a 39 éves magyar játékos.

A kétszeres Európa-bajnok Póta elmondta, asztalitenisz-versenyen szinte soha nincs ilyen hangulat és hangzavar, ráadásul ő egy kicsit izgulós típus is, de próbálta kizárni a tömeget. Hozzátette, ez a hangulat egy picit a játékba is bezavar:

„Az ő tenyeresén kínai soft van, ilyenek ellen ritkán játszom. Amikor csattan, akkor üres-, ha ciccen akkor telifals, viszont ebben a hatalmas hangzavarban a legtöbbször ezeket nem is hallottam, pedig ez segítség lenne ilyenkor.”

Póta elárulta, az öt olimpiája közül a 2008-as pekingi marad a legemlékezetesebb, és nemcsak azért, mert az volt az első, hanem mert Tóth Krisztinával és Lovas Petrával együtt óriási élmény volt közösen szerepelni.

Korábban írtuk

„Annak örülök, hogy az első meccset megnyertem egy jobb játékos ellen, boldogan megyek haza. Nagyon jól éreztem magam, kicsit hosszú volt azzal, hogy a tegnapi meccset eltolták, mert így két találkozót között négy nap telt el”

– összegezte párizsi tapasztalatait Póta, aki azt mondta, fantasztikusan érezte magát a játékokon, és látta az Eiffel-tornyot is, most viszont végre sporteseményekre is ellátogathat.

„Nem terveztem Tokiót sem, most pedig karácsonykor hívott fel a szövetség, hogy próbáljam megszerezni a kvótát. Az, hogy ez fél év alatt sikerült, szerintem óriási dolog, nagyon büszke vagyok magamra, hiszen sokak szerint erre szinte semmi esélyem nem volt”

– tette hozzá Póta és megjegyezte, klubszinten biztosan folytatja pályafutását.