Cikkünk frissült.

Hirdetés

A beérkezett bombafenyegetés miatt szerdán, nem sokkal reggel kilenc óra előtt evakuálták a pozsonyi repülőtér teljes terminálját és felfüggesztették a járatok indítását – közölte Veronika Demovicová, a BTS szóvivője. A beérkező járatok leszállhattak, de utasaiknak a fedélzeten kellett várakozniuk a rendőrségi ellenőrzés végéig. Ez a SmartWings, a Ryanair és a Mavi Gok légitársaságok járatait érintette.

A rendőrség szakemberei a légikikötőben végzett vizsgálat során nem találtak robbanóanyagot, így a repülőtér termináljába visszatérhettek az utasok, és a személyzet elkezdhette az ideiglenesen felfüggesztett járatok feldolgozását. A bombariadó 6 érkező és 9 induló járat esetében okozott késést – közölte a BTS.

Korábban írtuk