Színház a fák között

Csurgókút-vízesés, Pisztrángos-tó, de mindenekelőtt az ország egyik leghíresebb tüdőgyógyintézete. Néhány nevezetesség, amely ezt a nem egészen 400 lelkes kistelepülést, Farkasgyepűt ismertté tette.

Az Észak-Magas-Bakony tiszta levegője a tikkasztóan meleg nyári napokon is kellemesen hűsít, így a falucskát körülölelő erdő nem véletlenül vált kedvelt, ugyanakkor mégis nyugodt kirándulóhellyé. Ez a nyugalom fogta meg néhány évvel ezelőtt Ilyés Lénárdot és az Amargant Színházi Műhely csapatát, akik a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében itt, a farkasgyepűi kísérleti erdő bükkösében mutatták be a Sárkány, valamint a Katonaálom című erdei színházi darabjaikat. Az idei nyáron pedig az eddigi erdei produkcióikból Színházerdő néven egy komplett fesztivált is sikerült létrehozniuk.

Kapcsolódás a természethez

Hogyan jut eszébe valakinek színházat csinálni egy erdőben? És egyáltalán: miért fontos az erdei színház? – tesszük fel magunkban a kérdést, miközben az Amargant Színházi Műhely tagjaival sétálunk befelé erdőbe, ahol az esti Vihar? című előadás főpróbája kezdődik hamarosan. Nem kell sok idő, hogy rájöjjünk, miként Shakespeare-nél „színház az egész világ”, itt, Farkasgyepűn színház az egész erdő, ahol a fák, a bokrok és a közöttük csordogáló patak szolgálnak díszletként. De tulajdonképpen díszletek vagyunk mi, nézők is, akik a tuskókon vagy az ezekre ácsolt fapallókon ülünk, hiszen a darab köztünk, körülöttünk kel életre.

– Művészként annál fontosabb dolgot, mint a természet és a színház kapcsolódása, nem nagyon tudok elképzelni. Visszatérés ez a hagyományos színházhoz, amit egykor a természetközeli közösségi helyeken hoztak létre, ott, ahol egészen másfajta módon néz színházat az ember, de egészen máshogyan gondolkozik saját magáról és a társadalomról is. A természethez való újrakapcsolódás egy zsigeribb, elemibb színházi közeg élményét nyújtja, lehetőséget ad arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból és tanításokat szerezzünk a legjobb és legőszintébb barátainktól, a fáktól és a virágoktól – válaszolja meg a bennünk felmerült kérdést Ilyés Lénárd, az Amargant Színházi Műhely társulatvezetője. – Amikor ilyen közegben dolgozunk, színészként is rengeteget tanulunk, mivel számtalan olyan problémával találkozunk, amivel egyébként talán soha. Ha legurulunk egy domboldalról vagy belelépünk egy pocsolyába, nem az érzésre emlékezünk, hanem valójában átéljük, sőt túl akarjuk élni. Vagyis lelki szinten könnyebb belehelyezkednünk egy-egy karakterbe, cselekvés szintjén ugyanakkor sokkal nehezebb dolgunk van.

Szótlan játszótársak

Hogy valójában mennyire is nehéz a színészek dolga, a Shakespeare A vihar című színművének nyomán Ilyés Lénárd által írt előadás próbáját nézve egyből világossá válik. A félig emberi, félig állati lényt, azaz Calibant alakító Ács Tamás első útja ugyanis a patakhoz vezet, amelynek medrét jó alaposan átvizsgálja. Nem véletlenül. A patakba ugyanis nemcsak bele kell majd lépnie, hanem anyja, a sziget gonosz boszorkánya, Sycorax – akit az Amargant társvezetője, Markos Szilvia játszik – csaknem bele is fojtja.

– Hiába ismerjük meg a teret, ismerjük meg az erdőt, mindig adódik valami, amire nem lehet felkészülni. Ilyen egy kilógó gyökér, egy kis fadarab vagy egy kő, amin megcsúszhat az ember. Maximális koncentrációval kell jelen lennünk, a színésznek muszáj alkalmazkodnia az adott térhez, így gyakran kell improvizálnia is – mondja Ács Tamás, aki egykor a Soproni Petőfi Színház tagjaként számos nyári előadást csinált végig. Mint mondja, azok azonban olyanok voltak, mintha a színház fölül elbontották volna a tetőt, vagyis gyakorlatilag ugyanazt az előadást játszották a szabad ég alatt, mint bent, a teremben. Itt viszont jelentéssel töltődik meg az erdő, nem csupán díszletté vagy kellékké válik, hanem a történetnek egy újabb szereplője, a színésznek pedig egy újabb játszótársa lesz.

Ács Tamás éppen ezt használja majd ki, erre építi fel augusztus 24-én azt az önálló estjét, amelyet Franz Kafka Jelentés az Akadémiának című novellájából állított színpadra.

– A novella voltaképpen egy fordított átváltozástörténet, melynek során egy majom válik emberré, aki az akadémia tagjainak elmesélve minden mozzanatát újra átéli ennek az átváltozásnak – meséli. – Van egy pontja a történetnek, amikor a majom visszaemlékszik a természetben töltött időszakára. Ebből szeretnék itt kiindulni, fákon ugrálni, több teret adni annak, ahogy a majom megéli a természetben való jelenlétét.

Az erdő mindenhol más

Az Amargant Színházi Műhely egyébként is egy kalandvágyó színházi csapat, erre utal a nevük is, amelyet Michael Ende A Végtelen Történet című regényéből kölcsönöztek. Amargant ugyanis az az Ezüstváros, ahol azért harcolnak a lovagok, hogy megvédjék Fantázia Birodalmát. Ilyés Lénárdék a lovagokhoz hasonlóan bátorsággal kísérleteznek új dolgokkal, ezért körülbelül tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a megszokott színházi kereteiket kibővítve a produkcióikat különféle inspiráló terekben, pincékben, padlásokon, raktárakban, vidéki falvakban és természeti helyeken is elkezdik játszani. Az újfajta helyszínek számos izgalmas tapasztalattal szolgáltak, melyek közül végül az erdő bizonyult számunkra a legérdekesebbnek.

– Amikor először megérkezünk az erdőbe, mindig óvatosak vagyunk. Az erdő mindenhol más, ezért kísérletezünk, hova lehet lépni és hova nem. Majd eltelik néhány nap, és már bátran hanyatt vágjuk magunkat a susnyásban – mondja nevetve Horváth Benjámin. Frissen érettségizettként az Amargant egyik tréningjén, a 2018-as Traktor Worksön találkozott először Ilyés Lénárddal, aki színészmesterségre oktatta a résztvevőket. Azóta pedig amellett, hogy öt éve játszik a Vihar?-ban, mint a Fiatal Drámaírók Házának alapítója, koprodukciós partnerként ma már ő vezeti a műhely Okuláré felolvasószínházi projektjét is.

Ezek a tréningek és projektek nagyon fontosak az Amargant életében, amely a szó szoros értelmében független színházi műhely, tagjai pedig abból indulnak ki, hogy nem kapnak semmilyen támogatást. Ha esetleg mégis, annak azért nagyon örülnek.

– Már az elején eldöntöttük, hogy nem tesszük magunkat senkitől és semmitől függővé, és ehhez kerestünk is egy utat. A miénk a tréningeken, műhelyeken és fesztiválokon keresztül vezet, van színházművészeti szabadiskolánk és vannak színjátszó műhelyeink, amelyek biztosítják a stabil létünket. A színházi alkotófolyamat ugyanis nem feltétlenül függ nagy összegektől: jó színházat bárhol lehet csinálni, akár az erdőben is, sőt ott talán még inkább. Jó színház az, ahol vannak alkotó emberek, akik létrehozzák, és vannak mások, akik szívesen megnézik – mondja Ilyés Lénárd.

– Az erdei színház nemcsak a színészek, de a nézők szempontjából is teljesen más élmény – teszi hozzá Mohácsi Viktória, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia közelmúltban végzett növendéke. – A színpad a színházi nézőtérről egy kis doboznak látszik, ahol folyik maga a cselekmény. Az erdőben azonban bárhova nézek, gyakorlatilag minden a díszlet része. És ez az erdei színház legnagyobb csodája.