Bravúros eredménnyel, kettős győzelemmel jutott túl a magyar labdarúgó-válogatott Norvégián, így ott lehet a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. A siker visszaadta a hitet: a magyar futballnak nemcsak múltja, hanem jövője is van.

Hullámvasút. Ha egy szóval kellene jellemezni a magyar labdarúgó-válogatott elmúlt bő egy évét, talán ez a legpontosabb kifejezés. Amikor ugyanis elkészült a 2016-os Európa-bajnokság sorsolása, amolyan „most vagy soha” hangulat uralkodott el. Az optimizmust táplálta egyrészt az az UEFA-döntés, amely szerint a korábbi tizenhat helyett ezúttal huszonnégy csapat vehet részt a kontinensviadalon, másrészt az ellenfelek sem tűntek verhetetlennek. A 2004-es Eb-győztes Görögország már túljutott a csúcson, a románok sem látszottak olyan erősnek, mint például Hagiék idején, míg a finneket, az észak-íreket és főleg a feröerieket a nagy többség mögénk rangsorolta.

Ehhez képest már rögtön az első meccs után távolodni látszott a franciaországi torna. Bár vezettünk, végül kikaptunk Észak-Írországtól – ami a szurkolók körében addig sem túl népszerű Pintér Attila szövetségi kapitány állásába került –, s mivel az elmúlt évtizedekben a néhány részsiker mellett inkább a kudarcokhoz voltunk hozzászokva, sokan elkönyvelték: ezzel el is úsztak az esélyeink.

Ekkor azonban a Magyar Labdarúgó-szövetség olyat húzott, amivel – főleg a későbbi eredmények tükrében – alighanem sokak szemében jóvátette korábbi hibáit. Kinevezték ugyanis szövetségi kapitánynak Dárdai Pált, aki visszaadta a drukkerek hitét. A fiatal szakember mindenki számára hiteles volt: több mint másfél évtizede él Németországban, a Herthánál játékosként a klub sztárja, példaképe lett – ő játszotta a legtöbb mérkőzést a nagy múltú berlini egyesület színeiben –, visszavonulása után pedig tudatosan építette edzői karrierjét a megfelelő képesítések megszerzésével, illetve a kék-fehérek utánpótlásában.

Az egykori középpályás szakvezetői bemutatkozó mérkőzését követően, ha lehet, még népszerűbb lett, 1972 után ugyanis gólt és pontot szereztünk Bukarestben (1-1). Ráadásul a következő négy selejtezőn is ugyanaz volt a jellemző a Dárdai-válogatottra, mint a romániai találkozón: ha közhelyes is, de igazi, nagybetűs CSAPATOT láthattunk, amelyik talán nem játszik sziporkázóan, ám tagjai szervezetten és alázatosan futballoznak. A mérleg öt meccsen három győzelem és két döntetlen, vagyis tizenegy pont, ami újra elérhető közelségbe hozta az Eb-szereplést.

Nyáron aztán jött az újabb fordulat. Dárdai Pált ugyanis, aki időközben megbízott trénerként megmentette a Herthát az első osztályból való kieséstől, klubjában véglegesítették a vezetőedzői poszton, így nem folytathatta a munkát a nemzeti csapatnál, s az MLSZ-nek újfent kapitány után kellett néznie. A megoldás házon belülről jött a korábbi berlini másodedző, Bernd Storck személyében. Storck ekkor már – éppen Dárdai ajánlására – hónapok óta az MLSZ sportigazgatójaként dolgozott, megítélése azonban felemás volt a szurkolók körében. Sokaknak tetszett, amilyen lendülettel munkához látott érkezése után (óvatoskodás nélkül vált meg az általa nem megfelelőnek tartott edzőktől), az U20-as vébén pedig, bár nem váltottuk meg a világot, nem játszott rosszul az általa irányított magyar csapat, másfelől viszont eddigi felnőtt vezetőedzői karrierje finoman fogalmazva sem volt veretes. Rövid beugrás a görög Olympiakosznál, tucatnyi meccs (egy győzelem) a kazah válogatott élén, s ennyi…

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapitányi munkakezdése után is maradt a felemás megítélés. Gól nélküli döntetlen hazai pályán Románia ellen, bosszantó döntetlen (az utolsó pillanatokban buktuk el a győzelmet) Észak-Írországban, a vártnál nehézkesebb siker Feröer ellenében, majd vereség a tét nélküli, görögországi találkozón. Ezzel együtt hajszálnyira voltunk a biztos Eb-szereplést jelentő legjobb csoportharmadik helytől, de a sors bölcsen úgy akarta, hogy végül pótselejtezőre kényszerüljünk.

EB-PÓTSELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS:

NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Oslo, Ullevaal Stadion, 28 000 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)

NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Skjelbred (Helland, 86.), Tettey, Johansen, Berget (Elyounoussi, 74.) – Henriksen, Söderlund (Pedersen, 61.).

MAGYARORSZÁG: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Kleinheisler László (Nagy Ádám, 75.), Gera Zoltán, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs (Lovrencsics Gergő, 76.) – Németh Krisztián, Szalai Ádám (Priskin Tamás, 91.).

Gólszerző: Kleinheisler (26.)

VISSZAVÁGÓ:

MAGYAROSZÁG–NORVÉGIA 2–1 (1–0)
Groupama Aréna, 22 200 néző, v.: Carballo (spanyol)


MAGYARORSZÁG: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Elek Ákos (Pintér Ádám, 46.) – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László (Németh Krisztián, 74.), Lovrencsics Gergő – Priskin Tamás (Böde Dániel, 62.).

NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami – Skjelbred (Berget, 80.), Tettey, Johansen, Elyounoussi (Helland, 46.) – Ödegaard (Pedersen, 46.), Henriksen.
Gólszerző: Priskin (14.), Henriksen (83. – öngól), ill. Henriksen (87.)

Továbbjutott: Magyarország kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel. Az Európa-bajnokság sorsolását december 12-én tartják.

A norvégok elleni párharcok alkalmával aztán Bernd Storck bebizonyította, hogy bátor és jó edző. Egyrészt az oslói találkozón általános meglepetésre kezdőbe állította azt a Kleinheisler Lászlót, aki fél éve nem játszhatott klubjában, a Videotonnál. A fiatal középpályás győztes góllal hálálta meg a bizalmat. Másrészt hiába voltak a statisztikák szerint fölényben a magyaroknál látványosan gyorsabb norvégok, a magyar együttes ugyanazokat az erényeket csillogtatta, mint a Dárdai-érában (szervezettség, taktikus játék, alázat), ebből kifolyólag nem volt olyan érzésünk, hogy kicsúszhat kezünkből a meccs.

A visszavágón is bejött Storck (újabb) meglepetése: Szalai Ádám, az USA-ban jó formában játszó Németh Krisztián, vagy az NB I-es góllövőlistát fölényesen vezető Böde Dániel helyett Priskin Tamást állította be a kezdőcsapatba csatárposzton, aki bombagóllal szerzett vezetést a mieinknek, megalapozva az újabb győzelmet. A találkozó egészét tekintve pedig a mieinket korábban lenéző, vitathatatlanul atletikusabb norvégok csapatként semmivel sem voltak jobbak, mint mi – sőt!

Amit tehát Dárdai Pál elkezdett, azt Bernd Storck befejezte: a magyar válogatott jövő nyáron 30 év után szerepelhet világversenyen, 44 év után Európa-bajnokságon.

A pesszimisták most azt mondják, ez szép eredmény, de a jövő szempontjából nem jelent semmit, mivel több kulcs­emberünk vagy elmúlt már harmincéves, vagy közel jár ahhoz, vagyis nem lehet rájuk hosszabb távon építeni. Összességében mégis vitatkoznánk az állítással. Bernd Storck bebizonyította, hogy vannak tehetségeink, csak meg kell adni nekik az esélyt. A 21 éves Kleinheisler például újoncként tudott győztes gólt lőni egy nagyon fontos meccsen, míg a nála is fiatalabb, 20 éves középpályás, Nagy Ádám úgy játszott korát meghazudtoló érettséggel Norvégia ellen, hogy hét hónappal ezelőtt még csak a Fradi második csapatában lépett pályára hétről hétre.

De ami ennél is fontosabb, az Eb-re való kijutás és ott egy hasonló, önfeláldozóan összetartó csapatjáték megváltoztathatja labdarúgásunk hazai és külföldi negatív megítélését, ami lendületet adhat a reformoknak, több fiút motiválhat arra, hogy van értelme éveken át alázatosan dolgozni az akadémiák, klubok valamelyikében, mert már van magyar futballjövő. Az tehát csak az egyik hozadéka a sikerrel megvívott pótselejtezőnek, hogy az ötvennél fiatalabbak is láthatják Eb-n Magyarország csapatát. Hosszú távon ennél sokkal többet nyerhetünk: a világszínvonalat.

Bándy Péter