Az előre- és félrelépési kísérletek bohózata
Házasságtörésnek indult, de mi lett belőle?
Milyen bonyodalmak hátráltathatják egy, a házasságára ráunt férfi dolgát, ha nem a feleségével kívánja tölteni az éjszakát? Milyen következményekkel jár a sok megtévesztő hadművelet és alakoskodás egy kétballábas, félénk művészemberre nézvést, miután a szavak elfogytával elérkezik a cselekvés ideje? Ezek a Tombol az erény című francia bohózat központi kérdései. A Veres 1 Színház műsorán szereplő – a nyár folyamán különféle szabadtéri színpadokon látható – komédia helyenként megnevettet, ám emlékezetesnek nem nevezhető.
Jean de Létraz (1897–1954) neve a hazai közönség nagy részének bizonyára nem sokat mond, holott a XX. századi francia színház és film nagy munkabírású, termékeny alkotója volt. Amellett, hogy forgatókönyvíróként dolgozott, csaknem 120 színművet írt, és 1942-től haláláig vezette a párizsi Palais-Royal Színházat, ahol másokéi mellett a saját darabjait is színpadra állította.
Ez utóbbiak közül az egyik legnépszerűbb az eredetileg 1944-ben bemutatott Moumou, amely idehaza a Tombol az erény címet kapta Szenes Iván fordítótól. A darab nyomán készült, 1983-as amerikai tévéfilmváltozatot egyébként Pajama Tops, vagyis Pizsamafelsők címmel sugározták annak idején…
A bohózatot idehaza a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, majd a fővárosi Turay Ida Színház is műsorára tűzte. Idén februártól a veresegyházi Veres 1 Színház repertoárján szerepel, az elsősorban színészként ismert Simon Kornél rendezésében. Mi a Tihanyi Szabadtéri Játékokon láttuk, júliusban, de augusztusban például Kápolnásnyéken adja elő a társulat.
A végig egy díszletben – egy nagypolgári villa enteriőrjében – játszódó komédia Legrande felügyelő, valamint a Chauvinet család szobalánya, Claudine párbeszédével kezdődik: mindketten fájlalják, hogy ebben a csendes kisvárosban nem történik semmi érdekes és izgalmas, mert valósággal tombol az erény.
Aztán a ház ura, Armand bejelenti a feleségének, Susanne-nak: munkájából adódóan ismét Bayeux-be kell utaznia, így üzletfelénél és barátjánál, Jules Latouche-nál tölti a hétvégét. Susanne azonban közli vele: mert korábban oly gyakran és olyannyira szívélyesen emlegette Latouche-ékat, meginvitálta őket a hétvégére, és Latouche neje, Paulette már jelezte is, hogy örömmel elfogadják a meghívást!
Armand-nak tehát nem kell elutaznia, ez azonban temérdek kényelmetlenséget okoz számára. Hiszen igazából azért ment volna Bayeux-be, hogy megcsalja a feleségét Paulette-tel – akinek férjével, Jules-lel amúgy még sosem találkozott. Ám így, hogy Paulette a vendége lesz, Armand-nak ügyelnie kell arra is, hogy a szeretője meg ne tudja: házasember – eddig ugyanis egyszer sem tett említést az asszonynak Susanne-ról. Feleségével pedig azt kell elhitetnie, hogy az egyedül betoppanó Paulette a férje társaságában utazott. Hirtelenjében nincs jobb ötlete: iskolai barátját – a nők társaságában kimondottan félénk, amúgy igencsak ügyetlen, már-már bosszantóan szerencsétlen költőt, Az elefánt és a kolibri című verses opus egyelőre ismeretlen szerzőjét, Leonard Jolijolit kéri fel arra, hogy a hétvégén játssza el Jules Latouche szerepét.
A darabban tehát távolról sem az erény tombol, különösen, hogy Armand változatlanul próbálja úgy szervezni a dolgokat, hogy Paulette-tel tölthesse az éjszakát. Ez azonban újabb gellert kap, amikor kisvártatva a valódi Jules is megérkezik a villába. A néző számára egykettőre kiderül, hogy körözött bűnöző, a háziak azonban másként viszonyulnak hozzá, így a férfi kisvártatva tetszése szerint járhat-kelhet az épületben.
És ha mindez még nem volna elég: Susanne – aki nem sejti, hogy Paulette a vetélytársa – arra kéri a vendégét, hogy egy bizonyos módon viselkedjen Armand-nal, ugyanakkor ígéretet tesz rá, hogy ő is ugyanúgy fog viselkedni Paulette férjével, Jules-lel (aki valójában Leonard, ugye)…
Adott hát egy a klasszikus vígjátékok elemeit (titkolt viszonyok, szerepcsere, no meg az ezekből következő, sorozatos félreértések) a polgári szalonvígjátékok elemeivel (a polgári házasság intézményének működőképessége, a házastársak erkölcsei) ötvöző bohózat, amely a szereposztás szerint a bűnügyi komédia eszköztárát is használja, és amelyet az alkotók vélhetően franciás pikantériával és frivolsággal fűszerezve tálalnak.
Csakhogy aki erre számít, vélhetően csalódik: a darab a második felvonásban váratlanul fókuszt vált, így az enyhén ütődöttnek tűnő Leonard Jolijoli kerül a középpontba; a bűnügyi mellékszál elvékonyodik és elsikkad. A szerelemről csupán közhelyeket tudunk meg – például: „A férfiak, ha már biztosak a dolgukban, kényelmessé válnak. A bizonytalanság teszi érdekessé számukra a szerelmet!” –; Susanne pedig minden további nélkül elfogadja a férje mentegetőzését, miszerint csupán a szándékai voltak bűnösek, a tettei nem.
A darab kohéziója tehát nem mondható erősnek, sőt: helyenként úgy tűnik, nem a cselekmény belső logikája irányítja az eseményeket, hanem az itt-ott kissé ötletszerűnek tűnő szerzői megoldások. De persze egy komédia esetében a mulattató vagy épp kínos helyzeteken, a könnyed hangulaton és a jó poénokon van a hangsúly. Csakhogy a Tombol az erény fordulatai alapvetően kiszámíthatók, a poénok – részben azért, mert az előadás során nincsenek minden esetben kellőképpen poentírozva, „kijátszva” – nem mindig ülnek, így a közönség jellemzően csak a legharsányabb, legdirektebb, legegyértelműbb kiszólásokon kacag.
A Kálid Artúr helyett beugró Simon Kornél rendező rutinból oldja meg a feladatot, Armand megformálását. A Leonard Jolijolit alakító Beleznay Endre olykor olyannyira túljátssza a szerepét, hogy a karakter már-már irritálóvá válik ahelyett, hogy mulattató volna. Zorgel Enikő mintha nem kívánna sajnálatot vagy együttérzést ébreszteni a nézőben a végig az orránál fogva vezetett Susanne életre keltésekor – pedig talán ő az egyetlen szereplő a darabban, aki iránt a befogadó némi rokonszenvet érezhet.
Janik László Legrande felügyelője Kojak hadnagyra szeretne hasonlítani, de az alak valójában sokkal közelebb áll A csendőr-sorozatból ismert Lütyő felügyelőhöz. Így leginkább Fésűs Nelly és Pásztor Tibor villan meg olykor-olykor – előbbi Claudine, az adakozó természetű szobalány, utóbbi Jules, a féltékenységtől gyötört keményfiú szerepében.
A bohózat összességében kevesebbet nyújt, mint amennyit előzetesen sejtet: megtekintése után leginkább Armand életközépi válságával és annak következményeivel foglalkozó, helyenként nevettető, ám emlékezetesnek nem igazán nevezhető komédiának lehet titulálni. Aki tehát különleges menüre vágyik, vélhetőleg nem a Tombol az erény által nyújtott ízeket keresi. Aki viszont szívesen fogyasztana egy szalonnás rántottát paprikával és kenyérrel – mármint színházi értelemben –, az bizonyára fogára valónak fogja találni e nyáresti vacsorát.
