A férfi C-1 1000 méteren indulók öt futamba kerültek, Fejes – aki három éve, Tokióban párosban 11. volt – a másodikban evezett. Ahhoz, hogy a kora délutáni reményfutamot meg lehessen spórolni, az első kettő között kellett volna végeznie. Ez nem tűnt könnyű feladatnak a magyar kenus számára, mert ott volt a futamában a címvédő brazil Isaquias Queiroz, valamint a tavaly világbajnok cseh Martin Fuksa is.

Hirdetés

A rajt után hamar eldőlt, hogy Fuksa és Quieroz fog közvetlenül továbbmenni, ők ketten elléptek a mezőnytől, innentől pedig nem volt értelme a többi versenyzőnek kihajtania magát. Fejes negyedikként ért célba és a kenusok számára 14.40-kor kezdődő reményfutamos szakaszban harcolhatja ki a középdöntőbe kerülést.

Ebben a számban a középfutamot és a döntőt pénteken rendezik.

Korábban írtuk