A keddi idegőrlő nap és fájó vereségek után – nőikézilabda- és vízilabda-csapatunk is heroikus küzdelemben maradt alul, így nem jutott tovább a negyeddöntőből – szerdán a férfiakon a világ szeme. Éremesélyesünk, Losonczi Dávid lépett szőnyegre a korábban a cselgáncsnak otthont adó helyszínen. Csak reméltük, a rossz széria a dzsúdóról nem száll tovább a birkózókra. Világbajnokunk bivalyerősen érkezett az olimpiára, amit a szőnyegen is megmutatott. Az első találkozón egyből a két tavalyi világbajnok meccselt egymással: Losonczi 87, míg az azeri 82 kilóban győzött a múlt évben Belgrádban. Huseynov Tokióban még 77 kilogramban szerepelt és szerzett bronzérmet.

Hirdetés

– Az első meccsem nagyon nehéz volt, nagyon besavasodtam, kicsit féltem is, hogy bennem marad a sav és a fáradtság a második meccsre, kevés idő, nagyjából fél óra volt a kettő között. Mire felmentem a másodikra, kijött belőlem minden, és tiszta fejjel tudtam felmenni a szőnyegre – nyilatkozta Dávid.

Miután az első összecsapását megnyerte, következett az orosz születésű szerb Komarov, akivel meggyűlt a baja. Végletekig feszült meccsen tudta legyőzni az általa jól ismert ellenfelét. Losonczi elmondta: a budapesti edzőtáborban is készültek együtt, de a magyar birkózó szerint nem volt megfelelő a szerb hozzáállása.

– Nem úgy edzett, ahogy kellene, nem birkózott senkivel, csak kisebbekkel, azt mondtam magamban, egy ilyentől nem kaphatok ki, aki nem edz úgy, főleg az olimpia előtt, mert én beleteszek minden munkát, a jó Isten megadta, hogy én nyerjek.

Korábban írtuk

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntőbe jutást követően Losonczi Dávidnál nem maradtak el a látványelemek, hátraszaltóval ünnepelt. Kiszakadt belőle a nagy feszültség is.

– Amikor nyerek, akkor annyira feldobódom, szeretem magam produkálni, meg kell a közönségnek a cirkusz, azt mindig megadom. Első olimpiám, és egyből így tudok birkózni, utolsó meccs volt a délelőtti programban, mindenki minket nézett, megadtuk a módját.

Az esti elődöntőben a bolgár Szemen Novikovval találkozik, akivel háromszor birkózott és háromszor legyőzte, jöhet a negyedik is.