Hirdetés

„A polgári demokrácia erőinek felmorzsolásában – ki tudja, hányadszor? – a felmorzsolandók önfelszámolása szinte egyenrangú szerepet játszott ellenségeik terrorgépezetének működésével. Sírjukat jórészt a sajtóban és a közvéleményben önmaguk ásták meg, amikor a döntő posztokra az ellentábor kedvenceit és jelöltjeit állították. Így történhetett meg, hogy a nyilvánosság számára Antall József szinte ismeretlenül hunyt el, miközben a kéket pöttyentő, agresszív békegalamb hangos táborba szervezte a sajtó balsótestét itthon és külföldön.”

(Felszarvazott Magyarország – Zsille Zoltán, Új Demokrata 1994/1., augusztus 18.)



„Andrássy Gyulával, Klebelsberg Kunóval, sőt, Werbőczyvel és Pázmánnyal is mostohábban bánt a sors, mint Kun Bélával vagy Osztapenkóval, Münnich Ferenccel. (…) Aki a főváros és Érd között tesz egy kis sétát a szoborparkban, kánikulában is beleborzong, ha ismeri a múltat.”

(Szoborparkoló – Veress Miklós, Új Demokrata 1994/2., augusztus 26.)


„Szeptember 21-én, szerdán délután fél kettő körül három ismeretlen, bőrdzsekis fiatal férfi jelent meg hetilapunk szerkesztőségben, és a főnököt kereste. (…) A titkárnővel váltottak pár szót, nézegettek, majd minden előjel nélkül törni-zúzni kezdtek. Földre döntötték és pozdorjává törték a szerkesztőség fénymásoló berendezését, egy számítógépet, egy lézernyomtatót és egy irattartó polcot. Többet valószínűleg azért nem, mert több összetörhető nem volt a szerkesztőség előterében. A cselekmény néhány másodperc alatt zajlott le, majd a támadók futva távoztak a helyszínről. (…) A támadás óta folyamatosan érkeznek a rokonszenvező telefonok, sőt a pénzadományok is. (…) Ígérjük minden olvasónknak és minden barátunknak, hogy a továbbiakban sem fogunk félni a félelemtől.”

(A terror délutánja – Új Demokrata, 1994/7., szeptember 29.)


– Pályáját akkor kezdte, amikor megindult Magyarország »ellakótelepesítése«… Az építészek nagy része betonviskókat tervezett…

– Ezeket a megbízatásokat kikerültem, gyűlöltem az egész előregyártási szisztémát. Ismertem, mi van a háttérben: az emberek egyéniségének eltüntetése, a polgárok tömegesítése, hogy masszaként lehessen velük bánni. Tudtam úgy helyezkedni, hogy meg sem kerestek az ilyen feladattal.”

(Arckép –Bánhidai Károly és Matúz Gábor interjúja Makovecz Imrével, Új Demokrata, 1994/5., szeptember 15.)


Köztudott, hogy nem tartozik a folytonosan nyilatkozó művészek közé, mégis ellenkezés nélkül elfogadta a volt Pesti Hírlap szerkesztőségének felkérését egy beszélgetésre. Elsőként azt kérdeztük tőle, mi ennek az oka?

– A Pesti Hírlap, amíg meg nem szűnt, az egyik legkarakteresebb és talán a legkorrektebb napilap volt. Azokkal a törekvésekkel, amelyeket felvállalt, szimpatizálok. Bencsik Andrásnak tartozom ennyivel.”

(„Jelentem, útban vagyok” – Csépe Krisztina interjúja Eperjes Károllyal, Új Demokrata 1994/6., szeptember 22.)


„Azoknak a nemzeti és tradicionális értékeknek a megfogalmazása és a politikába való áttétele a feladat, melyeket az előző ciklusban, ugyan rossz eszközökkel, ódivatúan, de az MDF vezette koalíció is megpróbált, igaz, nem véve tudomást arról a kommunikációs szakadékról, ami az általuk képviselt, őket támogató idősebb generáció és a fiatalok, de már a középkorúak között is ott tátongott.”

(Új szövetség előtt – Bánhidai Károly és Matúz Gábor interjúja Kövér Lászlóval, Új Demokrata 1994/7., szeptember 29.)


„A vallástalanságnak rettenetes következményei lehetnek. Ezt egyébként már most is látjuk az egész nagyvilágon, ez tehát nem csupán magyar probléma. A vallástalanság következménye, hogy tagadva az Istent meg a magasabb erkölcsi létet, az egyszerű halandó minden lelkiismeret-furdalás nélkül mondhatja: azt tehetek a saját jólétem érdekében, amit akarok. S igyekszik is ezt megvalósítani. Ez szörnyű. Most itt tartunk.”

(Visszatértünk a pocsolyába – Nemeskürty István: az alaptantervből csak a nemzetet és az erkölcsöt hagyják ki – Bodnár Dániel interjúja, Új Demokrata 1994/8., október 6.)


„Szerettem volna tovább tanulni, doktorálni, de nem engedték. Ellenkezne az államérdekkel, mondták. Pedig voltak nagy lelkipásztori terveim. De beszorítottak egy gyóntatószékbe, egy templomba. Kétségbe nem estem, próbáltam ott szolgálni. Elkezdtem az egyetemi fiatalság hitoktatását, akkor, amikor ezt a leginkább tiltották.”

(Arckép – Matúz Gábor interjúja Kozma Imrével, Új Demokrata 1994/18., december 15.)

Korábban írtuk