Hirdetés

„Sokan azt mondogatják, a politika mocskos műfaj. Valóban az, ha mocskos emberek végzik. Voltak és vannak is azonban olyan politikusaink, akik tisztességesen, a magyar nemzet javára és épülésére képesek törvényeket alkotni és cselekedni.”

(Hátvéd szeretnék lenni – Somorjai Viktória interjúja Wittner Máriával, Magyar Demokrata, 2006/11., március 16.)


„Macskajancsi az új hős. Semmi kétség: valóságos ő, hús-vér, van múltja, vannak ismerősei, rokonai. De az ő világa nem a valóság, hanem a ValóVilág. Ahol a tartalom semmi, a látszat minden. Gyurcsány Ferenc ez az ember, a televíziók által megcsinált politikai megasztár.”

(Macskajancsi a ValóVilágban – Bencsik Gábor, Magyar Demokrata, 2006/14., április 6.)


„A XXI. század elejére a polgári demokrácia csapdába került. A média közvetítő szerepből előbb irányító, majd uralkodó szerepbe lépett. A polgári oldal választási vereségét az okozta, hogy ezt a tényt valami különös okból nem volt képes tudomásul venni.”

(Feri Őszödön táncol – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata, 2006/17., április 27.)


„Amit nem tudtam volna elképzelni, legfeljebb rémálmaimban, bekövetkezett. Nincs értelme szépíteni: elbuktunk, vesztettünk. Méghozzá olyan négy év után, melyet legfeljebb a magyar nemzet ellenségeinek kívánnék.”

(Üdvözlet a győzőnek – Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Demokrata, 2006/17., április 27.)


„Ijedten látom, hogy fakul, szürkül, pusztul a nyelvünk. Az pedig kétségbeejtő, hogy irodalmunk egy része a nemzeti jelleget egyenesen szégyelli vagy tagadja. Márpedig ezek a folyamatok irtózatosan veszélyesek.”

(Anyanyelvünk a legfőbb erőnk – Zsebők Csaba interjúja Nemeskürty Istvánnal, Magyar Demokrata, 2006/18., május 4.)


„Apánk belénk plántálta, hogy ötvenhat forradalom volt, ne higgyük el, amit az iskolai történelemkönyv ír. Itt kell valahol keresni az én érdeklődésem gyökereit, mert tizenhat éves koromban már komolyan foglalkoztattak a társadalmi kérdések.”

(Arckép – Boros Károly interjúja Fricz Tamással, Magyar Demokrata 2006/21., május 25.)


„Nem lehet könnyű egy faluról elszármazott fiatalembernek elviselni azt, hogy a nemzet jobbik fele fejedelemként tekint rá. Pedig az a sajátos lelki kötődés, ami határokon belül és kívül Orbán Viktor és a polgárság között létrejött, az bizony a legtermészetesebb és legősibb kapcsolat.”

(Buda visszavétele – Bencsik András, Magyar Demokrata, 2006/22., június 1.)


„Sajnos a Gyurcsány-kormány nem törődik a sporttal, nagyon kevés pénz jut a költségvetésből a sportfinanszírozásra.”

(Büszke, hogy magyar – Bándy Péter interjúja Balogh Gáborral, Magyar Demokrata, 2006/31., augusztus 3.)


„Istenítélet volt, semmi kétség. Pontosan időzített, precízen végrehajtott égi hadművelet. Néhány percig, a támadás elején még ujjongva néztem ezt az elmondhatatlan látványt, ahogy a könnyelmű főváros fel-felröppenő petárdákkal harcol az ég sötéten lezúduló felhőkből lesújtó haragja ellen. Kevés ember láthat ilyen csodát, a föld és az ég ilyen látványos küzdelmét, de csak másodpercekig tartott a diadal, mert az égi hatalom nem szórakozni, hanem büntetni jött.”

(Istenítélet volt – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata, 2006/34., augusztus 24.)


„Amit én csinálok, lássuk be, egy kicsit fából vaskarika. Nevezzük reakciós abszurdnak. Ez a formanyelv nehezen illeszthető be a sajtó merev keretei közé, mert egyik oldalon a forma, másikon a tartalom nem szalonképes. Ezt talán egyedül a Demokratában lehet művelni.”

(Arckép – Boros Károly interjúja Pozsonyi Ádámmal, Magyar Demokrata, 2006/35., augusztus 31.)


„Az emberek dühükben kitódultak az utcára. Gyurcsány Ferenc felébresztette Magyarországot.”

(Az ötvenhatos minta – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata, 2006/38., szeptember 21.)


„Vérző, több esetben súlyosan sérült emberekkel teltek meg a fővárosi fogdák a kormányellenes tüntetések során, miután a rendőrség példátlan brutalitással, sok esetben súlyos sérüléseket okozva lépett föl nemcsak az utcai harcokban részt vevők, hanem békés polgárok ellen is.”

(Rendőrbosszú – Ismét piros volt a vér a pesti utcán – Ágoston Balázs, Magyar Demokrata, 2006/41., október 12.)


„A történelemhamisítás nem áll távol a szocialistáktól; emlékezhetünk azokra a felvételekre, amelyekről Sztálin kiretusáltatta a kegyvesztett figurákat. A szocialisták most ugyanígy próbálnak meg kiretusálni a történelemből jó néhány eseményt, s egy pillanat alatt átírni az október 23-án történteket.”

(Olaj a tűzre – Somorjai Viktória interjúja Áder Jánossal, Magyar Demokrata, 2006/44., november 2.)

Korábban írtuk