Fotó: MTI/Kovács Tamás
Adolf Balázs a férfi kenu egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én

Mindkét magyar reményfutamból jutott tovább szerdán, és a második pénteki középfutamban egymás mellett evezett a 7-es és a 8-as pályán. Az első négy hely ért döntőt. Ebbe a futamba került a világbajnoki címvédő cseh Martin Fuksa és a kínai Liu Hao, aki csütörtökön aranyérmes lett 500 méteren párosban.

Hirdetés

A hosszabb távokon négyszeres világbajnok, ebben a számban Tokióban 15., a játékokat követő 2021-es vb-n bronzérmes Adolf Balázs egy nappal korábban Hajdu Jonatánnal jó kezdés után hatodikként végzett párosban, s most egyesben nyílt lehetősége a javításra. Fejes Dániel három éve, Tokióban párosban 11. volt.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Fejes Dániel a férfi kenu egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én

Az első rajt nem sikerült, a megismételt indulásnál a két magyar a mezőny végében lapátolt. Azután fokozatosan megkezdték a felzárkózást, az erős hátszélben, hullámos vízen közelebb kerültek az élen haladókhoz. A felénél és 750-nél Adolf ötödik, Fejes hatodik volt, végül nagy hajrával mindketten eggyel előrébb kerültek. Fuksa volt a leggyorsabb, mögött moldovai és orosz kenus következett.

A középfutamok meglepetése volt, hogy az első futamból nem jutott be a döntőbe a vb-2., Európa-bajnok román Catalin Chirila.

A B döntő 13.40-kor lesz, az A döntőt 13.50-kor rendezik.

Korábban írtuk