Hirdetés

„Az amerikaiak többsége már kezdett beletörődni abba, hogy a legszebb ünnepét a politikai korrektség jegyében kikoptatják az életéből. Erre jött egy ember [Donald Trump], aki azt mondta, hogy ez elmebaj, a karácsony az karácsony és pont, mindenki tehet egy szívességet.”

(Post-truth – az igazság utáni igazság – Bencsik Gábor, Magyar Demokrata, 2017/2., január 11.)



„Feltárult az évszázad minden bizonnyal legnagyobb korrupciós botránya: az OLAF jelentése szerint a négyesmetró-beruházás korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződéseinek összege a teljes beruházás összegének több mint fele: 272 823 488 215 forint.”

(Kik voltak a négyes metró rablói? – Hernádi Zsuzsa, Magyar Demokrata, 2017/4., január 25.)


„Hiába szedte össze a Momentum az olimpiai pályázat sorsát eldöntő népszavazáshoz szükséges 266 ezer aláírást, a Fidesznek nem érdeke ezt megtartani, és őszintén szólva értelme nem is lenne. A hajó elment. Az ügynek egyetlen győztese van, egy új politikai formáció: a Momentum.”

(Nolimpia, vagy amit akartok… – Zárug Péter Farkas, Magyar Demokrata, 2017/8., február 22.)


„Egy olyan globalizált világban élünk, ahol rengeteg a vesztes. Ha megnézzük, hogy a világ nyolc leggazdagabb emberének a vagyona több, mint a világ szegényebb 50 százalékának a vagyona, akkor azt kell mondanunk, hogy ilyen értelemben soha nem volt a világon rosszabb a helyzet.”

(A félelem politikájában élünk – Szarka Sándor interjúja Nógrádi Györggyel, Magyar Demokrata, 2017/13., március 29.)


„Íme a Fidesz és Orbán Viktor sikerének egyik titka (távolról sem az egyetlen). Ez egy vidéki párt, vidéki vezetővel. (…) A vidékiség azonban nem műveletlenséget jelent (…). Sokkal inkább egy benyomás, egy érzés a választóban: ez az ember közülünk való. És ennek a benyomásnak a teljes hiánya húz üvegplafont a Momentum fölé.”

(Miért nem lesz a Momentumból Fidesz – Bencsik Gábor, Magyar Demokrata, 2017/16., április 19.)


„226 Soroshoz közvetlenül köthető uniós képviselőről tudunk. (…) Nincs baloldal, nincs liberális oldal már. Soros-oldal van helyettük mindenütt, vagyis sorosizmus, (…) Ez helyettesíti ma a baloldali eszmerendszert.”

(Világ globalistái, egyesüljetek! – Sinkovics Ferenc interjúja Schmidt Máriával, Magyar Demokrata, 2017/17., április 26.)


„[Skrabski Fruzsinát] nem a politikai helyzet, nem a hadi események érdekelték, hanem a besorozás folyamata, a konfliktusban érintett mintegy tucatnyi magyar áldozat családja, így a filmben elsősorban gyászoló édesanyákat láthatunk.”

(Meghalni Ukrajnáért – Film a családtagjaikat a donyecki fronton elveszítő kárpátaljai magyarokról – Német Dániel, Magyar Demokrata, 2017/21., május 24.)


„»Kötelességünket teljesítettük, és visszaszereztük« – e szavakkal jelentette be Orbán Viktor, hogy Magyarországnak sikerült hazahoznia a Seuso-kincsként ismert, páratlan fontosságú és felbecsülhetetlen értékű római kori leletegyüttes második hét darabját.”

(Újra itthon a családi ezüst – Barta Boglárka, Magyar Demokrata, 2017/29., július 19.)


„A tervezett költségkeret feléből valósult meg egy világszenzációnak számító, színes, hihetetlenül professzionális, ugyanakkor derűsen laza, emberien kedves vizes világbajnokság. A toronyugrás hősei a világ legszebb kupolája előtt ugrottak a mélybe, a Magyarországon nemigen ismert szinkronúszók zsúfolásig megtelt lelátók előtt mutatták be programjukat, háttérben az ideiglenesen Romániában állomásozó Vajdahunyad vára jól sikerült másolatának sziluettjével.”

(Nyuggerek az uszodában – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata, 2017/31., augusztus 2.)



– Ez nem a diplomácia klasszikus stílusa…

– Nem klasszikus stílus, de nem is élünk klasszikus időket. Aki a hazáját akarja képviselni, az nem bújhat el a konfliktusok elől. Ha gyáva vagy, eltaposnak.”

(Durr bele a közepébe – Sinkovics Ferenc és Szentesi Zöldi László interjúja Szijjártó Péterrel, Magyar Demokrata, 2017/41., október 11.)


„Ukrajnában a szórványban élő magyar gyermekek rendszeres iskolai orvosi szűrése megoldatlan. Legtöbbjük még soha nem találkozott orvossal.”

(Ovosmisszióval Kárpátalján – Szabó Judit, Magyar Demokrata, 2017/45., november 8.)


„A következő fél évszázad legfontosabb eseménye tehát az európai fehér népesség eltűnése lesz – legalábbis a földrész nyugati feléről. (…) Szimbolikus jelentőségű, hogy a történelem folyamán először az európai vezetők többségének nincsenek gyermekei.”

(A fehér pestis – Gazdag István, Magyar Demokrata, 2017/46., november 15.)


„A választások eredményét a magyar emberek élete és nem különböző álhírek, pletykák befolyásolják. (…) Mi tiszteljük Magyarországot. Azokkal működünk együtt, akiket a magyarok választanak.”

(Mi tiszteljük Magyarországot – Máté T. Gyula interjúja Vlagyimir Szergejev orosz nagykövettel, Magyar Demokrata, 2017/50., december 13.)

Korábban írtuk