Fotó: MTI/Kovács Tamás
Adolf Balázs a férfi kenu egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én

A hosszabb távokon négyszeres világbajnok, ebben a számban Tokióban 15., a játékokat követő 2021-es vb-n bronzérmes magyar versenyző egy nappal korábban Hajdu Jonatánnal jó kezdés után hatodikként végzett párosban, és most egyesben nyílt lehetősége a javításra.

Hirdetés

A fináléban az élen haladókkal szemben gyorsan hátrányba került a lelátókhoz közeli nyolcas pályán evező magyar versenyző, aki aztán az összes ellenőrző pontnál hetedik volt, s végül a németek háromszoros olimpiai bajnokát, Sebastian Brendelt megelőzve zárt ebben a pozícióban.

Győzött nagy fölénnyel a világbajnok cseh Martin Fuksa, másodikként a címvédőként érkezett brazil Isaquias Quieroz ért célba, a harmadik helyen pedig a moldovai Szergej Tarnovszki végzett.

A B döntőben Fejes Dániel harmadik lett, így összességében a 11. helyen zárt.

Korábban írtuk