A lengyel külügyi tárca találkozót kezdeményez az Európai Bizottság képviselőjével
Az európai hatóságok és Lengyelország közötti kommunikáció elveit tisztázná Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.Az európai hatóságok és Lengyelország közötti kommunikáció elveit tisztázná Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter azon találkozó során, amelyet tárcája kedden kezdeményezett az Európai Bizottság varsói képviseletének vezetőjével.
Waszczykowski kedd reggel a lengyel közszolgálati rádiónak elmondta: „baráti beszélgetésre” hívná meg az uniós tisztségviselőt. A politikus kedden délután pedig a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban kijelentette: a találkozón – melyre remélhetőleg pénteken sort keríthetnek – azt szeretné megtudni, hogy „az európai biztosok miért nem használják ki a lengyel kormánnyal fenntartott kapcsolatokban a hivatalos kommunikációs csatornákat”, ehelyett „hétvégi interjúkat adnak a német sajtónak”.
A lengyel külügyi tárca vezetője ezzel Günther Oettinger uniós biztosnak és Frans Timmermans bizottsági alelnöknek az elmúlt napokban adott nyilatkozataira utalt. Oettinger például a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német lapnak adott vasárnapi interjújában a jogállamiság megőrzésére szolgáló mechanizmus elindítására és Varsó felügyelet alá helyezésére sürgette az Európai Uniót a lengyel médiatörvény tervezett módosítása miatt.
Waszczykowski egyúttal az uniós tisztségviselők nyílt leveleit – ezen belül Timmermansnak a lengyel külügyi és igazságügyi tárcához intézett leveleit – említette, melyek a még nem hatályos médiatörvény-módosításra, illetve az alkotmánybírósági törvény múlt héten hatályba lépett módosításaira vonatkoztak. A tárcavezető ezzel kapcsolatban megerősítette hétfőn már ismertetett véleményét, amely szerint az uniós tisztségviselők „sajtóértesülések alapján fogalmazzák meg” hivatalos leveleiket. „Ehelyett azokra a dokumentumokra kellene hivatkozniuk, melyekhez a varsói uniós képviselet révén juthatnának hozzá” – tette hozzá Waszczykowski.
A külügyminiszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Bizottság nem indítja el a három szakaszos jogállamisági mechanizmust, melynek előjelének egyes megfigyelők a január 13-án tartandó, Lengyelországról szóló európai bizottsági vitát tartották. Az eljáráshoz az Európai Bizottság akkor folyamodhat, ha egy adott tagállamban a jogállamiságon csorba esik. Margaritis Schinas bizottsági szóvivő hétfőn úgy nyilatkozott, a jövő heti vita csak „orientációs jellegű” lesz.
(MTI)