A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte az MTI-vel, hogy az „újabb eljárási cselekményekben” csaknem 50 hivatalos személy vesz részt, az akcióban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik.

Hirdetés

Az ügyről részletesebb tájékoztatást az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzését követően, várhatóan csütörtökön adnak – írták.

Még június közepén azt közölte az ügyészség, hogy már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek.

A gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az egyik alpolgármesternek azért, hogy az hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve a hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

Korábban írtuk