Augusztus elsején léptük át a globális túlfogyasztás éves határát
Felfaljuk-e a Földet?
Az emberiség fogyasztása most, augusztus elsején lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni. A Global Footprint Network adatai szerint 1970-ben a túlfogyasztás hónapja még decemberre esett. Lehet-e végtelen növekedést produkálni a véges erőforrásokkal rendelkező bolygón? Milyen következményekkel járhat, ha a fenntarthatóság helyett elsősorban a fogyasztás növelésére, az anyagi jólét megteremtésére koncentrálunk?Mindennapi életünk során hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról a fontos tényről, hogy a természet egy olyan élő egység, amelynek az ember csak része, nem pedig ura, ezért kulcskérdés, hogy összhangban élünk-e vele. Ám a globális klímaváltozás következtében folyamatosan csökken az Északi-sark jégtakarója, állat- és növényfajok tűnnek el, veszélybe kerülnek a termőföldek, a gazdasági növekedés erőltetése és az anyagi javak hajszolása okán is rohamtempóban terjednek a lelki eredetű civilizációs betegségek. De vajon elérik-e az emberiség ingerküszöbét a mantraszerűen hangoztatott fenyegetések?
Tudomásunk szerint mind ez idáig egyetlen olyan ország létezik a Földön, ahol a környezettudatosság a nemzeti identitás része lett. Az ázsiai Bhutánban a 70-es évek óta nem a bruttó nemzeti termék (GDP), hanem a bruttó nemzeti boldogság (GNH) alapján mérik a fejlődés mértékét.
A túllövés napja
Szilágyi Artúr, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője arról tájékoztat, hogy míg 1970-ben december 23-ra érte el az emberiség a túlfogyasztás határát, addig idén ez a jelképes nap már augusztus elsején elérkezett, vagyis nagyjából az év kétharmada alatt fogyasztjuk el az összes erőforrást. A gazdaságilag fejlettebb és elmaradottabb országok éves fogyasztását is tartalmazó világátlagnál a magyar adat még rosszabb, ugyanis hazánkban már május 25-én elérkezett a fordulópont. A hazai fogyasztás olyan mértékű, hogy ha mindenki hozzánk hasonlóan élne a planétán, akkor az emberiség kevesebb mint öt hónap alatt élte volna fel a Föld egész éves erőtartalékát, vagyis a rendelkezésre álló egyetlen bolygó helyett két és félre lenne szükségünk az igényeink kielégítéséhez.
– Az elmúlt fél évszázadban bevezetett technológiai újítások növelik ugyan a termelés hatékonyságát, de az ebből fakadó előnyök voltaképpen lenullázódnak, hiszen a Föld népessége egyelőre folyamatosan növekszik, egyre többen és egyre többet fogyasztunk, ám jelenlegi életmódunk hosszabb távon nem tartható fenn. A gazdaság növekedése számos társadalmi előnnyel jár, de a környezetre gyakorolt hátrányos következmények miatt a két szempont egymásnak feszül. Úgy látom, hogy a problémára eddig még nem érkezett megnyugtató válasz. Mi a WWF-nél hiszünk abban, hogy van reális esélyünk visszatérni egy környezetkímélőbb élethez az erőforrások védelmében, és ennek a meggyőződésnek a kampányainkban is hangot adunk.
Jólét helyett jóllét
Szilágyi Artúr úgy véli, hogy a fenntartható életmód érdekében vissza kellene szorítanunk az egyre szélsőségesebbé váló fogyasztói trendeket: semmi szükség arra, hogy másik kontinensről hozassunk magunknak friss gyümölcsöt, de azt is elfogadhatatlan tartja, ha arra biztatják az embereket a közösségi médiában, hogy tegyenek egynapos „villám-repülőutakat” a környező európai nagyvárosokba.
Az éghajlatvédelmi szakértő további követendő javaslatokat is megfogalmaz arra vonatkozóan, hogyan járuljunk hozzá a globális környezetvédelmi erőfeszítésekhez: mérsékeljük a húsfogyasztást, szigeteljük az épületeinket, használjuk a közösségi közlekedést a saját autó helyett, figyeljünk az energiafelhasználásunkra, termeljünk kevesebb hulladékot, részesítsük előnyben a helyi és szezonális élelmiszereket, a mennyiséggel szemben a minőségre törekedjünk, kerüljük az impulzusvásárlást.
– Nyúljunk vissza a gyökereinkhez, az esztelen költekezések helyett elődeink példáját követve, kapcsolódjunk támogató közösségekhez. Ne meneküljünk a küzdelmek elől a minél nagyobb kényelmünk érdekében, a jóléttel szemben a jóllétre törekedjünk. Hiába hirdetik a marketingszakemberek által megálmodott reklámok, hogy a boldogság kulcsa a fogyasztás, nem ettől leszünk elégedettek. Bizonyíték rá, hogy a túlfogyasztással párhuzamosan egyre növekszik a pszichés megbetegedések aránya, a kedélyjavító és alvást segítő gyógyszerek maradványait már a szennyvízből is ki lehet mutatni…
Inkább iránymutatás
Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiséget foglalkoztató legsúlyosabb problémák időről időre ismétlődnek, így természetes, hogy a megoldáskeresés is folyamatosan napirenden van.
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) tudósai (Donella és Denis Meadows, Jorgen Randers, William W. Behrens) 1972-ben adták ki A növekedés határai című könyvüket, amelyben az addigi kutatási eredményeiket összegezve arra a kérdésre keresik a választ: mi történik, ha a népesedés korlátlanul folytatódik? Milyen környezeti következményekkel jár a gazdasági növekedés? Fenntartható jövő vagy összeomlás felé haladunk-e? Akkori üzenetük lényege, hogy amennyiben összhangot szeretnénk teremteni az ökológiai és a gazdasági stabilitás között, sokkal inkább egy életközpontú világnézetre kell törekednünk az anyagi jólétet előtérbe helyező ideológia helyett.
A kötet megjelenésének 50. évfordulója alkalmából a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) konferenciáján Denis Meadows, a könyv társszerzője hangsúlyozta, hogy kötetük mondanivalóját továbbra is érvényesnek tartja. Amint fogalmazott, „a demográfiai és gazdasági növekedésnek fenntarthatónak kell lennie, amely egyensúlyt hoz a végtelen bővülés helyett”. Ugyanakkor az amerikai professzor azt is kiemelte, hogy napjainkban „a technikai fejlődés nem erősíti, hanem kihasználja a Föld erőforrásait”.
– Az említett könyvben publikált növekedési csúcsokhoz társított drámai előrejelzések nem igazolódtak, az összeomlás nem következett be, de abban a kérdésben sem könnyű állást foglalni, hogy mikorra várható, és bekövetkezik-e a Föld erőforrásainak végső elapadása – hangsúlyozza Lóránt Károly. – Azon persze érdemes elgondolkodni, hogy a növekedéshez szükséges nyersanyagot és energiaigényt milyen új környezetkímélő technológiák igénybevételével kívánja előállítani a gazdaság a jövőben. Ám véleményem szerint az erőtartalékok végességét érintő spekulációknál sokkal inkább arra a valós veszélyre kellene koncentrálnunk, hogy a növekedési fétis jegyében már eddig is milyen visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztunk például az ökoszisztémának. Az urbanizációs terhelés következtében fellépő környezeti degradálódás bizonyítható, természetes életterük visszaszorításával jelentős mértékben lecsökkentettük a fajok sokféleségét. Úgy tűnik azonban, hogy a gazdaságot mozgató növekedési versenyt és profitorientáltságot a jóindulatú figyelmeztetések ellenére sem könnyű megállítani.
Lóránt Károly úgy véli, hogy a kényelmünkhöz való kérlelhetetlen ragaszkodás előbb-utóbb egy olyan hirtelen összeomláshoz vezet, mint amilyet a Covid-járvány idején tapasztaltunk, azzal a különbséggel, hogy ez majd nem múlik el. A növekedés nem tarthat a végtelenségig, és a történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a civilizációk egy bizonyos fejlődési csúcspont, zenit elérését követően összeomlottak.
A közgazdász hangsúlyozza, hogy a jövőbeni életmódunk szempontjából nagyon hasznosnak tartaná, ha a növekedés határait, a fenntarthatóság kívánalmait nem korlátként és fenyegetésként, sokkal inkább figyelemfelhívásként, iránymutatásként fognánk fel az élhetőbb világ felé vezető úton.