A tárca közleményében hozzáfűzte, hogy azt még vizsgálják, hogy a mpox vírus melyik variánsa fertőzte meg a beteget.

Hirdetés

A korábbi variánsoknál könnyebben fertőző és súlyosabb tünetekkel járó Mpox-Klade I vírusváltozat megjelenése világszerte aggodalmat okoz.

Pénteken Pakisztán északi, Hajber-Pahtunhva tartományának egészségügyi hivatala jelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségből érkezett három személynél észlelték a majomhimlő tüneteit. A tartomány egészségügyi szolgáltatásainak igazgatója elmondta, hogy a három pácienst karanténba helyezték.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán jelentett be globális közegészségügyi veszélyhelyzetet egy új majomhimlő-járvány terjedése miatt, amelyet az Mpox-Klade I vírusváltozat okoz.

Korábban írtuk

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlő-járvány miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek. Az új vírusvariáns már Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent, és csütörtökön Svédországból jelentették az Mpox-Klade vírusváltozat első megerősített, Afrikán kívüli esetét.