Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A római belügyminisztérium közlése szerint a titkosszolgálatok hónapok óta figyelmeztetnek esetleges olyan akciókra, amelyek a Hamász palesztin terrorista szervezet iránti támogatást hivatottak kifejezni. A célpontok között Izraellel, valamint a NATO-val és az Egyesült Államokkal kapcsolatos helyszínek, intézmények, személyek szerepelhetnek.

Az olasz hatóságok sem csoportos, hanem egyedül végrehajtott cselekményektől tartanak, magányos elkövetők támadásaitól. A biztonsági készültséget legelőször tavaly október 7., a Hamász Izrael elleni támadása után emelték meg, majd tovább erősítették január végén a firenzei amerikai konzulátus falának Molotov-koktélokkal való megdobálása után.

A firenzei támadás 21 éves, jordániai apától és ciszjordániai anyától Firenzében született elkövetője elleni bírósági tárgyalás szeptemberben kezdődik.

Az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága június 30-tól a katonai bázisok védelmét szigorította, ami többek között az Olaszország északkeleti határánál található Aviano támaszpontját érintette. Olaszországban az utóbbi tíz évben most először rendelték el a bázisok biztonsági szintjének erősítését.

Korábban írtuk

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök bejelentette, hogy a migráció és a biztonság lesz a témája az utolsó nyári kormányülésnek, augusztus 30-án.