A zónaolvadék-csapda vízi úton érkezett meg Oroszországból. A berendezés olyan fontos, az atomerőmű biztonságát jelentő eszköz, amely közvetlenül a reaktortartály alatt helyezkedik el, és így vészhelyzetben fel tudja fogni az abból kiömlő folyadékot
Hirdetés

Jelentős előrehaladást mutat Paks II. Az atomerőmű építése sokévnyi tetszhalott állapot után 2023-ban lépett a második, vagyis a kivitelezési szakaszba. Tavaly év végén már zajlott a leendő 6-os blokk munkagödréből a föld kitermelése öt méter mélységig. A négy futballpálya területének megfelelő munkagödörből közel egymillió köbméter földet kellett kitermelni és elszállítani. A talajszilárdításhoz szükséges 76 ezer cölöpből már több mint 21 ezret lefúrtak, és az ötös blokk leendő nukleáris szigete alatti talajszilárdítás is 86 százalékos készültségű.

A biztonság lelke

„A paksi bővítés dübörög. Mostanra kilencszáz ember dolgozik a helyszínen, és ez a szám folyamatosan nő. A csúcsidőszakban valahol majd nyolc- és tízezer között lesz a helyszínen dolgozók száma” – áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében, amely egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az orosz fővállalkozó mellett nyugat-európai, amerikai és magyar vállalatok dolgoznak együtt a beruházáson. Ezt a jelenlegi geopolitikai kontextus tükrében biztató jelenségnek minősítette. A látványos munkafolyamatok után a napokban egy jóval nagyobb horderejű előrelépés is történt, befutott ugyanis a Paksi Atomerőmű kikötőjébe az az uszály, amely a Fekete-tengerről indulva a Dunán szállította a beépítés helyszínére az épülő erőmű 5. blokkjának zónaolvadék-csapdáját.

A berendezés igazi monstrum, maximális átmérője 11 méter, több mint 15 méter magas, tömege pedig meghaladja a 730 tonnát, amivel az atomerőmű legnehezebb berendezése lesz; magassága egy négyszintes házéval vetekszik. Így kétnapos összehangolt, precíz munkára volt szükség a kidaruzásához.

Korábban írtuk

A Szentpéterváron készült zónaolvadék-csapda az itt épülő VVER-1200 blokktípus egyik, úgynevezett passzív biztonsági berendezése, a nagyon alacsony valószínűséggel fellépő – szinte lehetetlen – súlyos baleseti helyzetekre tervezték. Arra szolgál, hogy ha mégis beüt a baj, meggátolja a káros környezeti hatásokat. A passzív biztonsági berendezések nem igényelnek emberi beavatkozást, sem külső energiaforrást, és akkor lépnek működésbe, ha az aktív biztonsági rendszerek meghibásodnak. A most érkezett csapda a reaktorzóna olvadásából származó olvadék kezelésére szolgál. Az a célja, hogy súlyos baleset esetén megakadályozza az olvadék kiszabadulását a reaktortartályból.

A zónaolvadék-csapda építése 2020 júliusában kezdődött. A nukleáris hatóság a helyszínen ellenőrizte az elemek kiemelését és helyükre szállítását is.

Elakadás és újralendülés

Miért is örülünk annak, hogy az az atomerőmű, amelynek az eredeti tervek szerint hamarosan termelnie kellene az áramot (2015-ben még 2026-27-es céldátumok voltak kitűzve) egyáltalán elkezdett felépülni? Mert sokáig benne volt a levegőben, hogy füstbe ment terv lesz belőle. Noha a tervezés már több mint egy évtizede elkezdődött: az első kétharmados győzelmét arató Fidesz-kormány már abban az évben felvetette, hogy szükség lehet erre a beruházásra, belekerült már a 2010-es nemzeti energiastratégiába is mint az importáramarány csökkentésének lehetséges eszköze. A döntéshozók azzal érveltek, hogy a közeljövőben drágulni fog az energia, így jó üzlet lenne a viszonylag olcsón termelhető atomenergia arányát növelni a magyar villamosenergia-mixben. Ellenzői viszont azt hangoztatták, hogy a világ pont az ellenkező irányba megy, a megújulók gyors és zökkenőmentes elterjedése révén hamarosan inkább csökkenni fog az áram ára, így teljesen felesleges az irdatlan beruházás, aminek kétséges a megtérülése.

Hogy ebben kinek lett igaza, azt ma már nem nehéz megállapítani, az viszont tény, hogy a 2010-es évek elején csakugyan úgy tűnt, hogy egyre több ország fordul el az atomenergiától, Fukusima után a lakosság is tartani kezdett a veszélyesnek tartott erőművektől. A német atomerőművek leállításának gazdaságromboló hatásai, nem is beszélve az orosz–ukrán háború energiaellátásra gyakorolt kockázatairól, ugyanakkor újra előtérbe helyezték az olcsó és biztonságos atomerőműveket.

Ám Paks II. sokéves csúszása nem a közhangulat ingadozásának köszönhető. 2015-ben derült ki, hogy az EU blokkolja az erőmű megépítését. A rossz nyelvek szerint azért, mert a nyugati cégek kimaradtak a projektből, a hivatalos verzió szerint a Roszatommal kötött műszaki, pénzügyi és üzemanyag-ellátási megállapodásokkal adódtak problémák, egyebek mellett arra mutogattak Brüsszelben, hogy nem volt versenytárgyalás, illetve az állami támogatást vetették a magyar kormány szemére, emiatt kötelezettségszegési eljárás is indult.

Már nem akadékoskodik

Az orosz–ukrán háború nehezítette is a projekt helyzetét, tavaly úgy tűnt, a kormány is számol olyan forgatókönyvvel, hogy Paks II.-t az eddigi formájában el kell majd engedni, és más helyszínen, új kivitelezővel kezdeni mindent elölről. Főleg akkor tűnt nagyon távolinak az építkezés elkezdése, amikor 2023 januárjában Denisz Smihal ukrán kormányfő úgy nyilatkozott, miután találkozott Frans Timmermans európai bizottsági ügyvezető alelnökkel: „Arra számítunk, hogy a 10. (uniós szankciócsomag) tartalmaz majd korlátozásokat az orosz nukleáris ipar, különösen a Roszatom ellen. Az agresszort meg kell büntetni az ukrán energiaipar elleni támadásokért és az ökológia elleni bűncselekményekért.” És bár az addig meghozott kilenc uniós szankciós csomagban sikerült elkerülni, hogy a nukleáris energiát, illetve a Roszatom Pakson tervezett atomerőmű-építését, például az oroszok által nyújtott mérnöki, építőipari szolgáltatásokat szankciós intézkedések ne érjék, ezen a ponton úgy tűnt, tényleg nagy a baj, és a kormány is számolt a legrosszabb lehetőséggel.

Ráadásul ekkorra már jelentős nyugati cégeket is bevontak a projektbe: az amerikai GE a turbinaszigetet készíti majd, míg a francia Framatome a német Siemens Energy vezetésével az erőmű irányítási-vezérlési rendszerét építhetné ki. Okkal lehetett attól tartani, hogy ezek a cégek az oroszellenes közhangulat miatt jobbnak látják kiszállni. A német kormány lépett is, a Siemens Energy nem kapott exportengedélyt Berlintől Paks II. irányítástechnikai rendszerének leszállítására. A francia kormány ilyesmire nem vetemedett, sőt számos körülmény mutatja, hogy nagyon is hisznek Paks II. sikerében. Biztos forrásból tudjuk, hogy azok a magyar vállalkozások, amelyek a Framatom beszállítói lettek, 2023 tavaszára már elkészítették az első munkadarabokat, tehát logikusan már legalább egy évvel korábban elkezdődött a közös munka. De a németek méregfogát is kihúzhatja a 12. szankciós csomag, amely meglepően konkrét felmentéseket ad a Paks II. projektnek, külön hangsúlyozva, hogy a beruházás „és annak minden folyamata, minden szakasza és minden eleme teljes egészében mentesül a szankciós intézkedések alól”. Így az uniós vállalatoknak nem kell a továbbiakban engedélyt kérniük, még a saját tagállami hatóságaiktól sem, vagyis elvileg a Siemens szállítása elől is elhárultak az akadályok.

Jelenleg egy másik nagyberendezés, a reaktortartály kovácsolása is zajlik Szentpétervár mellett, és három év alatt készül majd el. Így megannyi késedelem után okkal remélhetjük, hogy legkésőbb 2032-ben összejön az átadás.