Varga-Bajusz Veronika közlése szerint a magyar egyetemeken műszaki, természettudományos és informatikai képzéseken van háromezerrel több hallgató. Megjegyezte, hogy a három-négy évvel ezelőtt elindított modellváltás eredményeként több mint hatezerrel több hallgató van, miközben a lemorzsolódás is csökkent, 3500-zal több diák maradt bent az egyetemeken és halad a diplomaszerzés felé.

Hirdetés

Az államtitkár jelezte, hogy ezzel párhuzamosan 30 százalékkal nőtt a nemzetközi publikációk aránya és 10 százalékkal a kiváló nemzeti publikációk aránya. Mint mondta, nemzetközi összehasonlításban is jobban teljesítenek a magyar egyetemek, mivel öt éve 7, most már 12 egyetem tartozik a világ legjobb 5 százalékába, de három egyetem a top 2 százalékban van, egy pedig a top 1 százalékba tartozik a ranglisták alapján.

Varga-Bajusz Veronika beszélt a Pannónia Tehetség Program ösztöndíjprogramról is, amely három pillérre támaszkodik: egyrészt fél-egyéves képzést tesz lehetővé külföldi egyetemeken, másrészt az egyetemek legtehetségesebb diákjai fél vagy egy évet a világ legjobb 250 egyetemének valamelyikén tölthetnek, harmadrészt a kiemelkedően tehetséges diákok, akik felvételt nyertek valamelyik top 100-as intézmény egyikébe, segítséget kapnak álmaik eléréséhez, a külföldi diplomaszerzéshez. Idén 22 fiatal nyert utóbbi pályázaton, 14-28 millió forint közötti keretösszeget, amiből a képzés teljes időtartamát finanszírozni tudják.

Az államtitkár kitért az idei felvételi eredményekre is, amelyek szerint több mint százezer hallgatót vettek fel az egyetemek. A képzések közül még mindig a gazdaságtudományi képzések a legnépszerűbbek, de mostanra „ezüstérmes lett” a pedagógusképzés 15 ezres létszámmal, ugyanakkor az első hatban van a műszaki, az orvos-egészségtudományi, illetve az informatikai képzés is.

Korábban írtuk

Varga-Bajusz Veronika a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: az a 22 fiatal diák, akik a világ 100 legjobb egyetemének valamelyikére nyertek felvételt, a támogatásból tudják finanszírozni a tandíjat, a szállást, az utazást, a mindennapi megélhetést, valamint a tankönyv- és jegyzetvásárlást.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy ezek a fiatalok a megszerzett tudásukat később a nemzet javára fordítsák, ezért feltétel, hogy hazatérve itthon helyezkedjenek el. Olyan befektetés ez az állam részéről, amellyel később a magyar gazdaságot „emelhetik”, segíthetik olyan szakemberekkel, akik nemzetközi szintű tudással rendelkeznek.