Hirdetés

A közlés szerint úgyszintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.

A házelnök biztosított afelől, hogy a lemondásokat hamarosan megvitatják a parlament plenáris ülésén.

Maljuszka 2019. augusztusától vezette az igazságügyi minisztériumot, Kamisint tavaly márciusban nevezték ki a stratégiai iparágakért felelős miniszternek, Sztrilec pedig 2022 áprilisától állt a környezetvédelmi tárca élén. Lemondásukat a kormánytagok egyelőre nem indokolták. Kamisin a Telegramon közölte, hogy továbbra is Ukrajna védelmi szektorában fog dolgozni, de más szerepkörben, erről azonban többet nem árult el.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök honlapján megjelent egy rendelet arról is, hogy az államfő felmentette posztjáról kabinetfőnökének helyettesét, Rosztyiszlav Surmát.

Zelenszkij esti videóüzenetében arról beszélt, hogy a személycserékre Ukrajna kormányának megerősítése érdekében van szükség. „Az ősz rendkívül fontos lesz. Állami intézményeinket meg kell erősíteni olyan módon, hogy Ukrajna el tudjon érni minden szükséges eredményt” – hangoztatta. „Ezért meg kell erősíteni a kormányzat egyes ágazatait, és a személyi összetételben a változtatásokat már előkészítették. Változtatások lesznek az elnöki hivatalban is” – tette hozzá.

Korábban írtuk