Idézték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait, amelyek alapján 2024 júliusában 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest, az év első hét hónapjában éves alapon összességében 2,6 százalékot ért el a növekedés mértéke. Az előző havi 0,2 százalékos mérséklődést követően júliusban stagnált a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz képest.

Hirdetés

Az NGM megítélése szerint az adatok alapján az látható, hogy a magas jövedelemmel rendelkezők megtakarítanak és külföldön fogyasztanak, a középréteg és az átlag alatti keresők pedig elsősorban lakásvásárlásra költik a pénzüket, miközben az is megfigyelhető, hogy a lakosság az áruk vásárlása helyett a szolgáltatások és turizmus iránti keresletét növeli. Ezek jelennek meg többek között a kiválóan alakuló turisztikai adatokban, illetve a külföldről történő internetes rendelések meredek emelkedésében is.

Az NGM leszögezte: a kiskereskedelmi forgalom erősödése ugyanakkor továbbra is a gazdasági növekedés motorja, amelynek bővülése a 4,7 millió feletti foglalkoztatottság és a jelentősen emelkedő reálkeresetek (az első hat hónapban közel 10 százalékkal nőtt a családok keresetének vásárlóereje) hatására tovább folytatódhat.

Az NGM végezetül hozzátette: a kormány célja a gazdasági verseny élénkítése, a kereskedelmi szereplők közötti kíméletlen árverseny fenntartása, valamint a fogyasztók tájékozott döntéseinek elősegítése, amelynek érdekében továbbra is működteti az árfigyelő rendszert.

Korábban írtuk