Az építész, aki szóra bírta Erdély köveit
Varjúvár a Műcsarnokban
Már csak rövid ideig, 2024. szeptember 29-ig tart nyitva a Műcsarnok Kós 140 – Kós Károly műhelye című kiállítása. Megnéztük újra, egy új nézőpontból. Tárlatvezetőnk ezúttal Győr László, a Kalotaszeghez köthető emlékek elhivatott gyűjtője volt, aki gyűjteményéből több mint száz tárgyat kölcsönzött a kiállításra. Köztük olyan kuriózumnak számító Kós Károly-köteteket, melyeknek darabjai esetenként több millió forintért cserélnek gazdát az árveréseken.
Kós Károly igazi XX. századi polihisztor volt, aki grafikusként, íróként, kultúraszervezőként, de mindenekelőtt építészként alkotott maradandót. Nevéhez olyan emblematikus épületek fűződnek, mint a budapesti Wekerle-telep házai, a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjai, a kolozsvári „kakasos” és a zebegényi templom, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a sztánai Varjúvár. Munkásságát egész életére meghatározta az a tanulmányi ösztöndíj, mellyel építészhallgatóként Kalotaszegre utazott, és bebarangolta egész Székelyföldet, tanulmányozta motívumkincsét, formavilágát. Egyéni stílusú, iskolateremtő építészete a népi hagyományok őrzésére, elevenen tartására épült, amelyeknek elemeit azonban a modern építészet letisztult világába emelte be.
Varjúvár a dombon
Kós Károlynak életmű-kiállítást rendezni szinte lehetetlen vállalkozás. Életműve ugyanis olyannyira összetett és szerteágazó, hogy egy-egy bemutató alkalmával csupán szemezgetni lehet belőle eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével. Ehhez azonban a múzeumok és levéltárak anyaga mellett elengedhetetlenek az olyan elhivatott gyűjtők, mint a ma már Budapesten élő, de Bánffyhunyadon született Győr László, aki az 1990-es évek közepe óta gyűjt elsősorban kalotaszegi vonatkozású tárgyakat.
– Először lakásdekorációként kezdtem el festményeket vásárolni, majd elhatároztam, hogy összegyűjtöm szülőföldem még fellelhető népművészeti alkotásait, az azt ábrázoló vagy innen származó festményeket, kerámiákat, fotókat, leveleket és kéziratokat, azaz gyakorlatilag mindent, ami Kalotaszeghez köthető – sorolja Győr László annak a 4500-5000 darabos gyűjteményének tárgyait, amely a maga nemében egyedülálló, hiszen egy néprajzi tájegység emlékeit tartalmazza.
Kós Károly ugyan a bánsági Temesváron született, ám élete nagy részét mégis Kalotaszegen töltötte. Sztánán alapított családot, ott építette fel a Varjúvárat, amely nemcsak otthona, de alkotóműhelye is lett. A nyers kőből épült fekete zsindelytetős házat eredetileg nyaralónak szánták, ám Kós a nagyvárosi életet örömmel cserélte fel a magányos, dombon álló tornyos épület nyugalmára, melyet a köznyelv Varjúvárnak nevezett el. „…s ezek a régi, mulatságosan előkelő, régi szabású úriemberek bizonyára csúfolkodó szándékkal nevezték el házacskámat: Varjúvárnak. De engem ezzel nem bosszantottak, sőt, megállapítottam, hogy az elnevezés egészen helyes, és így házunknak ma is Varjúvár a neve” – olvashatjuk a Tanya hegyen című írásában.
Antikvár rekordok
A Műcsarnok tárlatának talán egyik leghangulatosabb része az 1910-ben felépült Varjúvár legfontosabb terének rekonstrukciója, illetve annak olyan emblematikus tárgyai, mint a nyolcvan év után most először látható kovácsoltvas csillár pontos másolata és a színes üvegablakok. Ez utóbbiak 1944-ben ugyan, amikor a családnak el kellett hagynia otthonát, eltűntek, ám az eredeti vázlatok alapján egy kalotaszegi üvegművész, Makkai András most újra elkészítette őket. De itt van először együtt kiállítva az a három könyv – Erdély kövei (1922), Atila királról ének (1923) és a Kaláka Kalendárium az 1925-ös esztendőre (1924) – is, melyet a Varjúvárban létrehozott nyomdájában Kós Károly a saját kezével, családja segítségével állított elő. Elektromos áram és vezetékes víz nélkül.
– Ezek a kis példányszámban kiadott, színes metszetekkel gazdagon illusztrált kötetek a mai antikvár könyvkereskedés legmagasabb árú darabjai, közülük is kiemelkedik a kalendárium értéke, amelynek mindössze 2-3 megmaradt példányáról tudunk. Az 1924 karácsonyára megjelent, 19 linómetszetet tartalmazó naptárkönyv egyik darabja két évvel ezelőtt bukkant fel egy árverésen, ahol több millió forintot fizetett érte egy gyűjtőtársam. Csak érzékeltetésül: sem Ady Endre, sem József Attila, sem pedig Kosztolányi Dezső egyetlen dedikáció nélküli munkája sem kelt el soha ennyiért. Ez pedig azt jelenti, hogy ma nem egy íróé vagy költőé, hanem Kós Károlyé a XX. századi magyar irodalom legmagasabb áron eladott nem dedikált műve – hívja fel rá a figyelmünket Győr László, aminek tudatában egy kicsit másképp is nézünk a vitrinben kiállított könyvecskékre.
És ha már könyveknél tartunk, a gyűjtő rögtön újabb és újabb különlegességeket mutat. Köztük például az egyik legrégebbi magyarországi diáklap, a Megfagyott muzsikus bekötött, kemény borítású példányát, melyet 1907-ben a 23 éves Kós építészhallgatóként szerkesztett és illusztrált, vagy az 1912-ben megjelent Kalotaszeg folyóirat egybekötött 12 számát, amelyet egy személyben írt és szerkesztett a lakásán, kiadóhivatala pedig a sztánai vasútállomás irodájában volt. Ez utóbbi, immár védetté nyilvánított kötet külön érdekessége, hogy Kós Károly saját példánya, amelybe később, valamikor az 1950-as, 1960-as években sok helyen ceruzával bele is javított.
Beszélő kövek
Végül Győr Lászlóval visszakanyarodunk a kiállítás elejére, azokhoz a Kalotaszeget, az ott élő embereket ábrázoló festményekhez, amelyekből akár Kós Károly is ihletett meríthetett későbbi munkásságához. Merthogy az 1900-as évek elején a művészek közül sokan látogattak Kalotaszegre és fedezték fel népművészetét. Edvi Illés Aladár nemcsak festette, de fotókkal is dokumentálta a látottakat, és szívesen időzött itt a gödöllői művésztelepről Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor is.
A dombon álló, sírokkal körülölelt körösfői templom zarándokhellyé lett mindazok számára, akik a népi-nemzeti kultúra és művészet felélesztésén, természet és ember újbóli egymásra találásán fáradoztak. Nem véletlen tehát, hogy a Műegyetem „Fiatalok” építészcsoportja – amelynek Kós Károly hamar az egyik vezéregyéniségévé vált – „a nemzeti múlt hagyományaira és a még élő népi alkotásoknak tanulságaira alapozott úton” indult el el, fő céljuknak pedig ennek a nemzeti örökségnek egy új magyar építészeti formanyelvbe való integrálását tekintették. Ennek jegyében alkotta meg Kós Károly a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjait, a Székely Nemzeti Múzeumot, templomait, de saját otthonát, a Varjúvárat is. Építészete mindig a természethez alkalmazkodott, ahogyan azt Balogh Ferenc erdélyi származású építész megfogalmazta: „Erdély köveit ő szólaltatta meg, s teremtett belőlük európai rangú építészetet.”
Ebből az európai, sőt világszínvonalú építészetből kaphatunk most mi is ízelítőt 2024. szeptember 29-ig a Műcsarnok kiállításán, amelynek megálmodója és kurátora Anthony Gall Ybl-díjas építész, Kós Károly munkásságának egyik legjobb ismerője.
