Hirdetés

Az iskolákban több mint háromezer, 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermek kezdte meg a tanulmányait. Ők az igazgatók döntése alapján továbbra is maguknál tarthatják a mobiltelefonjaikat az iskolai idő alatt, így értesülhetnek azokról az adatokról, amelyeket a szöveti cukormérő eszközök (szenzorok) továbbítanak az okoseszközökre – írta a főtanácsadó.

A szülőknek jelezniük kell az iskola igazgatója felé, hogy a gyermek 1-es típusú cukorbeteg. Ezt orvosi papírokkal kell igazolni. Az igazgató ebben az esetben tudja engedélyezni a mobiltelefon használatát a tanítási nap folyamán – közölte.

Az igazgató rögzíti a tanulmányi rendszerben a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát, valamint a birtokolható tárgyat. Így a diabéteszes gyermekek a továbbiakban is láthatják a telefonjukon a nekik legfontosabb adatokat – olvasható a bejegyzésben.

A cukorbeteg közösségek számíthatnak a kormány támogatására – írta Nyitrai Zsolt.

Korábban írtuk