Hirdetés

A tárcavezető a rendezvényen arról beszélt, hogy élelmiszert előállítani és értékesíteni különleges felelősséggel bírt mindenkor az emberiség történetében, és nincs ez másképpen a 21. században sem. A figyelem ugyanis mindig jóval nagyobb, ha azokról a dolgokról esik szó, amelyek alapanyagként vagy feldolgozott formában, de az asztalra kerülnek. Magyarország rendkívül büszke a több mint 136 éve útjára indított állategészségügyi szolgálatára, amely az elmúlt évek számos kihívása közepette is bizonyította rátermettségét, szakmai felkészültségét és gyors reakcióképességét – fogalmazott.

Nagy István a közlemény szerint kitért arra is, hogy Magyarországon az egyik legfontosabb feladat a madárinfluenza elleni védekezés, de figyelni kell a sertéspestisre, továbbá az ukrajnai háború miatt elmaradó vakcinázás következtében a határ mentén megjelenő veszettség vírusra is. Megnyugtató, hogy mindezeket a betegségeket kontroll alatt tudhatjuk, ami alapvetően a jól működő állategészségügyi rendszerünknek köszönhető.

A mindennapos problémák megoldása mellett ugyanakkor olyan szép, a jövőbe mutató szakmai kihívások is jelentkeznek, mint például az, hogy 2030-ig el kell érni az állattenyésztésben felhasznált antibiotikumok ötvenszázalékos csökkentését. Nem túlzás azt állítani tehát, hogy az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen az agráriumban. Így van ez Magyarországon éppúgy, mint szerte Európában – fűzte hozzá az agrártárca vezetője a minisztérium közleménye szerint.

Korábban írtuk