2024 második fél évében Magyarország látja el az Európai Unió elnökségi feladatait, melynek keretében háromnapos erdészeti szakmai rendezvényen fogadja az Európai Unió tagállamainak delegáltjait, a nemzetközi erdészeti szakmai szervezetek, valamint az Európai Bizottság és Svájc ágazati vezetőit – ismertette a szaktárca.

Hirdetés

A közlemény szerint Zambó Péter az eseményen tartott köszöntőjében kiemelte: Magyarország az 1930-as évektől kezdve állami programok keretében sikeres erdősítésekkel küzd az Alföldön az elsivatagosodás ellen. Egy évszázad alatt sikerült a futóhomok helyén zárt erdőket létrehozni, megőrizni, javítani a talajt, megóvni a településeket, a termőföldeket. Csak a legutóbbi, 2019-ben indított Országfásítási Programban már több mint 184 millió fát ültettek el a magyar gazdák. Azonban új kihívásokkal kell szembenézni, hiszen a magyar Alföldön már most olyan körülmények között folyik a gazdálkodás, amely a klímaváltozás miatt sok más országban várható lesz a következő évtizedekben – húzta alá.

Zambó Péter a köszöntőjében elmondta, a magyar erdészek számára mindig is kiemelten fontos volt a tapasztalatok, a szakmai tudás megosztása. A mostani rendezvényen a száraz termőhelyeken történő erdőkezeléssel kapcsolatos évszázados szakmai tudást és tapasztalatot szeretnék az egész európai közösség szolgálatába állítani. A zöld vagyonra vigyázni kell, a hasznosulása nemcsak nemzeti, hanem a versenyképességet javító összeurópai érdek is – tette hozzá.

A találkozó szakmai programjai az egyre szárazabb termőhelyek problémájával, az éghajlatváltozás okozta kihívásokkal, az erre adható lehetséges innovatív megoldásokkal foglalkoznak. Az erdészeti ágazat vezetőinek és a szervezeteknek lehetősége nyílik a szakmai aktualitások megvitatására, a jó nemzeti gyakorlatok bemutatására, tapasztalataik megosztására, az ágazat jövőbeli fejlődési irányainak felvázolására – tájékoztatott a minisztérium.

Korábban írtuk