Újabban vehemensen kritizálja a hazai tömegközlekedés állapotát Magyar Péter, holott a közelmúltban még jól fizető pozíciókat töltött be a szakterületen működő két állami vállalatnál. A Magyar Nemzet információi szerint a Tisza Párt elnöke a Volánbusz, valamint a Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagjaként összesen 12 831 313 forint jövedelemre tett szert. Korábban a Magyar Nemzet már beszámolt arról, hogy Magyar a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába.

Hirdetés

Amikor politikusként színre lépett, 2024 tavaszán bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ugyanakkor a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-jén már nem volt igazgatósági tag, tehát előbb elbocsátották, mint ahogyan „lemondott”.

Magyar Péter 2022 augusztusában ült be a Magyar Közút Zrt. igazgatóságába, ahol havi 1,33 millió forintos fizetést kapott. Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – nem kritizálta nyilvánosan.

Idén augusztus végén látta elérkezettnek az időt a Tisza Párt elnöke, hogy közösségi oldalán támadja a kormányt a MÁV állapota miatt, méghozzá egy levélben, amit Lázár János építési és közlekedési miniszternek címzett. A tárcavezető nem várt sokat, a hozzászólások között pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, egyúttal meghívta volt beosztottját egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről – emlékeztet a lap.

Az eredeti cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk