Egy ütős páros útja: Pécsről a világ tetejére

„Azt gondolom, nagyon jól összedolgozunk és jó páros vagyunk”, osztotta meg gondolatait munkatársunkkal Jancsik Árpád paralimpiai bajnok tanítványával közös sikerük egyik titkáról. A másik kétségtelenül a humor lehet. Legalábbis többszöri találkozás és beszélgetés után ez a kép rajzolódott ki bennünk velük kapcsolatban. Nem áll távol tőlük egymás ugratása, repkednek a poénok. Az interjút külön-külön készítettük, így elhangozhattak olyan mondatok, miszerint „de jó, hogy ezt Zsófi nem hallja” vagy „na, erről ne kérdezd meg Árpit”. Természetesen nem csak a nevetésé volt a főszerep a beszélgetésünk alatt, mert néha nagyon mélyre kell menni ahhoz, hogy a legmagasabbra emelkedjen valaki. Ketten együtt az elmúlt három évben sokat voltak lent, de közös erővel eljutottak a világ tetejére is, nem is egyszer.

Konkoly Zsófiának Rio és Tokió után Párizs már a harmadik paralimpiája volt, pedig még mindig csak 22 éves. Az előző évben világcsúcsot úszott, világbajnoki címet és kvótát szerzett az idei játékokra, ahol már címvédőként állhatott rajtkőre. Amikor tavaly novemberben beszélgettünk vele, még nagyon óvatosan fogalmazott az esélyeiről.

– Azzal, hogy már paralimpiai bajnoknak mondhatom magam, nincs rajtam az a nyomás, hogy mindenképp aranyat kell szerezni. Nagy dolognak tartom, ha valakinek egyszer sikerült, és még nagyobbnak, ha utána is tudja tartani az ember a pozícióját az élmezőnyben. Párizzsal kapcsolatban az mondhatom, egy éremnek és akár egy döntős helyezésnek is nagyon örülnék – nyilatkozta korábban a Demokrata.hu-nak Konkoly Zsófia.

Párizsban a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett, és most felidéztük korábbi kijelentését. Mint kiderült, akkor tényleg nem volt benne a pakliban ez a szereplés.

– Nem szerénykedni próbáltam, amikor azt mondtam, a döntő a cél a paralimpián, hanem akkor tényleg az tűnt reálisnak. A kiutazás előtt már a dobogót mondtam volna, de arra nem gondoltam, hogy két arannyal és egy ezüsttel fogok hazatérni.

A tokiói győzelme után aranyesélyesként kezelte mindenki, de a teher és az elvárás olyan súlyként képes ránehezedni egy sportolóra, ami bénítja, gátolja a mindennapos munkában. A páros hasonlóan gondolkodik a mentális felkészülésről is, ezért mindketten az egyensúly megteremtésére törekedtek, kizárva a külső tényezőket.

– A tokiói olimpiára teher nélkül érkeztünk, és ezért felszabadult egyhetes versenyzésként éltük meg. A 100 pillangón megszerzett aranyérem után persze akaratlanul is jött az elvárás a párizsi játékok kapcsán, hogy meg kell védeni a címet. Más üldözőnek lenni, mint üldözöttnek. Zsófi remek versenyzőtípus, hihetetlenül maximalista – akárcsak én –, tehát saját magunkkal szemben is fogalmaztunk meg elvárást, de próbáltam minden terhet levenni róla. Mert ha nem zárjuk ki a külső körülményeket, nem biztos, hogy száz százalékot tud nyújtani valaki. Ez a siker, amit Párizsban elért, annak köszönhető, hogy Zsófi volt az a sportoló, aki a legtöbb munkát befektette és a legnagyobb alázattal készült.

A pécsi páros sokszor volt egymásra utalva, bár a csapatuk három főből áll, Konkoly Zsófia mellett Iván Bence is Jancsik Árpáddal edz, számtalan alkalommal csak ketten maradtak. Hiába egyéni sport az úszás, versenytársak nélkül extrán nehezített pálya. Ezért Konkoly Zsófinak a képzeletét kellett segítségül hívnia.

– Bevallom, nehéz volt. Ha vannak csapattársak, tudjátok húzni egymást, egyedül kemény, nehéz kihozni a maximumot magamból. Ilyenkor előfordul, hogy „beleülök” egy helyzetbe, és ha nem is szándékosan, de az ember azt hiszi, ez a maximum, ám valójában lehet, hogy többre képes. Az egyik módszerem, hogy versenyszámok, döntők előtt lepörgetem fejben a futamot, hogyan fogom leúszni az adott távot, ez bevált, Párizsban is alkalmaztam. A felkészülés alatt is elképzeltem a szituációt, hogyan fogok majd versenyezni a párizsi paralimpián a döntőben. Ugyanakkor, mivel edzéseken sokszor úsztam egyedül, versenytárs hiányában a fantázia maradt, elképzeltem, hogy ott mennek az ellenfelek, és próbáltam még többet beleadni, még jobban megerőltetni magam. Persze egy idő után azért nehéz minden edzésen ezt elképzelni, mert valójában nincs ott senki…

Jancsik Árpád azt is megosztotta velünk, mennyire nehéz időszak áll mögöttük, az elmúlt évek világeseményei előtt egy héttel mindig jelentkezett valami hátráltató tényező, sokszor lehetetlen helyzetekből szedték össze magukat.

– Mindig közbejött valami betegség, ezért szaladtunk az eredmények után, és azon dolgoztunk, hogyan hozzuk helyre, hogy a versenyen még kihozzunk valamit belőle. Az elmúlt két év világeseményei nagyon nehezek voltak, egyszer majdnem a kórházból mentünk a vébére. Alig győztük összekaparni, hogy egyáltalán rajtkőre álljon. Ezért is külön öröm, hogy amikor tényleg nagyon kellett, a párizsi paralimpia így sikerült.

Azt azért hozzátesszük, a rengeteg nehézség ellenére az elmúlt két évben Konkoly Zsófi mindig teljesített, világbajnoki és Európa-bajnoki címeket szerzett. A 2021-es tokiói paralimpián 100 pillangón lett aranyérmes, 200 vegyesen és 400 gyorson ezüstérmet szerzett, Párizsban fordítva történt, utóbbi kettőn zsebelte be a győzelmet. Mint kiderült, izgalom azért akadt Párizs előtt egy héttel is.

– Szerintem minden edzőben ott a kétség, vajon jó irányba vitte-e a sportolót, jól sikerült-e a formába hozás. Egy héttel Párizs előtt annyira jó időket ment már, hogy azon kezdtem el stresszelni, ez túl jó, előbb értük el a csúcsformát. Egy hétig teljes frászban voltam – osztotta meg velünk Jancsik Árpád. Bár nem mondták el egymásnak, mindkettejüket hasonló kétségek gyötörték.

– Nem lepődtem volna meg az előzőek fényében, ha Párizs előtt is beüt a krach… De edzéscsúcsot úsztam 400 gyorson, akkor sejtettem, hogy jó állapotban vagyok, ám bennem is az fogalmazódott meg, mint Árpiban: lehet, hogy most kéne kint lennünk Párizsban és nem egy héttel később, és vajon mi lesz majd akkor? Szerintem minden tökéletesen jött össze, Árpi pedig tökéletesen csinálta a saját részét.

Jancsik Árpád elmondta, nagyon jó állóképességet építettek fel Konkoly Zsófinak, hogy bírja a terhelést, hiszen az első száma, a 400 gyors – és első győzelme – után majdnem egy héttel úszta a fő számait. Az első aranyérem után nagy kő esett le a szívükről, és lekerült a teher a vállukról. Edzője szerint miután megnyerte az aranyat, izgatottan várta a többi számot. Konkoly Zsófi is megerősítette, sok ideje nem maradt örülni, már a következő feladat lebegett előtte.

– Egyébként nagyon nehéz volt a 400 gyors győzelme után. Adtam magamnak egy napot, hogy fogadjam a gratulációkat, válaszoljak az üzenetekre, de a következő napokban már edzenem kellett, csinálni a feladatomat, amiért jöttem, mert az még csak a kezdet volt, a fő számaim még hátravoltak. Nehéz volt edzésre menni azzal a tudattal, hogy még mindig tolni kell, de túljutottam rajta.

És még egy nehézség, amivel meg kellett küzdenie: az addig sikeresen kizárt külső hangokkal. Két aranyérem birtokában is többet vártak tőle.

– A nyomás kicsit elszállt az első arany megszerzésénél, a terhet a 200 vegyes győzelme után éreztem újra, a fő számom, a 100 pillangó előtt. Többen mondogatták: három a magyar igazság, és legyen meg a három arany, miközben én már hoztam kettőt, ami, azt gondolom, önmagában is nagyon nagy dolog. De utána még többet és többet vártak tőlem… Bevallom, azért rosszulesett, tényleg. Mintha a másik kettő semmit sem érne. Én is sajnáltam a 100 pillét, hogy nem sikerült címet védenem, és ezüstérmes lettem, mert az a fő számom, nekem is fontos volt, csak legalább mások ne mondták volna. Ez így már nehéz volt… Összességében azért elégedett vagyok.

Ha egy feszültségmérőt alkalmazhatnánk a nagy döntők előtt, érdekes eredményeket mutatna. A sportolók számtalan alkalommal elmesélik, hogyan élik meg ezeket a helyzeteket, de az edzőkben is ugyanolyan feszültség munkál, vagy még nagyobb.

– Remélem, Zsófi ezt nem hallja, de nekem nyilván magabiztosságot kell mutatnom feléje, hiszen a versenyző figyeli az edzői instrukciókat, reakciókat. Nem pont a döntője miatt izgulok ilyenkor, hanem az azt megelőző három év miatt, hogy abban a pillanatban kijön-e belőle az a sok munka, lemondás, áldozat, amit beletettünk – és nem magam, hanem csak Zsófi miatt. Ezért kifelé azt mutatom, nyugodt vagyok. Mindig fülhallgatóval megyek ki, hogy kiszakadjak a környezetből, mert nagyon el tud vinni a hangzavar, ami nézőként óriási élmény, de verseny előtt inkább berakok egy kis zenét, félrevonulok, nem szeretek a többiekkel lenni, mert persze rettenetesen izgulok. Második aranyérme után az örömön kívül hatalmas fáradtságot éreztem, és akkor még hátravolt a fő száma… Fél nap kellett, mire összekaptam magam.

Amikor elmeséltük Konkoly Zsófiának az iménti gondolatokat, hogy milyen sikeresen leplezi az edzője az izgalmát, kedvesen felnevetett és elmondta, biztos benne, hogy mindig az edzője izgul jobban.

– Ugyan! Szoktam látni rajta, hogy az ájulás szélén van, persze, hogy észreveszem! Azért én is izgulok, de azt rendezem magamban, és nem az van, hogy nem tudok teljesíteni mellette.

Az olimpián a csapatépítés és feszültségoldás egyik eszköze a kártyajáték, férfikardcsapatunk is ezt választotta, és végül ezüstérmesek lettek. Konkoly Zsófia is elárulta az edzőjével bevált trükköt.

– Unózni szoktunk, bár mondjuk nyilván az is a versenyzésről szól, hiszen írjuk a pontokat. Mindig én nyertem. Sokkal! De az edzőmet ne kérdezd meg erről, kérlek, mert lehet, hogy elsírná magát – mondta, mire mindannyian elnevettük magunkat; a távolból ebben a pillanatban Jancsik Árpád igencsak gyanakodva szemlélte a beszélgetésünket.

Az edző egyébként azt mondta, hatalmas dolgot vitt véghez Zsófia, mentálisan és fizikailag mindketten kimerültek, ezért jár a hosszú pihenő. És talán belőle is felszínre kerülnek az érzelmek, amiket Párizsban nem volt alkalma megélni.

– Zsófit mindig megölelgetem, nem tudom, mennyire unja már. Igazából most majd lehet, hogy a családnak lesz nehéz elviselnie, mert a paralimpiai hét annyira intenzív, fel sem fogjuk, mi történt, idő kell, amíg minden leülepszik. Nem tudom, mi lesz otthon, a család készüljön fel!

Konkoly Zsófia pihenésre vágyna leginkább, de folytatódik számára az egyetem, a következő hónapokban a Pécsi Tudományegyetemen a szociális munkás szak lesz a prioritás. Egy ideig az edzőjével medenceközelben biztos nem találkoznak, de hozzátette, fontos tudni, hogy bármikor kereshetik egymást, számíthatnak a másikra, ami biztonságot jelent az életben. Most mindenekelőtt várja otthon a cicája, amit biztos ki kell engesztelnie a hosszú távolmaradás miatt, és a két arany- és egy ezüstérem nem lesz feltétlen elég.