Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Hirdetés

– Politikai műsorvezetőként ismertek meg az emberek, majd a Credo című műsorban már egy másik oldaladat mutattad meg. Pár éve viszont teljesen elhagytad a televíziózást. Miért döntöttél így?

– Sokan azt feltételezik, hogy egy ilyen nagy váltásnak mindig egyetlenegy konkrét oka van, de ez nem így működik. Az én esetemben is több tényező játszott szerepet, és a döntés már régóta érlelődött bennem. Televíziós riporterként számos társadalmi jelenséggel foglalkoztam, sok olyan aktualitás került elém, amely egy idő után már nemcsak feldolgozandó interjútéma volt számomra, hanem szívügyemmé vált.

Szerettem volna jobban elmélyülni egy-egy kérdésben és többet tenni, érdemben lépni bizonyos ügyekben. Tipikusan ilyen számomra az életvédelem vagy a szexuáletikai kérdések.

– Elérkeztél oda, hogy túl sokat szerepeltél a kamera előtt?

– Mára valóban a hivatásom része lett a nyilvánosság és a visszavonult élet közötti ingázás. És ezt igyekszem egészséges egyensúlyban tartani. Változtak a hangsúlyok is az életemben. Az aktualitások helyett a napi események hátterében meghúzódó nagyobb, átfogó kérdések kezdtek jobban foglalkoztatni. Próbálom megérteni és értelmezni ezeket. Arra törekszem, hogy a hitem és a hivatásom koherens egységet alkosson. Jelenlegi Carpe Deum című műsorom is arra emlékeztet, hogy az életünk egy nagyobb történet része, amelynek Isten áll a középpontjában. Mi lenne, ha nemcsak a pillanatot ragadnánk meg, hanem Isten jelenlétét is, minden egyes nap, minden társadalmi vagy kulturális kérdésben, minden aktuális kihívásban?

– Az információáradatban sokan csak felületesen tájékozódnak. Hogyan lehet mégis megszólítani az embereket ebben a zajban?

– Ókori görög bölcselők, sztoikus filozófusok Pált az Areopágoszra vitték, hogy elmagyarázza nekik a hitnézeteit. Szent II. János Pál pápa szerint a modern kor első areopágosza a kommunikáció világa, amely egyesíti az emberiséget, és úgynevezett globális faluvá változtatja. Ez számomra egyértelműen megszabja az irányokat. Ott kell hogy megszólaljunk, ahol hallanak, és úgy, hogy megértsenek. Carl R. Trueman presbiteriánus lelkész szerint – akinek A modern én felemelkedése és diadala című könyvét a napokban jelentettük meg magyarul – a keresztény feladata nem az, hogy panaszkodjon a korra, amiben él, hanem hogy megértse a problémáit, és megfelelő választ adjon rájuk.

Korábban írtuk

– Hogyan jellemeznéd a mostani tevékenységedet?

– Ha röviden kellene kifejeznem, akkor kulturális hitvédelem, apologetika. Videós publicisztikákat készítek, amelyekben a keresztény társadalmi tanítást szeretném közelebb vinni az emberekhez, eszközöket, érveket adva kezükbe egyes témák kapcsán. Sokan, egyre többen úgy gondolják, hogy a sikeres médiatermékeknek szembe kell menniük a keresztény erkölccsel. Én ezzel mindig is vitatkoztam, és minden munkámmal, műsorommal igyekeztem rácáfolni. Mert minden hatásos történet lényegében mindig válasz egy nagy erkölcsi kérdésre. Én ezekkel foglalkozom. És igyekszem bátorítani a nézőket, hogy merítsünk abból a forrásból, amely rendelkezésünkre áll. A felkészülés, a kutatás és az írás során egyaránt olvasom Ávilai Szent Terézt, Keresztes Szent Jánost, C. S. Lewist vagy éppen Timothy Kellert. És igyekszem a felhasznált műveket bemutatni, ajánlani.

– Sokat beszélsz a „barátságos kereszténységről”. Mit értesz ezalatt?

– Sokszor csak tanítóként tekintünk Jézusra, ami nem elég. A parancsolatok megugorhatatlan követeléseknek tűnhetnek, ha csak a tiltást vagy a tanítást látjuk bennük. Amikor azonban valaki átadja magát Istennek, és valóban az első helyre teszi Őt, akkor belép az életébe a kegyelem, amely által teljesíthetők ezek a parancsolatok. Nem a mi erőnkből, hanem Isten kegyelméből. De nem szabad megállnunk félúton! Én ezt tettem, ezért beszélek sokat erről, ha tehetem. Mert tudom, hogy a vasárnapi kereszténységből milyen nehéz megtérni. „Ne ámítsátok magatokat!” – mondja Pál az első Korintusi levélben. Ne mondjuk azt, hogy ezt kétezer évvel ezelőtt teljesen más kultúrkörben kérte tőlünk Isten, és ez biztos nem igaz mára, hiszen a mai kor megváltozott, teljesen más a felfogás. A Bibliának nincs javított kiadása, nincs Szentírás 2.0, a Tízparancsolat ma is érvényes, éppúgy, mint Mózes idejében. Inkább azon kellene gondolkodnunk, miben kellene növekednünk.

– A médián keresztül óriási erők mozdulnak meg, hogy a kereső embert is eltántorítsák. Gondolhattuk azt néhány évtizede, hogy olyan témák, problémák merülnek fel, mint amelyekkel te is sokat foglalkozol?

– Alekszandr Szolzsenyicin még a nyolcvanas években azt mondta: „Az emberek elfeledkeztek Istenről, ezért történt mindez.” Nem tudnám bemutatni azt a teljes folyamatot, ami a nyugati kultúrkörben végbement, de vannak olyan sarokpontok, amelyeket érdemes kiemelni. Az egyik ilyennek látom azt, hogy a történelem során a legtöbb ember azt vallotta, fizikai és szellemi lények is vagyunk, a tudomány felemelkedése azonban megkérdőjelezte a lélek létezését. Az emberi természetnek mint testnek és léleknek valóságát. Az ateisták és a materialista filozófusok kijelentették, hogy az ember nem több, mint a teste. Erősen érződik a mai emberen, hogy csak testben, a materiális valóságban gondolkozik. Ez a szellemi vákuum, amely ma uralkodik, részben ennek az eredménye.

– Milyen fordulópontokat látsz még?

– Az erkölcsi rendet mindig a transzcendens alapozta meg, de a modern ember már nem a szentre építi a morális kereteit. A mai társadalom az érzéseket, benyomásokat helyezi előtérbe. Ez az individualizmus megerősödéséhez vezetett, ami destabilizálta a társadalom alapjait. A modern ember azt mondja, az a „jó”, ami engem boldoggá tesz. És minden, ami a saját boldogságomban korlátoz, az „rossz”. Ez a folyamat nem a szexuális forradalommal kezdődött, hanem már a felvilágosodás idején, amikor elkezdték lebontani azokat a tartópilléreket, amelyek évszázadokon át őrizték a társadalom rendjét.

– Sokan úgy vélik, hogy míg nyugaton a helyzet romlott, idehaza minden rendben van. Mit gondolsz erről?

– Mi is része vagyunk a globális közösségnek, és az interneten keresztül ugyanazok a hatások érik fiataljainkat, mint nyugaton. Bár Magyarországon sok szempontból jobb a helyzet, nem élhetünk hamis biztonságérzetben. Az Axiománál készített kutatásunk is kimutatta, hogy a magyar fiatalok jelentős része találkozik káros internetes tartalmakkal, például a pornográfiával, és függőségekbe esik. A függőséget gyakran kizárólag valamilyen szerhez, az alkoholhoz vagy kábítószerekhez kötjük. Pedig a valóságban a jelenség a modern társadalmakat széles körben érinti. Ingergazdag környezetben élünk, amelyben szinte észrevétlenül válunk kényszeres fogyasztókká. A minket körülvevő médiazaj, információ- és impulzusáradat, sőt maga a technika is függővé tesz az okostelefon felvillanó értesítéseivel, csengőhangjaival, újratöltődő feedjeivel. Valójában a folyamatos önjutalmazgatás, a dopamintúltengés az egyik legfontosabb modern kori stresszfaktor, tehát hogy fiziológiailag nem erre a túláradó bőséggel teli világra vagyunk berendezkedve. Ezért nem tudjuk az élet apró örömeit élvezni, mert folyamatosan magasan tartjuk a dopaminszintünket. Gyermekeink még jobban ki vannak ennek téve, mert az ő agyuk még fejlődik. Az agy döntési központja, a frontális lebeny 25 éves korig alakul. Vissza kell vezetnünk az embereket a valódi életre, a valóságba az offline világból és a túlfogyasztás kábulatából.

– Fontosnak tartod az iskolai mobilkorlátozást?

– Igen, egyértelműen. Nem véletlen és nem előzmény nélküli, hogy Európa-szerte folyik vita a gyerekek mobiltelefon-használatáról. Az OECD tanulmányai szerint a mobiltelefon korlátozás nélküli használata bizonyíthatóan rontja a gyerekek összpontosító képességét és ezáltal a tanulmányi eredményeiket. Norvégiában, Svédországban, Finnországban korábban már kitiltották a telefont az iskolákból, Franciaország például már ajánlja, hogy a gyerekek 11 éves korukig ne használjanak mobilt, és 13 éves korukig ne férjenek hozzá az internethez. Sok helyen hoztak ilyen és ennél is szigorúbb intézkedéseket. Nálunk is sok neveléskutató és pedagógus beszél hasonlóról, hogy csak egyiküket, Uzsalyné Pécsi Ritát említsem, ő hosszú ideje hangsúlyozza, milyen káros hatásai vannak a digitális eszközöknek. A gyakorló szülők mind szembesülnek a problémával.

– Szívügyed az életvédelem és hogy változzon az abortuszhoz való hozzáállás. Miért tartod ezt ilyen fontosnak?

– Néhány évvel ezelőtt a Chicagói Egyetem kutatója elment, hogy meginterjúvolja a lakosságot, és azt kérdezte: Ki határozza meg, hogy mikor kezdődik az élet? És nyolcvan százalékuk azt mondta, hogy a biológusok, ez biológiai kérdés. Ezért aztán megkérdezett 5500 biológust, hogy mikor kezdődik az emberi élet. A biológusok 95 százaléka pedig azt mondta – világnézettől függetlenül –, hogy a fogantatástól. Ha tehát tudományos szempontból nézzük, a válasz valójában nagyon egyértelmű. A magzat a fogantatástól él. A DNS felfedezése óta pedig az sem kérdés, hogy ember. Általában az emberek ösztönösen tudják, hogy az élet megőrzése helyes, és az élet elvétele helytelen. Mindannyian tudjuk, hogy nem kell rendkívüli teljesítmény ahhoz, hogy egy ember élete számítson, abban is egyetértünk, hogy az emberi élet eredendően értékes. Az elvek szintjén – vagy a megszületésük után.

– Pedig pontosan látjuk, halljuk, mi zajlik az anyaméhben.

– Korunk valódi problémája nem az ismerethiány. Én életpárti vagyok, mert a tudomány azt mutatja, hogy a még meg nem született magzat is emberi lény, és hiszek abban, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen, és minden emberi életnek értéke van. Állásfoglalásunk legtöbbször tehát tényeken alapul, és a megfelelő erkölcsi keretrendszerben születik meg. A fiatalok felismerik, hogy az emberi jogok fontosak, és hogy néha áldozatokat is kell hoznunk értük. Ahogyan ma már közülük is egyre többen tisztában vannak az alapvető biológiai tényekkel is. Mégis más erkölcsi álláspontra helyezkednek a megfogant élettel kapcsolatban. Ezért arra kell összpontosítanunk, ami helyes. Az egyik legnagyobb hazugság, amit a fiataloknak mondanak, hogy ha gyermeket vállalnak, az tönkreteszi az életüket. Hogy a helyes cselekedetek és az életben való érvényesülés között ellentmondás van. Az előadások során szívesen osztom meg velük a saját élettapasztalatom. 21 évesen lettem édesanya, a kislányom érkezése nemcsak felelősséggel, de hihetetlenül sok örömmel gazdagította az életemet. Sőt, érte azt is megtettem, amit talán magamért soha nem tettem volna meg. Hihetetlenül nagy ösztönzést jelentett a számomra.

– Mit lehet elérni ma az abortuszkérdésben?

– Azokat a kiszolgáltatott életeket, amelyek az anyaméhen belül veszélyeztetve vannak, társadalmi védelem alá kell helyezni. A fejlett nyugati társadalmak arról ismerszenek meg, hogy a gyengékkel, a kiszolgáltatottakkal felelősen bánnak, hogy az idősek, a betegek, a gyermekek különleges jogi védelmet élveznek. De hát kik, ha nem az anyaméhen belül növekvő magzatok a legvédtelenebbek? A gyengék eltaposásához nem kell erő, a gyengék megvédéséhez kell erő! Szerintem aki az életvédelem pártján áll, az a tudomány oldalán áll, aki az életvédelem pártján áll, az az igazságosság oldalán áll.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Milyennek látod az abortusszal kapcsolatos szabályozást?

– Magyarországon 12 hétig, a terhesség 12. hetéig lehet elvégezni az abortuszt, átlagos esetben, amikor krízishelyzetre hivatkozva kéri az anya. Ha az anya fiatalkorú, akkor a 18. hétig, ha a magzatnál súlyos rendellenességet diagnosztizálnak, akkor a 20-22., akár 23. hétig is elvégezhető az abortusz. Vannak országok, ahol a 20. hétig, van, ahol a 25. hétig legális, de tudunk olyan amerikai államot, ahol a 9. hónapig (!) is, ha az anya súlyos mentális krízisben van. És ott a másik véglet, a szívdobbanástörvény, amelyet több amerikai állam érvénybe léptetett. Attól függően tehát, hogy hol születne meg egy gyermek, különböző jogi védelem illeti meg. De mondok mást: ha bárki árt egy megszületett gyermeknek, akkor a törvény lesújt rá a teljes szigorával, de az anyaméhen belül ugyanennek a gyermeknek az életét még nem védjük. Mintha a magzat másodrendű állampolgár volna.

– Hogy látod, beszélünk erről eleget? Mintha még mindig sok embernek nagyon szűkösek lennének az ismeretei az abortusszal kapcsolatban.

– Sokan azért nem mernek róla beszélni, mert Magyarországon 6,5 millió abortuszt hajtottak végre 1956-os engedélyezése óta. Az érintett édesanyák érdekében is beszélünk, mert nagyon sok feldolgozatlan lelki seb és trauma van a magyar társadalomban. Nők generációinak kell segítséget nyújtanunk, hogy meggyógyulhassanak, hogy meggyászolhassák ezeket a gyerekeket. A posztabortusz-szindróma létező jelenség. A kibeszéletlen lelki traumák az édesanyával maradnak akár egész életében. De nemcsak lelki, az abortusznak fizikai következményei is lehetnek: meddőség, problémás várandósság, különféle szövődmények, méhen kívüli terhesség.

– Sok abortuszpárti hivatkozik a nehéz élethelyzetekre. Áthidalhatók ezek a nehézségek?

– Azt a nőt, aki egzisztenciális, párkapcsolati vagy egészségi okokból válságterhesnek tekintünk, azaz megfogant gyermekének az élete veszélyben forog, minden eszközzel segíteni kell. Úgy, hogy a szabadságát, a méltóságát, az ő és a gyermeke életét is tiszteletben tartjuk. Ha egy nő krízist él meg, fél a szégyentől, a megbélyegzéstől, esetleg kilátástalan szociális helyzetben van, fennáll valamilyen egészségi kockázat, akkor a félelme az életadó anyai ösztön fölébe helyezkedik. Ez számos esetben beszűkült tudatállapothoz vezet, egészen a döntés meghozataláig. Megtartsa-e a gyermeket vagy ne? Ha ebben a helyzetben kap mentális támogatást, anyagi segítséget akár, bármilyen támaszt, amely csökkenti a bizonytalanságát, a zavart körülötte, kivezethető a krízisből. Az abortusz nem oldja meg az egzisztenciális problémákat, nem oldja meg a párkapcsolati krízist, sőt további problémákat, lelki traumát okoz.

– Magyarországon hosszú évek óta csökken az abortuszok száma. Valami megmozdult talán?

– Ez mindenképpen örvendetes fejlemény, de az is hozzájárul, hogy csökkent a szülőképes korú nők száma. Az egyetlen kisebb elmozdulás éppen tavaly volt, amikor az előző évinél valamivel több, 21200 abortuszt hajtottak végre. Ez naponta hatvan magzati élet! Ha naponta hatvan óvodáskorú gyermek meghalna, minden este rendkívüli híreket mondanánk be a tévében, és az embereket maguk alá temetné a fájdalom. Úgy zajlik le ez a dráma minden évben Magyarországon és a világon mindenhol, hogy hihetetlen közöny övezi. A magyarok háromnegyede ért egyet azzal, hogy a nem kívánt terhességét egy nő szabadon megszakíthassa. Beszélni kellene arról is, hogy nagyon sok pár vár örökbe fogadandó gyerekre, utolsó mentsvárként tehát ott van az örökbeadás lehetősége is.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– A Mindenki születésnapja séta egyik védnökeként azt hangsúlyozod, az életvédő álláspont nem nagyon tér el a többségitől. Mi a többségi álláspont?

– Egy bizonyos ponttól az emberek többsége úgy gondolja, hogy a magzatot védelem illeti meg. Ebben nincs nagy különbség, csak abban lehet vita, hogy mikor jön el ez a pont. Mi, életvédők azt mondjuk, hogy nincs olyan, hogy potenciális személy. A magzat ember, aki a fogantatástól él! Ezért a fogantatástól élveznie kell azt a védelmet, amely az emberi jogok nyomán mindenkit megillet. Ez egy kiterjesztett etikai keret, amely az anyaméhen belül is érvényes. Egyesek azt mondják, hogy a magzat azért nem ember, mert „csak” magzat. A magzat jelentésű latin foetus szó szó szerint azt jelenti, hogy fiatal emberi egyed. Tehát a magzat az ember fejlődésének egyik szakaszában van. Trent Horn, a Catholic Answers amerikai hitvédelmi és evangelizációs szervezet apologétája írja könyvében: mintha azt mondanánk, hogy a tinédzser azért nem ember, mert csak tinédzser.

– Mi a megmozdulás célja?

– Azért indulunk el együtt, mert egy olyan jövőbeni világot képzelünk el, ahol minden egyes emberi élet szépségét és méltóságát értékelik és védik. Szeretnénk mozgósítani az életpárti embereket a közéletben! Nagy öröm a számunkra, hogy az alapító Szemkeő Gábor és a szóvivő Pontifex Sári mellett a csapatunk fővédnökségét elvállalta Keresztes Ilona, a Fiatalok az Élet Szolgálatában megalapítója és az Együtt az Életért vezetője, Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ elnöke és Móczár Gábor. Hihetetlenül fontos Dékány Ágnes és Bálint Balázs szülész-nőgyógyász orvosok, valamint Csókay András idegsebész támogatása. De nagyköveteink között van Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Böjte Csaba testvér, Lackfi János költő is. Velük együtt azt mondjuk, hogy a világnak az emberek számára biztonságos helynek kell lennie, és ez legyen így, legyen érvényes az anyaméhen belül is! Szeretnénk bátorítani mindenkit arra, hogy szólaljon meg, álljon ki az élet mellet! Nekem az a tapasztalatom, hogy egyre több fiatal nyitott az élet pozitív üzenetének a befogadására. Mi vagyunk és leszünk azok, akik hangot adunk a hangtalanoknak, és reméljük, hogy egyre többen leszünk ebben a vállalkozásunkban. Ezért várunk mindenkit szeptember 21-én 14 órától az Erzsébet térre, hogy együtt sétáljunk a Tabánig, ahol közös születésnapi tortázással zárjuk majd az örömteli eseményt.