Fotó: Kurka Geza Corey/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Kirobbanó növekedést mutat 2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye. Az év első nyolc hónapjában az utasforgalom 18,6 százalékos, az áruforgalom pedig 49,7 százalékos növekedést mutat, azaz a budapesti légikikötő jó úton halad afelé, hogy minden eddigi rekordot megdöntsön. Az adatok rávilágítanak, hogy Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje folyamatosan erősödik, valamint arra is, hogy a magyarok is egyre nagyobb számban utaznak külföldre – fejtette ki az államtitkár a közleményben.

Az idei első nyolc hónapban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 11,4 milliót ért el, amely 18,6 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos periódusában látott eredményt. A reptér áruforgalma még ennél is nagyobb ütemben, 49,7 százalékkal nőtt, ami így meghaladta a 184 ezer tonnát. A teljesítmény növekedése nem egyetlen kiugró hónapra vagy eseményre vezethető vissza, az idei év fejlődése tendenciózus, ugyanis a teljes utasforgalom és a teljes berepülési szám alakulása minden egyes hónapban egyaránt felülmúlta a tavaly látott adatokat – írták.

Augusztusig a legnépszerűbb úticél London, Isztambul, Milánó, Párizs, illetve Brüsszel volt – tették hozzá.

Az NGM felidézte, hogy több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését, amely révén közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A magyar állam 80 százalékos tulajdonrészt, az üzemeltetésért is felelős francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot szerzett a Budapest Airport Zrt.-ben.

Korábban írtuk

Lóga Máté kiemelte: a reptér nemcsak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.

A 2024-ben eddig látott teljesítménynövekedés rávilágít, hogy a többségi nemzeti tulajdonba kerüléssel a reptér teljesítményének növekedése tovább folytatódott, sőt soha olyan magas nem volt még a reptér forgalma, mint idén augusztusban. Az év nyolcadik hónapjában ugyanis az utasforgalom több mint 20 százalékot emelkedett tavaly augusztushoz képest, ami így meghaladta az 1,763 milliót. Ez pedig új történelmi rekordot jelent. Az elért eredmény alapján a budapesti repülőtér utasforgalmának növekedése Európa szerte az egyik legkiemelkedőbb és minden bizonnyal az idei minden eddiginél sikeresebb, rekordév lehet – fogalmazott az államtitkár a közlemény szerint.

Az új tulajdonosok és az üzemeltető célja, hogy ezt a teljesítményt még tovább fokozzák, ennek érdekében a következő években megindulhat a reptér jelentős fejlesztése, megnyitva ezzel a még dinamikusabb növekedés előtti utat. A cél, hogy 2030-ra 20 milliót, 2040-re pedig 25 milliót érjen el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma – közölte az NGM.