Fotó: facebook.com/Pannonhalmi Főapátság (archív)
Hirdetés

A darabokat a Boldogasszony-kápolna 1820-ban épült és 2023-ban restaurált orgonáján Sárosi Dániel orgonaművész szólaltatja meg. A kamarakoncerten az orgonista mellett Barra Ákos játszik hegedűn.

A németalföldi orgonistahagyományt megteremtő Jan Pieterszoon Sweelincktől – akit német orgonistagyártónak is neveznek a jelentős karriert befutott tanítványai miatt – az a-moll toccatát hallhatja a közönség.

Johann Sebastian Bachtól két darab, az a-moll hegedűverseny II. tétele és az F-dúr pastorale csendül fel. A német zeneszerzőre nagy hatást gyakorló Johann Adam Reinckentől szintén egy toccata hangzik el. Bár Reincken volt a 17. század egyik legjelentősebb komponistája, műveiből csak kevés maradt fenn az utókor számára.

Georg Philipp Telemannak több mint háromezer alkotása ismert, ezúttal a h-moll fantázia került be a koncert repertoárjába.

Korábban írtuk

A szvit műfaj atyja, Johann Jakob Froberger munkásságába a hangversenyen az a-moll toccata című műve által tekinthet be a közönség. Froberger a kor egyik legjelentősebb billentyűs szerzője. Életműve mérföldkő volt az európai zenetörténetben, ő volt az első komponista, aki nemcsak orgonára, hanem más billentyűs hangszerre is írt darabokat.

Kortársa, Johann Caspar Kerll szintén befolyásos és ismert zeneszerző volt, bár számos műve mára elveszett. Vokális és hangszeres zenéket, valamint operákat is szerzett. Tőle ezúttal a d-moll passacagliát hallhatja a nagyérdemű.

A hetedik zeneszerző, Toccata sexta című darabjával Georg Muffat lesz.

A Pannonhalmi Főapátság idei évi orgonahangverseny-sorozatának hatodik, egyben utolsó koncertjét a felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját ünneplő Szent Márton-bazilikában tartják december 26-án, akkor Kiss Zsolt orgonaművész, a bazilika karnagya játszik majd ünnepi dallamokat.