A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja vasárnap Ukrajna elleni szép győzelemmel őrizte meg százszázalékos mérlegét. A mezőnyben a magyarok mellett még a másodikként és harmadikként kiemelt India és Kína, valamint bombameglepetésre az előzetesen a 21. helyen rangsorolt Vietnám százszázalékos. Közöttük az úgynevezett Sonnborn-Berger pontszámítás rangsorol, amely azt veszi figyelembe, melyik csapat ért el erősebb ellenféllel szemben jobb eredményt. Ez alapján jelenleg India (10 pont, 108 SB-pont), Kína (10, 86), Vietnám (10, 83) és Magyarország (10, 77,5) a sorrend. Az első négy egymással mérkőzik hétfőn, így magyar-indiai és kínai-vietnámi rangadóra kerül sor.

Hirdetés

A nőknél a mindössze 17 esztendős Gaál Zsóka vezette együttes eddig egy vereséget szenvedett, vasárnap a magasabban rangsorolt észeteket legyőzte. Ezzel a nyolcadik helyen várja a Peru elleni folytatást. Az élen India, Örményország és Mongólia áll egyformán hibátlan teljesítménnyel.

A 45. sakkolimpia hétfőn 15 órától a hatodik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap a kedd lesz.

Korábban írtuk