Egyrészt az a belső piacért felelős Thierry Breton dobbantott egy utolsó odaszúrással Ursula von der Leyen mellől, aki kis túlzással egy központilag cenzúrázott orwelli megfigyelőállamot akart az egész Unióban kiépíteni. Másrészt Mario Draghi – akit maga Von der Leyen kért fel, hogy készítsen egy versenyképességi jelentést az EU-ról – is odaszúrt felkérőjének: burkoltan ugyan, de jelentésében kritizálta a bizottsági elnök irányítását, valamint rámutatott, hogy a Von der Leyen által propagált „zöld átállás” káros volt az EU-ra – és az EU hosszútávú jövőjére is.

Hirdetés

Érdekes adalék, hogy Breton szerint Ursula áskálódott a háta mögött, és befolyásosabb helyeket ajánlott Franciaországnak, ha Bretont visszahívják, ami szerinte „tanúbizonysága [Ursula von der Leyen] megkérdőjelezhető kormányzásának”.

Breton és Draghi személyéről, vízióikról és nyilatkozataikról lehet is és kell is beszélni, sőt még inkább: vitába kell szállni velük. Mindketten két kézzel öntenék a pénzt az uniós védelmi iparba, mindketten növelnék az unió tagállamokra gyakorolt befolyását, és szintén mindketten el is adósítanák azokat közösen. Finoman szólva sem tűnnek ezek jó ötletnek, de mutatják, hogy ideológiailag mennyire közel vannak Von der Leyenhez, és hogy mennyire közelről jött a két figyelmeztetés – fejti ki cikkében a portál.

Korábban írtuk

Ezért olyan fontos Breton „felmondása”, valamint Draghi jelentése: jelzik Von der Leyen gyengülését. Persze kis jelzések ezek, az Európai Bizottság elnökét nemrég választották meg újra, vágyálom lenne azt remélni, hogy 2029 előtt távozna.

A Mandiner cikke szerint lesz élet Breton és Draghi után is. Breton a kezdetektől fogva Németország és Von der Leyen ellensúlyozására volt biztosi pozíciójában, Franciaország pedig már egyből meg is nevezte az utódját – a januárban kinevezett francia külügyminisztert, Stéphane Séjournét, akit Macron valószínűleg azért javasolt, hogy országa megkapja az Ursula által ajánlott zsírosabb pozíciókat, valamint előléptetésével eltegye az útból külügyminiszterét. Draghi volt olasz miniszterelnök, az Európa Központi Bank volt elnöke pedig a riport megírása után is ugyanolyan vígan ellesz, mint előtte volt, főleg, hogy a riport túlnyomó része megegyezett Ursula „álláspontjával”: több fegyver, több hitel, több innováció.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.