A magyar igazságügyi miniszter a fórumon a V4-es országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) igazságügyi tárcái képviselőinek részvételével tartott panelbeszélgetésen vett részt, amelynek központi témái az Európai Unió (EU) jogfejlődésének jövője, a jogi versenyképesség és ezzel összefüggésben a V4-ek jogi területen történő együttműködése voltak.

Hirdetés

Tuzson Bence a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: bár a fórumon számos kérdés terítékre került, abban mindannyian egyetértettek, hogy a gazdasági kérdésekre és a versenyképességre kell összpontosítani az EU-ban, mert ez a legfontosabb kihívás a következő időszakban. Kiemelte: a V4-es együttműködés is nagy kihívás előtt áll. Mint hangsúlyozta, nem szabad hagyni, hogy a V4 politikai alapon széteső szövetség legyen, s az egyes kérdésekben megnyilvánuló nézetkülönbségek ellenére sem szabad feladni a közös érdekeket, és hagyni, hogy mások éket verjenek ezen országok közé.

Az igazságügyi miniszter elmondta: a felmérések azt mutatják, hogy az EU elmarad vagy el fog maradni Kínával, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokkal szemben. Ez ellen a leghatározottabban fel kell lépni, át kell alakítani a jogszabályokat, s a versenyképesség megőrzése érdekében le kell egyszerűsíteni azokat.

„Az EU jogalkotási rendje egy olyan túlburjánzott jogrendszert eredményez, ami kihatással van a nemzeti jogrendszerekre, és ez a végén átláthatatlanságot eredményez”

– jelentette ki Tuzson Bence, rámutatva: ha ma valaki el akar igazodni az EU-s szabályokban, akkor nagyon nehéz dolga van, ami ellen fel kell lépni, átláthatóbbá kell tenni a jogrendszert. Hozzáfűzte: Magyarországon már megkezdték a jogrendszer átláthatóbbá tételét, elkezdték egy ezt célzó jogtár fejlesztését, aminek az a lényege, hogy egy év múlva, ha valaki valamilyen jogi problémára választ akar találni, akkor a jogtár a mesterséges intelligencia segítségével képes lesz megtalálni az adott személy élethelyzetére vonatkozó jogi szabályokat.

Korábban írtuk

Tuzson Bence a téma kapcsán kitért az európai versenyképességre fókuszáló Draghi jelentésre, s rámutatott: annak problémafelvetéseivel sok tekintetben egyet lehet érteni, megoldásaiban azonban nem mindig, hiszen például a blokkoló kisebbség intézményének feloldását és az egyhangúság átalakítását Budapest nem támogatja, mert nem azt tartja a megoldásnak.

A miniszter további, jogi területen jelenlévő kihívásokra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: az Európai Bíróság gyakorlatát, azt, hogy önkényesen történik a bíráskodás, Magyarország közvetlenül is megtapasztalhatta. Kijelentette: az Európai Bíróság működési rendje nem átlátható, a bírók kinevezése, kijelölése nem átlátható folyamat, s átláthatatlan volt az a folyamat is, ahogy Magyarországot 200 millió euróra megbírságolták. Ez elfogadhatatlan, s ezért az ügyben meg is fogják tenni a szükséges jogi lépéseket – hangsúlyozta a miniszter.