A megállapodás célja a határok hatékony védelme, ennek keretében pedig a felek szakértői tapasztalatokat és információkat is megosztanak egymással – olvasható a Frontex közleményében.

Hirdetés

A megállapodás fő területei között van az információcsere mellett az összehangolt munka a határ menti műveletek során, illetve a migrációt, a határok biztonságát, illetve a menedékkérők védelmét érintő kérdések egységes megközelítése.

Korábban írtuk

Az aláírók kiemelték, hogy a bevándorlás növekvő kihívásai közepette is igyekeznek biztosítani Európa határainak védelmét, azonban mindent megtesznek azért, hogy a menedékkérők jogait és méltóságát tiszteletben tartsák.

Hans Leijtens, a Frontex vezetője elmondta: az ENSZ-szervezettel kötött egyezményben az ügynökség megerősíti elkötelezettségét az emberi jogok tiszteletben tartása felé a határvédelem minden szakaszában. „A partnerség újabb lépés egy olyan rendszer kiépítése felé, amelyben a határvédelem és a humanitárius védelem kéz a kézben jár” – jelentette ki.

„A megújított partnerség hivatalossá teszi a 2008-ban kezdődött együttműködést felek között, és utat nyit a két szervezet által végzett közös munka hatékonyabbá tétele felé” – tudatták közleményben.