Orbán Viktor azt mondta: kedd éjjel, szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, mostantól az a feladata a vízügyeseknek, a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a belügynek és az önkénteseknek is, hogy kikísérjék az árhullámot a Lajtától, tehát az ország nyugati végpontjától délre, amíg el nem hagyja Szerbia felé Magyarországot.

Hirdetés

Ez az időszak a legnehezebb a védekezésben, mától számítva körülbelül egy hétig, nyolc napig tart majd – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: úgy számolnak, hogy jövő csütörtökön hagyja el a déli határánál a legmagasabb vízszint Magyarország területét.

A védekezésben résztvevők magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat

Orbán Viktor ismertetése szerint a Lajta csütörtökön Mosonmagyaróvárnál fog tetőzni a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítve. Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon.

Elmondta, a védekezésben résztvevő vízügyesek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, sőt az önkéntesek is rendkívül higgadtan, nyugodtan, magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat. Közölte azt is, hogy kétféle védelmi rendszer van Magyarországon. Vannak olyan szakaszok, amelyekért az állam és vannak olyanok, amelyekért az önkormányzat tartozik felelősséggel.

Korábban írtuk

Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot. Az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de van néhány település, ahol még nincsenek 100 százalékon, de mindenhol 50 százalékon áll a készültség – fejtette ki.

Hozzátette: az árvízvédelmi operatív törzs reggeli ülésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogyan biztosítsák az önkormányzati és az állami védekezés összehangolásának legoptimálisabb formáját. Ez is működni fog – jelentette ki, hozzátéve, az ülésen Karácsony Gergely főpolgármester is ott volt.