A tárcavezető a szerb gazdasági miniszterrel, Adrijana Mesaroviccsal közös sajtóértekezletén stratégiai jelentőségűnek nevezte a két ország együttműködését és annak fejlesztését, valamint figyelmeztetett, hogy napjainkban a világgazdaságban drámai változások mennek végbe, így ez most különösen fontos. „Mi az új világgazdasági rendnek a győztesei közé akarunk tartozni, és ebben komoly, érdemi segítséget jelent a magyar-szerb stratégiai gazdasági együttműködés” – szögezte le.

Hirdetés

Üdvözölte, hogy kritikus területeken sikerült összekötni Magyarország és Szerbia gazdaságát, és ennek nyomán mind a két fél ellenállóbbá vált a válságokkal és a veszélyekkel szemben. Ezzel kapcsolatosan pedig azt hangsúlyozta, hogy mindkét ország gazdasági stratégiája a nemzeti érdek érvényesítésére épül.

„Nem ideológiai alapú, hanem a józan észt követő gazdaságpolitikát folytatunk, csak saját szemszögünkből vagyunk hajlandók az érdekeinkre tekinteni”

– fogalmazott. Illetve jó hírnek nevezte, hogy gazdasági szempontból a magyar és a szerb stratégiai érdekek egybeesnek. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy mostanra sem magyar, sem szerb energiabiztonságról nem lehet beszélni a felek közötti stratégiai együttműködés nélkül, amelynek köszönhetően a két állam energiabiztonsága összehasonlíthatatlanul erősebb, mint külön-külön lenne.

„Szerbia száz százalékban megbízható tranzitország Magyarország földgázellátása szempontjából. Idén naponta immár több mint húszmillió köbméternyi földgáz érkezik Magyarországra Szerbián keresztül. A mai napig meghaladtuk az 5,2 milliárd köbmétert az idei esztendőben, ami már majdnem annyi, mint a tavalyi év egészében”

– tudatta. „És látván a regionális földgázpiaci helyzetet, Magyarország az elkövetkező időszakban a jelenleginél is nagyobb szerepet szán a Török Áramlat vezetéknek a földgázellátása tekintetében, és Szerbia szerepe itt stratégiai lesz a jövőben is” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Majd arról is tájékoztatott, hogy hazánk jelenleg 90 millió köbméternyi földgázt tárol Szerbia számára, és ha szükség lesz rá a téli felkészüléshez, akkor a kormányzat kész további mennyiségeket is betárolni. Kitért arra is, hogy a közelmúltbeli turbulens események felértékelik a magyar és a szerb kőolajhálózat összekötéséről szóló korábbi megegyezést, amelynek alapján 310 kilométernyi új vezeték is épülni fog.

Budapest, 2024. szeptember 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Adrijana Mesarovic szerb gazdasági miniszter megbeszélést folytat a Puskás Arénában 2024. szeptember 18-án. MTI/Bruzák Noémi

„A megvalósíthatósági tanulmány az év végére készül el. A munkát 2025-ben kezdjük, 2027-re végzünk vele, és így a százhalombattai finomító összeköttetésre kerül a szerb-magyar határral, szerb barátaink pedig délről megépítik a maguk vezetékét” – közölte.

Továbbá érintette a villamosenergia-ellátás terén folytatott együttműködést is, és kiemelte, hogy folyik az új határkeresztező vezeték építésének előkészítése is. Ez 2028-ra fog elkészülni, megduplázva a két ország közötti villamosáram-összeköttetés kapacitását.

Üdvözölte azt is, hogy decemberben meg is kezdi működését a Szerbiával és Szlovéniával megalapított regionális áramtőzsde, aminek révén még nagyobb biztonságban lesz az érintett országok ellátása. A miniszter végül a szomszédos ország jól látható fejlődését is méltatta, és úgy vélekedett, hogy éppen erre a lendületre, frissességre, új energiára lenne szüksége az egyre gyengébb gazdasági teljesítményt felmutató Európai Uniónak.

„Ezért annak érdekében, hogy ezt az európai gazdasági visszaesést megállítsuk, és új lendületet adjunk a kontinensnek, a nyugat-balkáni országok csatlakozási folyamatát fel kell gyorsítani”

– jegyezte meg. „És a Nyugat-Balkánon Szerbia a kulcsország, így Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy még magyar uniós elnökség alatt meg tudjuk nyitni a harmadik csatlakozási tárgyalási fejezetcsoportot, s ezzel újabb nagy lépést tegyünk abba az irányba, hogy Szerbia végre az Európai Unió tagja legyen” – fűzte hozzá.

„Mi most úgy látjuk, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a nyugat-balkáni országokra, mint a nyugat-balkáni országoknak az uniós tagságra, és ideje lenne ezt Brüsszelben is megérteni”

– zárta a mondandóját.