Fotó: ShutterStock/Pixel-Shot
Hirdetés

Viszketés, pirosság és apró vízhólyagok is megjelenhetnek a köröm körül és az ujjbegyeken a géllakk okozta allergiás reakciók következtében, sokszor nem azonnal, hanem az első használat után akár több évvel később is, bármikor – adta hírül nemrégiben a Semmelweis Egyetem. A hír futótűzként terjedt az interneten, a közösségi média elsősorban hölgyek által látogatott csoportjaiban pedig valóságos kommentcunami robbant ki ennek kapcsán, ami nem csoda: az UV-fényre kötő, több héten át eredeti pompájukat megőrző színes körömlakkok több éve rendületlen népszerűségnek örvendenek.

Körömöröm ürömmel

A Semmelweis Egyetem közleményéből az is kiderül, a géllakkal kapcsolatos allergiás tüneteket leggyakrabban az okozza, ha a folyékony anyag nem szilárdul meg teljesen, és a körömszéleknél valamennyi a bőrbe jut belőle. Dr. Lőrincz Kende, az intézet Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának adjunktusa kifejtette, ha az érintettek lakkozott kézzel más testrészüket is megérintik – nyakat, mellkast, szemet, kézfejet –, a panaszok ott is megjelenhetnek. A mellékhatások az immunrendszer válaszreakciója következtében akár néhány napon belül jelentkezhetnek, és kialakulhat egy tartós, hosszú távú allergia. Ha tüneteket észlelünk, a szakember szerint a lehető leggyorsabban le kell szedetni a géllakkot, majd bőrgyógyászhoz fordulni. Helyi gyulladáscsökkentővel, szükség esetén antibiotikumos krémekkel az allergiás reakció és esetleges felülfertőződése gyorsan gyógyítható, maradandó károsodást nem okoz, a további géllakkviselés azonban nem ajánlott, ellenkező esetben ugyanis jó eséllyel visszatérnek a panaszok.

Az allergiát elkerülhetjük ugyan azzal, ha szakképzett manikűröshöz fordulunk, ám más kellemetlenséggel is számolnunk kell, ha géllakkot szeretnénk.

– A lakk eltávolítása után sokáig bajlódtam: amellett, hogy nagyon vékonyak és hullámosak, érzékenyek és sérülékenyek lettek a saját körmeim. Hosszú hónapoknak kellett eltelniük ahhoz, hogy visszanyerjem az eredeti állapotukat – panaszkodik Horváth Barbara. Hozzáteszi, aki szép, ápolt kezeket akar, de nincs ideje két-háromnaponta újralakkozni a körmeit, annak persze kifejezetten ajánlott ez az UV-fényre kötő lakkfajta, de a fenti eshetőségekkel mindenképp számolnia kell, ha egyszer úgy dönt, hogy megszabadul tőle.

Korábban írtuk

Rebegtetni kockázatos

A géllakk mellett napjaink másik legnagyobb őrülete a műszempilla. Hogy minél természetesebb és tartósabb legyen, a legtöbben ma már nem az egyszer használatos változat mellett döntenek, hanem szakképzett pillásokhoz fordulnak, aki egy- vagy többdimenziós, hetekig pompázó műszempillát varázsol a vendég szemhéjára. Ezt úgy lehet elérni, hogy egy speciális ragasztóval és szintén UV-fénnyel műanyag szálakat rögzítenek a saját pillákra, hogy azok hosszabbnak és dúsabbnak tűnjenek.

Nagy Bernadett kozmetikus bár megszerezte a felhelyezéshez szükséges képesítést, nem készít ilyen műszempillát, mivel sem magánemberként, sem szakemberként nem kedveli, szerinte ugyanis – legyen az akár a legvisszafogottabb verzió – nagyon mesterkélt hatást kelt. Szubjektív véleménye mellett lapunknak elmondta azt is, milyen negatívumai vannak ennek a szépészeti beavatkozásnak.

– A műszempilla önmagában nem, a ragasztó gőze viszont kiválthat allergiás reakciót. Ráadásul van, aki nem átlátszót, hanem feketét használ, ez pedig fokozott irritációt okozhat. Láttam már arra is példát, hogy a saját szempillákra több műszempillát ragasztottak, és nem bírták a súlyt, kihullottak. Ez általában azon múlik, hogy a szakember mennyire figyel a vendégére, mennyire fogadja el az adott esetben földtől elrugaszkodott kívánságát.

A szakember hozzáteszi, ő azt sem tudja elképzelni, hogy ne mossa meg a szemeit jó alaposan, márpedig a műszempilla esetében dörzsölésről szó sem lehet, az ugyanis jelentősen megrövidíti az élettartamát. Bár a műszempillát speciális samponnal és kefével rendszeresen ápolni kell, nem megfelelő higiénia esetén a szennyeződés megtapad a felületén, ami szintén kellemetlen következményekhez vezethet: akár a bőrünkön természetes módon is előforduló atkák elszaporodását, gyulladást eredményezheti. Azoknak, akik mindenképp szeretnének igéző tekintet, de idegenkednek a műszempilla viseléstől, jó alternatíva lehet a lifting eljárás, ami szintén nagy népszerűségnek örvend manapság. Ennek során egy speciális göndörítő krém és egy úgynevezett szilikonpad segítségével tőből emelik meg és ívelik a saját pillákat. Rövid és egyenes szempillákból is látványos megjelenés érhető el vele, a hatás pedig akár másfél hónapig is eltarthat.

Fotó: ShutterStock/Zaruna

Búcsú a vegyszerektől

Bár a legtöbb fodrász még mindig hagyományos, a hajat erősen roncsoló technológiával dolgozik, egyre elterjedtebbé válik a hennával való hajfestés. Ezt a Közel-Keleten honos növényt az ősidők óta használják ilyen célra, ma pedig azért nő napról napra a népszerűsége, mert míg a kémiai festék a hajszál középső részében a saját hajszínt megváltoztatva hozza létre az új árnyalatot, addig a növényi színezőpor a hajszál külső részén tapad meg, így nem károsítja.

– Egy olasz barátnőm beszélt rá, hogy próbáljam ki a hennát, és nem túlzás azt állítani, hogy megváltoztatta az életemet. Korábban sokkal kevesebb hajam volt, amiben biztos közrejátszott, hogy szintetikus festékkel festettem. Annyira kiszáradt, hogy ha beletúrtam, a kezemben törtek ketté a szálak – meséli Kovács Dóra, aki már jó pár éve otthon, saját magának festi a haját hennával. Hozzáteszi, ez az anyag nemcsak színt ad a hajnak, hanem dúsítja és ápolja is: amióta használja, nincs szüksége balzsamra.

A szakemberek szerint tévhit, hogy csak vörös és fekete árnyalatot lehetne vele elérni, és nem alkalmas az őszhajfedésre, ugyanis a világosszőkétől kezdve az aranyszőkén át egészen a meleg- és sötétbarna tónusokig, bármi megvalósítható vele. Ha viszont nem bízunk magunkban a tökéletes eredményt illetően, bízzuk profi fodrászra a festést: az interneten böngészve már több olyan szalont találunk, ahol kifejezetten ezzel foglalkoznak.