A közlemény szerint a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testülete ülésén a résztvevők részletesen elemezték a turizmusra ható legfontosabb gazdasági folyamatokat, valamint megvitatták az ágazat legfontosabb kérdéseit és az előttük álló rövid- és hosszú távú kihívásokat.

Hirdetés

A testület munkájában több mint 30 turizmus-szakmai szervezet képviselteti magát, köztük a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

Nagy Márton hangsúlyozta, a turizmus kiemelkedő stratégiai jelentőségű ágazat a magyar gazdaság számára, amely a GDP több mint 10 százalékát adja, és közel 400 ezer embernek biztosít munkát. A miniszter kiemelte, a magyar turizmus rendkívül sikeres nyári szezont zárt, június-augusztus során közel 7 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ami 9 százalékos növekedést jelent a tavalyi, kiemelkedő eredményhez képest – írták.

A Budapest Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma is kiemelt bővülést mutat, az év első nyolc hónapjában 18,6 százalékkal nőtt az utasok száma a tavalyi év azonos időszakához képest, és 7,6 százalékkal meghaladta a Covid előtti eredményeket is, mellyel 2024 első félévét tekintve a második helyen áll az európai repterek között. A kormány célja, hogy tovább növelje a turisztikai ágazat teljesítményét, ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a reptér nagyívű fejlesztése mellett többek között egy olyan vendéglátóipari egységeket támogató programon dolgozik, amely elősegítheti, hogy a Balaton és más hazai turisztikai térségek ne csak a nyári főszezonban, hanem az év minél hosszabb időszakában jelentsenek vonzó turisztikai célpontot – áll a közleményben.

Korábban írtuk

A kormány a turisztika elé helyezi a családok lakhatását

A testület áttekintette a Terézvárosi Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazás eredményét. Nagy Márton leszögezte, hogy az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör, a kormány eddig is ennek megfelelően vizsgálta a szabályozás átalakításának lehetőségeit, hiszen közel 26 ezer lakóegység hiányzik a magyar ingatlanpiacról. Az Airbnb-k miatt csökkent a hosszú távra kiadott lakások száma, amelynek következtében jelentősen növekedtek a bérleti díjak és az ingatlanárak is.

A kormány számára a családok lakhatási érdekeinek védelme az első, ennek megfelelően dolgozik a szabályozás átalakításán. A miniszter hozzátette: a kormány még várja Szentkirályi Alexandra javaslatát, de az már előre látható, hogy a magyar családok védelme érdekében minden eddiginél szigorúbb szabályozás kerül majd bevezetésre a rövidtávú lakáskiadásra vonatkozóan – közölte az NGM.