Magyar alkotók szürrealista képei a Makláry Fine Arts Galériában
Álom a valóság felett
Száz évvel ezelőtt, 1924-ben fogalmazta meg André Breton, a szürrealizmus pápája a kiáltványát, amelyben az általa képviselt stílusirányzat esztétikai hátterét, lényegi vonásait foglalta össze. A jubileum alkalmából világszerte nyílnak szürrealista kiállítások, itthon a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria Álmodtak egy világot maguknak – Magyar művészek a 100 éves szürrealizmus történetében című, 2024. október 31-ig ingyenesen látogatható tárlata emlékezik az évfordulóra.
Túl az első világháború borzalmain a művészeknek is elegük volt a folytonos szenvedésből, a bizonytalanságból. Miközben lelkükben kitörölhetetlen nyomot hagyott a pusztítás, élni akartak és továbblépni. A világ azonban megváltozott körülöttük, és ehhez alkalmazkodniuk kellett. Új formát, új kifejezésmódot kerestek, amihez jó kiindulópontnak kínálkozott Freudnak a tudattalan felszínre hozatalára vonatkozó pszichoanalitikus elmélete. Menekülni akartak a valóság elől az álmok és a fantáziák birodalmába. „Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiségben” – vallotta André Breton francia író, aki az 1924-ben kiadott A szürrealizmus kiáltványa című írásával a mozgalom fő teoretikusává, a „szürrealizmus pápájává” vált.
A valóságnál is valóbb
A szürrealisták – köztük Max Ernst, André Masson, Joan Miró, Salvador Dalí és René Magritte – amellett, hogy ezzel a kiáltvánnyal igyekeztek meghatározni önmagukat, más mozgalmakhoz hasonlóan keresték azokat az ősi hivatkozási pontokat, amelyekre építkezhetnek. Így elődjükként tartották számon a görög Hérakleitoszt éppúgy, mint a romantikus Hölderlint, a szimbolista Baudelaire-t, a lázadó Rimbaud-t, miközben nagyra értékelték koruk egyik legismertebb autodidakta festője, Henri Rousseau egyedi vásznait és naiv törekvéseit is.
– A szürrealizmus kifejezés Apollinaire egyik 1917-es levelében fordult elő először, mely levélből 1924-ben Breton vette át és töltötte meg valós tartalommal – mondja dr. Antal Péter műgyűjtő az Álmodtak egy világot maguknak – Magyar művészek a 100 éves szürrealizmus történetében című kiállítást megnyitó beszédében. – Pszichológiai megközelítésben a szürrealisták vágya az volt, hogy a valóságnál is valóbb dolgokat alkossanak, amihez azonban különleges lelkiállapotra volt szükségük. Ebben aztán felszabadíthatták lelkük és tudatuk mélyebb, tudat alatti rétegeit, hogy eljuthassanak a minden szabálytól, előírástól és korlátozástól mentes önkifejeződésig. A képzőművészetben éppen ezért a kezdetektől fogva új technikai eszközöket alkalmaztak, a fotó, a kollázs, a montázs és az átdörzsölés, azaz a frottázs technikájának adottságait használták ki.
A Franciaországban kibontakozó új stílusirányzat aztán nagyon hamar elterjedt az egész világon, előbb Európát, majd Amerikát is meghódította.
A vasfüggönyön innen
De mi a helyzet Európán belül velünk, magyarokkal, akik a vasfüggönyön innen tiltott, tűrt és támogatott kategóriába soroltuk művészeinket? Beszélhetünk-e egyáltalán magyar szürrealizmusról? Makláry Kálmán galériatulajdonos és műgyűjtő szerint a válasz egyértelműen nem.
– A szürrealizmus mint iskola Magyarországon nem létezett. Az Európai Iskola néhány olyan művésze, mások mellett Bálint Endre, Korniss Dezső, Rozsda Endre és Országh Lili az 1940-es évek végén készítettek ugyan szürrealista jegyeket és eszmeiséget hordozó és megjelenítő alkotásokat, ám életművük ezen része a világtól elzártan keletkezett. A fiatalabb nemzedékből kiemelkedik Csernus Tibor, generációjának talán legígéretesebb és legtehetségesebb képviselője, aki 1957-ben kiutazott Párizsba, felkereste az akkor már évek óta ott élő Hantai Simont. Hantai megmutatta neki azokat az új technikákat – frottázs, dekalkománia, grattázs, dripping –, amelyekkel a szürrealista művészek, így például Max Ernst is dolgozott. Amikor aztán Csernus egy évvel később hazajött, kortársai, köztük Lakner László, Gyémánt László, Szabó Ákos és Csernus felesége, Sylvester Katalin is átvették ezeket a technikákat, így az 1960-as évekre kialakult a Csernus-iskolának nevezett csoportosulás, melynek festészete a szürrealizmusból táplálkozott, és később szürnaturalista vagy mágikus realista irányzattá keresztelték át. Bár Csernus Tibor személye összekötő kapocs volt a francia (Hantai) és az itthon élő magyar művészek között, a most kiállított munkák többsége magyar művészektől ugyan, de mégis Franciaországban született a 30-as évektől a 60-as évek végéig – meséli Makláry Kálmán a saját gyűjteményének darabjaiból rendezett tárlaton.
Titkok és kuriózumok
A szabadságra vágyó művészek, így Hantai Simon, Reigl Judit, Kallós Pál, Vajtó Ágota és Rozsda Endre a II. világháború után azonban elhagyták Magyarországot, és Franciaországban telepedtek le, ahol a szürrealizmus még ebben az időszakban is abszolút progresszív és élő irányzatnak számított.
– A szürrealizmus azonban mindegyiküknél csupán egy rövid ideig tartó korszak, életművük egy megállója volt. Reigl Judit például, akinek maga André Breton rendezett kiállítást négy évvel azután, hogy megérkezett Párizsba, nagyon hamar túllépett rajta. Ahogy Reigl Judit emlegette, magával a szürrealizmussal lépett túl a szürrealizmuson, mégpedig azzal az automatikus írással, amellyel ösztönszerűen, tudatos gondolkodás és kontroll nélkül alkotott, hagyta, hogy a tudattalan vegye át az irányítást. A technika álomszerű és lenyűgöző képi világot eredményezett, amely sok művésznél az absztrakcióig vezetett – mondja Soós Éva, a Kálmán Makláry Fine Arts (KFMA) Galéria vezetője. Azt is megtudjuk, hogy a kiállítás fő képe éppen Reigl Judité, az A hasonlíthatatlan gyönyör, melynek párdarabját – a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent – a Pompidou központ gyűjteménye őrzi. Közvetlenül Breton hagyatékából került oda, és jelenleg a Surrealism című nagyszabású tárlaton szerepel csakúgy, mint Hantai és Rozsda Endre alkotásai.
Reigl képe mellett a KMFA Galéria tárlatán szerepel egy Hantai és egy szürnaturalista stílusban megfestett Csernus, a falakon körben pedig olyan kuriózumok, soha nem látott alkotások, mint Peterdi Gábor Black bull (Fekete bika)-sorozata az 1930-as évek végéről; a hiperrealista stílusáról ismertté vált Sándorfi István korai alkotásai; Vajtó Ágota, Kallos Pál, Szóbel Géza, Barta Lajos, Rozsda Endre, Anton Prinner és Poldi, azaz Böhm Lipót munkái, aki végül mégis hazajött, itthon képcsarnokos csendéleteket, enteriőröket festett. Csak halála után derült ki, hogy volt egy titkos életműve is, tele absztrakt és szürrealista képekkel, amelyekre otthonában eldugva bukkantak rá az örökösök.
A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria Álmodtak egy világot maguknak – Magyar művészek a 100 éves szürrealizmus történetében című tárlat egy a világszerte nyíló szürrealista kiállítások sorában. Ám míg a párizsi Pompidou központ utazó tárlata a legnagyobbak – köztük Salvador Dalí, René Magritte, Max Ernst és Joan Miró – munkáiból válogat, addig a galéria azoknak a magyar, de külföldön, elsősorban Franciaországban élő és alkotó művészeknek állít emléket, aki az egyetemes szürrealizmus részeként hozták létre életművüket. Azoknak, akiknek életútját Makláry Kálmán műgyűjtő, a galéria tulajdonosa évtizedek óta kutatja, hogy végre méltó helyükre kerülhessenek nemcsak a magyar, de a nemzetközi művészet világában is.
