A jelentés szerint a 69 és 74 éves vádlottak ellen két különböző, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány szivattyútelepein 2022 áprilisában történt incidens miatt indult eljárás vagyoni károkozás, birtokháborítás és közüzemi tevékenység megzavarása vádjával.

Hirdetés

Az egyik telepre a kerítést és egy forgócsap biztonsági láncát megrongálva hatoltak be az aktivisták, ám ekkor ott éppen nem szivattyúztak olajat. Napokkal később egy Brandenburg tartományhoz közel fekvő szivattyúállomásra jutottak be hasonló módon, és ott ténylegesen leállították az olaj áramlását a Rostock kikötőjéből induló csővezetékben.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a kevésbé idős aktivistának – az ellene egy másik, bajorországi eljárásban kiszabott büntetés tétellel kiegészítve – összesen hét hónapra, míg idősebb társának három hónapra kell börtönbe vonulnia.

A bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a vádlottak nem tagadták, ugyanakkor „a bolygó klímájának megmentése érdekében” jogosnak látták e bűncselekmények elkövetését. A párosra végül azért szabtak ki felfüggesztett helyett ténylegesen letöltendő börtönbüntetést, mert az eljárás során további akciókat helyeztek kilátásba – tette hozzá.

Korábban írtuk

Szemben más szabotázsakciókban részt vevő és eljárás alá vont klímaaktivistákkal, a páros azért került bíróság elé, mert ők megtagadták a büntetésül rájuk kiszabott 4000 eurós bírság kifizetését.