Áradt a Duna, de sikeresen megvédtük hazánkat a pusztító árvíztől
Ország a gáton
Tengernyi árvíz zúdult le a Dunán, ám hazánk felkészültebben várta, mint 2013-ban az „évszázad” árvizét. Több tízezren, katonák, vízügyesek, önkéntesek szálltak szembe az áradattal, a gátak, védművek kitartottak. Ezekben a napokban hagyja el az országot a víztömeg, jóval kevesebb kárt okozva, mint szomszédainknál. Az árvíz politikai kérdéssé vált, így hát arra is keressük a választ cikkünkben, hogy ki nyerte meg a ’24-es árvizet.
Az a mondás járja a Dunakanyarban, hogy évtizedenként jön egy nagy árvíz, azt ki kell bírni, utána folytatódnak a boldog békeidők. A helyiekből sztoikus nyugalom árad; hogyha az árvízről kérdezgetjük őket, legyintenek, mosolyognak, megszokták. Láttak ők már karón varjút, különben is a földi paradicsomban laknak, többnyire ártérben. Ám valószínű, hogy ez a mondás hamarosan békebeli jóslattá szelídül, mert az éghajlatunk egyre inkább háborússá válik. A pusztító Borisz ciklon árasztotta ránk az özönvizet, Boriszt pedig az idei nyári hőhullámok és a rekordmeleg tengervíz okozták. Egyre valószínűbb, hogy nem évtizedenként kell megbirkóznunk az ideihez hasonló áradatokkal, hiszen az északi hideg légtömegek és a meleg tenger nászából hasonló légörvények bármikor keletkezhetnek. Az esőzések miatt hatalmas víztömeg zúdult Ausztriára, Szlovákiára, Lengyelországra és Olaszországra, borzasztó károkat és számos emberhalált okozva; az Osztrák Biztosítók Szövetsége nagyjából 700 millió eurós kárösszeggel is számol, a magyarországi biztosítók az eddigi kárbejelentések alapján egyelőre több száz millió forint körüli kárösszegre számítanak. Magyarország megúszta a katasztrófát, mert volt ideje felkészülni. A Demokrata végigjárta a főváros és a Dunakanyar árvíz sújtotta településeit, és azokat az életképeket, történeteket és helyi küzdelmeket szeretnénk megmutatni olvasóinknak, amelyeket riportunk során láttunk a vízözön hetében.
Gátra fel!
Honvédfiúk, honvédlányok, kadétok lapátolnak, töltik a zsákokat a 11-es főút mentén, Leányfaluban szeptember 16-án, kedden. Teherautóval hordják ki őket a 11-es út bizonyos szakaszaira, a víz ellepné az utat, ha nem védenék meg nyúlgáttal (később, szombaton egy sávot le kellett zárni, mert átszivárgott a víz, de a gát kitartott, a forgalmat sem kellett megállítani). Dicsérik a honvédeket a leányfalusiak, ég a kezük alatt a munka. A katonák hátizsákhalmán üres műanyag süteményesdoboz hever, rajta kézzel írott felirat: „Köszönjük a munkátokat! Tündérkert óvoda. Süni csoport.”
– Napközben is sokan eljöttek zsákot tölteni, jönnek az iskolások is lapátolni, tornaóra helyett, meg a leányfalusi labdarúgók is, csapatosan. Összetartunk ilyenkor, utána meg… – mondta a Demokratának Erika, egy középkorú hölgy. Elharapta a mondat végét, mert ilyenkor nem illő arról beszélni, hogy a hétköznapokon széthúzunk. Ezért jó közösségi erőpróbák az árvizek. Akik itt lapátolnak, jól tudják, hogy a Petőfi sétánytól kezdve a Halász csárdáig Leányfalu el fog esni. Ez a rész árterület, a lakók elhagyták ingatlanaikat, mert tudták, hogy a védekezésnek nincs értelme. Házaik hátrahagyását nem verték nagy dobra, nehogy idevonzzák a szarkákat, hiszen azok még a házakba is becsónakáznak az éj leple alatt.
– Szentendrén esténként már jártak terepszemlén a betörők. Nem csak itt jelentek meg a válsághelyzet vámszedői: Halászteleknél zsákokat és töltőanyagokat loptak el két nappal később, 300 kilogramm jutazsákokba töltött murvát lovasítottak meg, a Fővárosi Vízművek ezeket lefogató súlyként használta a védendő szerelvényaknáknál. Ha a reggeli szemlénél nem derül ki a lopás, a Duna vize könnyen befolyhatott volna a 10–30 méter mély kútaknába, így onnan a parti szűrésű, tiszta víz helyett szennyezett Duna-víz kerülhetett volna a gyűjtőcsatornákba, majd a vízhálózatba. Szalay-Bobrovniczky Kristóf találóan nevezte az árvíz elleni védekezést egyfajta hadműveletnek; aki ilyenkor szabotálja a védekezést, az végül is hazaárulást követ el.
– 2013-ban sem voltak nagy gondjaink, átfolyt egy picit a gáton a víz, de sikerült megvédenünk a 11-est is. Az árteret sose védtük, pedig magam is érintett vagyok, két ingatlanom van azon a területen, ’13-ban az egyikben 80, a másikban 65 centiméteres víz állt. Kirámolunk mindent, utána megvárjuk, hogy kifolyjon. Bezsákoljuk a csatornákat, hogy a pöcelé ne jöjjön be a fürdőszobába, esetleg teszünk az ajtó elé is, hogy ne törje ki – mondta kérdésünkre Loszmann János alpolgármester. Miközben beszélgettünk, megállt mellettünk egy kocsi, és kiszállt egy férfi. Azt mondta, hogy parancsnokot keres.
– Gödöllőről, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről jöttem, a rektor úr tett felajánlást száz főre, de már most 250 jelentkezőnél tartunk, holnap jönnének a diákok segíteni. Kideríteném, hogy hová kellene menniük és mire számíthatnak, mi lesz a feladatuk.
Az alpolgármester a vízügyesekhez irányítja a férfit és hozzáteszi, hogy 50 ezer zsákjuk van, azokat kell megtölteni, „nem nagy ördöngösség, a vízügyesek majd megtanítják, hogyan kell beforgatni a zsákokat”.
Csepel ősrobottal
Nyers erő kell ide, mondja Mónika Tahitótfalu külterületén, a Szentendrei-szigeten.
– Homokzsákolni a gyengébbek is tudnak, a pakoláshoz erősebb kezek kellenek. Az nem lehet, hogy ugyanazok a férfiak pakolják fel-le, majd rakják a gátra a zsákokat, hamar elfáradnak, tartalékolni kell az erőnket.
Egy útkereszteződésben töltik a zsákokat, majd a falu északnyugati oldalára viszik őket, mert ha azt a területet elárasztja a Duna, akkor elöntheti az egész falut. 2013-ban a hídfőtől északra építették a nyúlgátat, ám azóta földtöltés védi a falut, és a helyiek nagyon bíznak benne, hogy kitart, mert most lesz a „keresztelője”.
– Ilyen ez a szigeti élet – mondja a hölgy, magyarán ez nem latte-avokadó kedvelőknek való vidék. A tótfalusiak nagyon hamar megszervezték magukat, pár nap alatt 1400 fősre duzzadt az árvizes Facebook-csoportjuk, óránként osztottak meg egymással minden lényeges információt. Amíg beszélgetünk, felberreg a Csepel teherautó, a helyi érdekű terminátor, őskori robotként robog el mellettünk, platóját telepakolták homokzsákokkal, azokon meg a férfiak fekszenek, úton a gát felé. Csörgő Mihály alpolgármester egy mezőőri Ladából pattan elő; kapunk az alkalmon, és megkérdezzük tőle, hogy állnak.
– Jól. A hírek szerint talán 40 centivel lesz alacsonyabb a víz szintje, mint ’13-ban. Van egy összetett területünk, azt nehezebben lehet megvédeni, mert zártkertek, kerítések, nyaralók fekszenek arra szerteszét. Korábban szérűskertek voltak, de beépítették nyaralókkal, családi házakkal, és erre a területre mindig kiöntött a víz. Ám ha ott bejön, akkor nagy a baj, mert a falu is másfél méteres vízben úszhat. Mindenképpen meg kell fognunk, egy természetes magaslaton építjük a nyúlgátat. Segítségünk van, homokot is szereztünk, kaptunk egy teherautónyi zsákot, bizakodó vagyok – mondja az alpolgármester, majd beülünk a Ladájába és elvisz, hogy megnézzük a gátépítést. Útközben elmondja, hogy 2013-ban még nem volt meg a 800 méteres földtöltés, ezért anno elsősorban ott védekeztek, de a víz áttört. A híd felvezetőútja nem gátnak épült, a víz nyomása miatt a másik oldalon keletkezett egy buzgár, amelyet csak ezer zsákkal tudták megfogni. Ha átment volna rajta, a falunak a harmada víz alá merül. Ám 2015-ben megépült a gát.
Kövér kígyóként húzódik át a kerteken a homokzsákok védvonala.
– Abba a mélyedésbe még kellenének zsákok – mondja az alpolgármester –, 50 centivel kell meghaladnunk a várható vízszintet. A vízállóság érdekében pedig meg kell kettőzniük a falat, hogy ne szivárogjon át. Az alpolgármester elindul, hogy lézeres mérővel vizsgálja meg a magasságot a védvonal mentén, a homokzsák ugyanis addig jó, amíg a feléig ér a víz.
Lászlóval a nyúlgáton találkozunk, az egyik telken van a telephelye. Elmeséli, hogy a gátépítés miatt kibontották, átvágták a kerítéseket, lekaszálták a füvet – mert nem mindenki gondozza a kertjét – és rendet raktak, hogy tudjanak dolgozni.
– Mindenki kijött, tízévente hasznos egy árvíz, mert összekovácsolja a közösséget. Itt a gáton barátságok köttetnek, ez a jó része ennek az egésznek; munka után jövünk, csináljuk, barátokat is elhívunk, dolgozunk, szeretjük egymást, mintha testvérek volnánk, hiszen közös az érdekünk, az ellentéteket ilyenkor félretesszük, majd ha visszavonul a víz, akkor újra felbukkannak. Amúgy ’13-ban sokkal durvább volt, féltünk, hogy elmossa a víz a hídfőt.
Szerencsét és kitartás kívánunk nekik, majd továbbindulunk Kisoroszi felé, mert a falut pár nap múlva elszakítja a víz a külvilágtól. A falusiak nyugodtak, a főutcán lévő boltban is arról beszélnek az eladók, hogy az itteniek ezt megszokták, pár napig egy szigeten belüli sziget lesznek, van, aki felhalmoz élelmiszert, van, aki nem, a bolt úgyis nyitva lesz. Készültek. Szeptember 18-án az árvíz elzárta a falut a külvilágtól, jó pár napig csak égi és vízi úton volt megközelíthető.
Kenyeret visz a víz
A Tahi és Dunabogdány közötti úton már reggel óta aratnak, traktorok és kombájnok járják a kukoricaföldeket, hogy betakarítsák a termést. Az egyik traktorossal szóba elegyedtünk, nem sokáig tartottuk fel kényszer-betakarítás közben.
– Muszáj végeznünk estig, mert hajnalra itt lesz a víz, utána ellep mindent az iszap. Mivel fölfele áll a kukorica csöve, alulról kicsírázik, ha vízben áll. Októberben kellett volna learatni, de így is jó lesz.
A gáttá változott kerékpárúton katonák rakják a homokzsákokat, a vízügyesek fáklyákat hoztak, hogy éjszaka is lássanak. A katonák hajnal ötkor indultak el alföldi állomáshelyükről, és reggel nyolc óra dolgoznak: másfél kilométeres nyúlgátat építettek, 50-60 ezer zsákot raktak a bicikliút vonalára. Sokan önként, saját kocsijukkal jönnek segíteni. Egy építőmérnök a falu hegyoldali részén lakik, de azt mondta, hogy nem nézheti fentről, tétlenül, ahogyan elviszi a víz a falut. Lejött, és reggel óta hordja kocsijával a zsákokat, saját költségén. Bent a faluban a Duna oldalán lévő házak kertaljában építik a gátakat, minden udvaron látunk katonákat, segítenek a bogdányiaknak. A Heim Pékség pont a Duna partján található, a víz már ellepte az előtte álló padokat. Ott nógrádi önkéntesekkel találkoztunk. Negyvenen jöttek, teherautóval, sötétedésig hordják a zsákokat, örültek, hogy segíthetnek bajba jutott honfitársaikon. Néztük az áradó folyót, beszélgettünk, és egy több száz éves, terebélyes fát hozott a Duna erős sodrása.
– Ilyenkor mind azt érezzük, hogy jó magyarnak lenni, mert nem hagyjuk cserben egymást.
A Heim Pékség hátsó bejáratánál pár férfi üldögélt, velük is szóba álltunk, azt mondták, hogy hétvégére egyméteres víz áll bent a pékségben.
– Megvárjuk, amíg elapad, aztán kezdődik minden elölről, ahogy tíz évvel ezelőtt is. Mindent magas helyekre pakoltunk, a gépekből kiszedtük az elektronikát, a tekercseket, apadás után ezeket beolajozzák, bezsírozzák, takarítunk, fertőtlenítünk és újrakezdjük, sütjük a kenyeret, az élet megy tovább. Aki a Duna mentén lakik, annak ez nem újdonság, csak egy átmeneti állapot, jön, megy. Benne van a vételárban, hiszen ártéren belül olcsó a kecó, csak nincs rá biztosítás. Öt évig kell fizetned, csak utána kaphatsz kártérítést, ám ha előbb jön az árvíz, akkor így jártál. Ha kibírod az öt évet, akkor is legfeljebb 45 százalékot fizetnek – mondta Zsolt. A Heim Pékség szeptember 17-éig működött, utána árvíz idejére bezárt, hisz elöntötte a víz. Az utolsó kenyerek egyikét még sikerült megvennünk, és elindultunk Visegrádra, ahol hatalmas, fémlemezekből készült mobilgát védi a települést.
– Itt nem lesz gond – mondta egy férfi, aki felügyelte a gátat. Hittünk neki. Hozzátette, hogy a kerékpárútnak Visegrádig kellene tartania, de Dunabogdányban nem tudják megépíteni, mert a Duna menti telkek tele vannak illegális hajólejáratokkal. – Ha megépülne a bicikliút, ezeket mind fel kéne törni, ezért sokan lobbiznak ellene, pedig ha meglenne végig a bicikliút, talán egy mobilgáttal is védhetnék a falut.
Homokzsákbamacska
A nagy 2013-as árvíz után 435 milliárd értékben ruházott be az árvíz elleni védekezésbe a kormány, megerősítették a töltéseket, ezek idén jól vizsgáztak, a Duna mentén pedig 150 milliós fejlesztési programot valósítottak meg – Komáromnál ezért nem volt szükség idén önkéntesekre; Esztergomban sajnos éppen a magasabb gát építésekor jött az árvíz. A legnagyobb pusztítást okozó, 2000-es tiszai árvízkor a védekezés költsége 12 milliárd forint volt (inflációval számolva ez ma 48,5 milliárd forintot jelent), 2013-ban ez az összeg 28 milliárd forintra nőtt (ma 38,4 milliárd). Kisebb árvizekkor kevesebbet kell költeni védekezésre, ’20-ban például 77 milliót. Az Európai Unió több milliárd eurót fog elkülöníteni Közép-Európa árvízkárosult országainak megsegítésére; lehetővé tették, hogy minden érintett tagállam kérhesse a kohéziós támogatások átirányítását, így Magyarország is, egyelőre azonban nem tudni, hogy a magyar kormány kért-e forrásokat. Mindenesetre Ursula von der Leyen bejelentésekor Magyarországot – jelképesen vagy nagyon gyakorlatiasan – kihagyta a posztjából.
Vác, Kismaros, Szob
Vácot ellepték a katonák, mintha háború volna. Szekérderék módon erősítették meg a partszakaszt, Szeptember 17-én még járt a váci komp, de estére megállt, a rámpáját is be kellett zsákolni. Kismaroson is több száz honvéd építette a hatalmas nyúlgátakat, bármerre jártunk, mindenhol azt láttuk, hogy emberfelettien dolgoznak a honvédek. Félóránként jöttek helyi lakosok a Művelődési Házba, palacsintát, ebédet, mindenféle süteményeket sütöttek és hoztak a katonáknak. Szobon már tucatnyi házat elárasztott a Duna, mire odaértünk, az egyiket körbefóliázták, körbezsákolták, a kertben pedig magas műanyag dobozokra helyezték a bútorokat, hűtőszekrényt.
– A tíz évvel ezelőtti nagy árvízkor az ablakpárkányig ért a víz, bent is addig állt. Nagyon kevés ház érintett, az önkormányzatnak nem éri meg „megvédeni” őket. Korábban szó volt arról, hogy felvásárolják ezeket a telkeket, házakat, és adnak helyettük másikat, nagyjából 30 ház lehet itt – mondja az egyik tulajdonos. Miközben beszélgettünk, megérkezett egy férfi, aki átcsónakázott a felvidéki Helembára, hogy hozzon Sárosi sört, mert a helembai Károly Róbert hidat lezárták, a hozzá vezető, alacsonyabban fekvő utat ugyanis ellepte az ár – így Felvidék egy kis része ismét elszakadt Magyarországtól.
– Otthon ihattál volna két pohár vizet, hogy kevesebb legyen nekünk – mondja egy férfi a felső szomszédjának. Nevetnek, kibontják a sört, beszélgetnek, várnak.
A gátak megépülése után a katonák figyelték, felügyelték a védműveket, és mindenhol sikerült elhárítani a szivárgásokat, átfolyásokat. Éjszaka önkéntesek figyelték a gátak állapotát, Pilismaróton majdnem beomlott a gát, mert a védmű egyik szakaszán a fólia alatt kimosta a víz a homokot. Búvár merült alá, hogy megvizsgálja, a védőknek azonnal cselekedniük kellett. A víz áztatta, sáros helyszínen egy darus kocsi pakolta a kövekkel megrakott zsákokat, amelyekkel megerősítették a fóliás védművet az újabb kimosódástól.
Ki a legény a gáton?
A víz szalad, a politika marad. Felmerül tehát a kérdés, hogy ki „nyerte meg” az idei árvizet, vagy pontosabban fogalmazva: ki nyerte meg az árvízi kommunikációs csatát? Sokan írták, hogy az év elején kihullt a Fidesz kezéből a gyeplő, képtelenek uralkodni a pillanaton, magyarán elvesztették tematizációs hatalmukat és lendületüket. E folyamatban a mostani helyzet vízválasztónak bizonyult, hiszen gyakorlati sikert értek el, a védett területek épek maradtak, és ez a médiatérben is lendületet adott a kormánypártnak (az más kérdés, hogy meddig tudják meglovagolni a hullámot).
Orbán Viktor miniszterelnök egyik napon még Arnold Schwarzenegerrel feszített, ám másnap kihirdette a „gátra fel!” jelszót, lemondta külföldi útjait, csizmát húzott és terepszemlére indult, eme lépését Magyar Péter is csak úgy kommentálta, hogy nagyon helyesen tette. Maga Magyar pedig ásót ragadott, és a stábjával sok helyszínre elment lapátolni, segíteni meg ellenőrizni, kritizálni a kormány munkáját. Sokak szerint a kormány csak azért feszült neki ennyire az árvíznek – gyakorlati és kommunikációs szempontból –, mert Magyar Péter kihívta, ám ezen értelmezés csak a rövid távú emlékezet délibábja.
Az árvízi helyzetek kezelésében korábban is jól teljesített a Fidesz, megtanulták, hogy az embereknek nagyon fontos az árvízi védekezés otthonuk és javaik védelme, megőrzése érdekében, mindez tehát voltaképpen honvédelem; Orbán Viktor már az első kormányzása idején felment a gátra, többször kezelt sikeresen árvizet, természeti katasztrófát. A 2001-es tiszai árvíz idején is több napot töltött a veszélyeztetett településeken, sőt, utána a térségben 2870 lakóházat építették újjá, illetve állítottak helyre, és 6566 kárt szenvedett gazdán segítettek. A miniszterelnök minden egyes alkalommal (a vörösiszap-katasztrófakor, a 2013-as árvízkor) személyesen elment a veszélyben forgó területekre, őt pedig követte az akkori média, sajtó.
Az idei árvíz azért más, mert a közösségi médiában vívták meg a kommunikációs küzdelem nagy csatáit és szakszerűen közvetítették az árvízjárás állomásait, a fő üzenet pedig az volt, hogy „Magyarország meg fogja csinálni!”. A miniszterelnök csatasorba küldte a minisztereit is, a leglátványosabban Nagy István kommunikált a Lajta mentéről, Vitályos Eszter kormányszóvivő pedig a Duna-kanyarból – nekik azért volt különösen fontos a személyes jelenlét, mert saját választókerületük forogott kockán. És természetesen mindenki másnak is ki kellett állnia a gátra. Árvízinfót szerveztek a Kormányinfó mintájára, árvízvédelmi telefonvonalat indítottak, mozgósították a hadsereget, a miniszterelnök „megskalpolta” az árvizet, amikor engedélyezte a Lajta-főmeder és a bal parti csatorna közötti szükségtározó megnyitását, ezzel elérték, hogy az elsőrendű fővédvonalakat ne törje át a víz, és megmentették Mosonmagyaróvárt. A világtól ideiglenesen elzárt Kisoroszival látványosan foglalkoztak, a miniszterelnök hajón utazott el a faluba, helikopterrel, motorcsónakkal is segítettek a kisorosziaknak, egyszóval kompetensnek mutatkoznak.
A Fidesznek a kormányzóképesség felmutatásában rejlik az ereje. Ebben pedig sikeres volt az elmúlt másfél hétben, a kormányzat emberfeletti munkát végzett, és leginkább a bajban látszik meg igazán, hogy van-e szervezettség vagy nincs. Magyar Péter csak reagálhatott, meg tölthette a homokzsákokat, ám az vitathatatlan, hogy sikeresen játszotta reakciós szerepét, és szintén sok embert elért, de az árvízi pillanatot nem tudta uralni. Magyar Péter tehát lapátol és bírál, mert nem tehet mást, Orbán Viktornak viszont nem kell lapátolnia, hanem vezetni és dönteni. Magyar Péter egy interjúban szóba hozta, hogy a vízügyi dolgozóknak kevés a fizetése, Orbán Viktor egy árvízinfón pedig arról beszélt, hogy a vízügyesek bérét a mostani árvíztől függetlenül rendezni kell, mert a „bajban nem a zseb, hanem a szív számít. Az meg a vízügyeseknél rendben van. De a zsebet rendezni kell.” Magyar először arról beszélt, hogy az árvíz elleni védelem idején mellőzni kell a politikai vitákat, önkéntes „isteni fegyvernyugvása” nem tartott sokáig, mégis elkezdte kritizálni a politikai ellenfeleit, még Sulyok Tamás köztársasági elnököt is bírálta, hogy nem szól a nemzetéhez, és nem látja a gátakon sem – pedig az elnök éppen aznap járt terepen, amikor Magyar számon kérte.
Kommunikációs iszapbirkózást tehát a Fidesz és Magyar Péter között láthattunk, Gyurcsány Ferenc a Római-parton lapátolt – szemtanúnk szerint alig tíz percet maradt ott –, és még Vácott is felbukkant, de kommunikációs szempontból rendkívül gyengén teljesített, hogy finoman fogalmazzunk: nem róla fogják mintázni Wesselényi Miklós szobrát. A DK kommunikációja lényegében összeomlott, Budapesten az általuk vezetett kerületben voltak nagyobb gondok, az ellenzékiek Magyart figyelték. A Mi Hazánk Toroczkai László pártelnökével és rengeteg önkéntesével együtt kiment a gátra, ám mivel ki vannak rekesztve a fősodrú médiából, illetve a Meta továbbra is tiltja pártelnökük jelenlétét, a védekezésről szóló üzeneteivel csak szerény nézettséget ért el a YouTube-on. Pedig a Mi Hazánknak volt egy fontos, építő üzenete: felelős vízgazdálkodást követelt a politikusoktól, mondván, hogy Magyarországnak víztározók kellenek, mert elfolyik az értékes víz az országból, és egy aszályosuló évszázad elején ez immár nemzetbiztonsági kérdés.
Summa summarum, politikai értelemben egyszerű küzdelemnek ígérkezett az árvíz: ha az ártereken kívüli, védett területeket sikeresen megvédi a kormányzat, és sehol sem keletkezik nagy kár, az képesen szólva a kormánypárt malmára hajtja a vizet. De ez csak puszta politika. Hogy ki nyerte meg az idei nagy árvizet? Mi magyarok, mert összefogtunk és megvédtük házainkat, otthonainkat, hazánkat. És a szélsőséges időjárások korában egyre nagyobb szükségünk lesz erre a nagy magyar összefogásra.
Római-part
Budapestet is sikerült megvédeni az árvíztől, a fővárosban csak a Római-parton uralkodott el a fejetlenség. Talán azért, mert a III. kerület DK-s polgármestere, Kiss László korrupciós botránya miatt éppen börtönben ül. Onnan nehéz gátat építeni. A tetőzés előtti napon szürreális jeleneteket láthattunk a Nánási úttól keletre: a Losonc utca végén hatalmas homokzsákgát feszült az irdatlan víztömegnek, a kanálison kiáramló vizet visszaszivattyúzták a Dunába, az utca nagy része szárazan várta a tetőzést, ám az ott lakók házaikat is elbarikádozták. Megúszták. Ennek az utcának a védelmét a kerületi Fidesz szervezte, civil összefogással, a helyi lakosok segítségével, Bús Balázs is a kint volt, amikor arra jártunk. Ellenben a Szent János utcában a víz volt az úr. Hogy miért alakult így? A főváros a Nánási úttól a Duna felé eső területeket hullámtérnek minősítette, és úgy döntött, hogy ezeket nem védi meg. A Nánási útra széles, majdnem másfél kilométeres földtöltést hordtak, de a helyiek szerint a Római-partot sorsára hagyták.
– Mitől függ az, hogy kit véd a gát? Az is hullámtér lenne – mutat Viola az utca túloldalára, Csillaghegy irányába. Egyes telkek magasabban vannak, mások alacsonyabban, egyet-kettőt felemeltek, mert tudták, hogy árvizes részre építkeznek. A mi házunkba nyolc méter tíz centinél jön be a víz, most húsz centin áll bent, és még ugyanennyit várunk. Sok időbe telik, amíg a falak kiszáradnak. Korábban mindenkinek parkettája volt, most már egy jó ideje csak csempéznek.
A lakók szerint a politikai feszültségkeltés miatt alakult így a sorsuk.
– Tarlós itt volt polgármester, tudta, hogy kell a mobilgát, ám a liberálisok azt mondták, hogy ne legyen, pedig ez észszerűség és nem ideológia kérdése. Ezek a házak nem engedély nélkül épültek, a miénk a 30-as évek óta itt áll. A lakóparkokat magasabbra építik, a beruházóknak van pénze tereprendezése, az ártérben a földszinti padló legalább 190 centi magas kell hogy legyen. Mi most kenuval járunk a kertünkben, a mi utcánkban kevesen laknak, senki sem segített nekünk. Ha nincs megvédve ez a szakasz, kevesen mernek itt építkezni, mert mindent elvisz a víz, semmit sem fejlesztenek, hajléktalanok is tanyát ütöttek az utca végén, egy helyi lakos táblán üzent a kerületének és Karácsony Gergelynek. Érdemes elolvasni, hogy mit írt – mondta egy másik hölgy.
A mobilgát ellen a Párbeszéd és Szabó Tímea is bőszen tiltakozott egy évtizeddel ezelőtt, egy favédő aktivista még egy fához is odakötötte magát, pedig az itt lakók akarták a gátat. Elkészültek a tervek, de Karácsony Gergely főpolgármesterségének első évében változtatási tilalmat vezetett be a Római-partra, ’23-ban Karácsonyék hullámtérré minősítették át a területet, és az itt élők semmilyen segítséget nem kapnak a fővárostól a védekezéshez. Ráadásul Budapest baloldali vezetése ígéretei ellenére az elmúlt ciklusban sem jutott sokkal közelebb ahhoz, hogy megvédje a Római-partot, az általuk tervezett nyomvonalon legkorábban 2029-re épülhet mobilgát.
Számok és zsákok
Kritikus helyszínek: Mosonmagyaróvár, Nagybajcs, Pilismarót, Kismaros, Dunabogdány, Kisoroszi, Vác, Szentendre, Margit-sziget, Római-part, Adony, Baja.
Tetőzési adatok (centiméterben): Lajta/Mosonmagyaróvár: –29 (2013: XXX); Nagybajcs: –50 (2013: 907); Esztergom: –61 (2013: 813), Budapest: –61 (2013: 891), Baja: –31 (2013: 989)
Árvízi védekezés hossza: 755 km (szept. 21.)
Emberek a gáton: 6149 (szept. 20.) a vízügy, a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség és elítélt rabok; több 10-20 ezer önkéntes
Megtöltött homokzsák: 1,5 millió (szept. 20.)
Mobilgátak: Dunaalmás, Győr, Komárom, Visegrád, Nagymaros, Szentendre, Tát
