Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Mentõalakulatok tagjai a Haifa mellett fekvõ Kirját Bialikban a Hezbollah libanoni síita milícia légicsapását követõen 2024. szeptember 22-én.
Hirdetés

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincs olyan katonai megoldás, amely bármelyik félnek nagyobb biztonságot teremtene” – mondta Jeanine Hennis Plasschaert.

Izraelnek a Hezbollah parancsnokai ellen pénteken Bejrút déli részén végrehajtott légicsapása után a megbízott azt mondta: a sűrűn lakott területek bombázása is jelzi, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus mostanra „nagyon veszélyes erőszakspirállá vált, aminek kétségbeejtő következményei lehetnek, ezért azonnal meg kellene szakítani ezt a spirált”.

A dél-bejrúti légicsapásnak vasárnap már 45 halálos áldozata volt, közülük 16-an voltak a Hezbollah katonai vezetői a mozgalom közlése szerint, egyéb források szerint a többiek helyi lakosok, köztük gyerekek.

Izrael saját közlése szerint szombaton és vasárnap 290 célpontot semmisített meg Libanonban, a Hezbollah pedig 110 rakétával támadta Észak-Izraelt. Az izraeli légvédelem a legtöbb támadó rakétát még a levegőben megsemmisítette, de néhány rakéta becsapódott, és a lehulló roncsok is sérüléseket okoztak embereknek, kárt okoztak járművekben, épületekben.

Korábban írtuk