Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Az LMP ugyanis népszavazást kezdeményezett a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályairól. Az Alkotmánybíróság visszautasította az ügyben az Építési és Közlekedési Minisztérium által benyújtott alkotmányossági panaszt, így az LMP megkezdhette az aláírásgyűjtést.

Lázár hozzátette: „A végrehajtás során szerzett tapasztalatokra figyelemmel az Országgyűlés csaknem egy éve már pontosította és szigorította a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályrendszert annak érdekében, hogy tovább csökkentse a kiemeltté nyilvánítás lehetőségében rejlő elvi kockázatokat.”

A kérdésre, hogy milyen garanciák vannak arra, hogy ne csak a befektető magánérdekei érvényesüljenek, a miniszter azzal reagált: „az új szabályozás jelentős korlátozásokat hoz a korábbiakhoz képest, így nemzetgazdasági érdekeink előmozdítása mellett sem engedi a befektetői magánérdekek parttalan érvényesülést a helyben élő magánszemélyek kárára, hanem számukra is garanciákat tartalmaz az élhető lakókörnyezet fennmaradása és a helyben történő, értékteremtő munkavállalás érdekében. Az egyes kiemelt beruházások építészeti minőségét, településképi, illetve környezeti illeszkedését pedig az is biztosítja, hogy az Országos Építészeti Tervtanács ezeket a beruházásokat is érdemben véleményezi.”

A teljes interjút IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.

Korábban írtuk